Kovács Róberttel két héttel ezelőtt ismerkedhettetek meg (ITT találjátok az ajánlót). Nagyon nehéz szavakat találni rá és a műveire, megérintett valamilyen egyedi légkör, amellyel talán én sem tudok mit kezdeni (a szó legpozitívabb értelmében). A lentebb látható rövidke interjú gyors bepillantást enged abba, ki is ő, kinek is vallja magát, vagy abba, miért is alkot. Olvassátok!
Először is: mesélj magadról!
Hálátlan feladat lenne.
Hogyan jött az ötlet, hogy blogolj, vagy hogy megoszd másokkal a műveidet?
Nem blogolok. DeviantArt.com, ahol a műveimet őrzöm, olyan nekem, mint ha egyfajta „múzeumom” lenne. Ezen belül a profilom ennek a hatalmas múzeumnak egy terme, ahol a látogató – direkt módon vagy véletlenül – betévedhet és kedvére járkálhat a vitrinek előtt, valaki talán nem is sejtve, hogy elmémet bámulja az üvegen át. Nekem elég az, ha tetszik nekik.
Ötlet… Az ötletnek épp az a legfőbb jellemvonása, hogy csak úgy a semmiből jön. Nem értem a kérdést. 😀
Mióta írsz egyébként?
Első körben 2007 óta, 13 éves koromban írtam először. Viszont én 2013-tól számítom a kezdeteket. Nagy szerelem volt, óriási, a legnagyobb… de sajnos viszonzatlan maradt. A többit elárulják a versek.
Tulajdonképpen ezzel adom meg a választ az előző kérdésedre. Ez volt az ok, amiért „blogolásba” kezdtem, és bár viszonylag régen történt, nem bántam meg, hogy nem hagytam abba. 🙂
Mi a célod az írással, mi az, ami hajt efelé a cél felé?
Céltalanul írok. Vagy ha mégis van célja, az ugyanaz, mint egykor a XIX. század második felében alkotó, a „l’art pour l’art” mozgalmát követő francia lírikusoknak (Baudelaire, Rimbaud stb.) is: gyönyörködtetni.
Milyen műfaj(ok)ban alkotsz?
Nincsenek ilyenfajta korlátaim.
Hogyan definiálnád a műveidet? Mitől lesz egy írás Rád jellemző?
Attól, hogy én írom. Attól, hogy nem mérem magam másokhoz, a saját világomba merülök, bele a fejembe, ahol magabiztos vagyok, és bátor ahhoz, hogy bármit le merjek írni. Meg főként attól, hogy csak írom, ami jön, ami nem maradhat bent, mert széttépne – nyilván lelki értelemben.
Szeretek hangulatokat átadni, atmoszférát teremteni, valahogy a verseken keresztül segítséget nyújtani az olyanoknak, akik hasonló belső konfliktusoktól szenvednek, hogy érezzék, nincsenek egyedül.
Pár személyes kérdés a végére. Te mitől félsz a legjobban?
Attól, hogy elvesztem az irányítást önmagam felett, az életem felett; hogy valaki más fog majd irányítani, ami ellen nem tehetek semmit. Elég rosszul hangzik, igaz? Nem a saját életemet élni, ez a legnagyobb félelmem.
Mi inspirál?
A melankólia.
Mi motivál?
A hasonló gondolkodású emberek, az elveszett lelkek.
Mi a legfontosabb számodra?
Az emberiesség.
Mik a terveid a jövődre nézve?
„A mának élek, nem tehetek mást,
bármelyik percben rám törhet a halál.”
Róbertnek köszönöm a megtisztelő válaszokat. Sok sikert kívánok Neki a csapat nevében is. Ne feledjétek, olvassatok Tőle sokat! 😉 (ITT találjátok a verseit, és még sok mást.)