Néhány héttel ezelőtt bemutattam nektek egy érdekes figurát, egészen pontosan egy fotográfust, Lakatos Benedeket, aki jártában-keltében örökíti meg a város életének pillanatait. Fotói által elénk tárul Budapest, a mindennapjaival, lüktetésével, és mindazokkal, akik színtereit élettel töltik meg. Az interjú keretein belül most közelebb hozlak titeket a művészhez, aki rendkívül sokoldalú, humoros és akinek vándorlásai során készült fotói nem csak a körülöttünk lévő szűkebb-tágabb világot, hanem őt magát is közelebb hozzák hozzánk.
Hogyan kell téged elképzelni a mindennapokban? Hiszen annyi mindent csinálsz… önkéntesség, civil társadalmi munka, művészettörténet…
Való igaz elég sok dolgot szoktam csinálni ami a mindennapjaimat illeti. Hétköznap munkaidőben ügyfélszolgálati csoportvezető vagyok egy multinacionális olajipari cégnél, ami sokszor kissé más jellegű mentalitást és megközelítést igényel mint a kreatív világ, ellenben emberileg nagyon sokat tanulok belőle amit fel tudok használni a saját személyiségfejlődésemre. Például megtanultam végre rendesen angolul, és bár még mindig van hova fejlődni (a nyelv már csak ilyen 🙂 ), de mostanra már eléggé magas fokon sikerül megszólalnom Albionnak nyelvén, ha úgy hozza a sors (és naponta hozza is).
Azontúl egy ilyen nagy munkahelyi környezetben bizony mindenféle embertípus megjelenik és főleg az én pozíciómban időnként előfordulnak olyan kihívások, amelyekhez sok türelem és empátia szükségeltetik. Ezt szintén beépítem a fotózás világába. Amúgy pedig szeretem a logikus és átlátható dolgokat, imádok tervezni, bár a legnagyobb hátrányom, hogy időnként a strukturáltan felépített koncepciót imádom hosszan és anekdotázva, már-már Jókai stílusát idézve elmondani.
Nemhiába, ilyen az amikor a bölcsész világ visszaköszön az üzleti környezetben (nagy nevetés). Pár képemen egyébként nagyon jól látható ez is, sok a részlet és az ember néha elveszik egy-egy apróságban.. A kifejezés módomon van még mit fejleszteni, de hát senki sem tökéletes és ha odafigyelek akkor bizony sikerül csak a lényegről beszélni (nevetés).
Egyébként pedig ami általában jellemez: Sosem a problémára hanem a megoldásra fókuszálok.
Mit jelent számodra a fényképezés?
Sok-sok kísérletezést valamint tanulást.. imádok új dolgokat megismerni és megtapasztalni ezért a fotózás, de általában véve a művészetek is ebben segítenek, hogy ismert vagy kissé elcsépelt kompozíciókat más szemszögből közelítsek meg.
Hiszem, hogy az agyonfotózott turista látványosságokat lehet máshogy is megörökíteni, mint ahogy ahhoz már hozzászoktunk.
Másfelől van ebben egy nagy adag pszichológia, mert úgy gondolom, hogy a fotózáson keresztül kezdem el jobban megismerni önmagam világát és a bennem rejlő hullámzásokat, amelyek időnként a felszínre kerülnek. Egyébként elég stabil és érett személyiségnek tartom most már magamat, évekkel ezelőtt még sokkal inkább egy kitörés előtti vulkán lehetett volna a jelem (nevetés). Ez talán a fotóimon is megjelent, esetleg még időnként most is látszik: hol valami dinamikus történést örökítek meg, máskor pedig inkább egy erdei csendélet az ami legjobban visszaadja az aktuális hangulatomat. Ennek ellenére ügyelek arra, hogy ez az egész csapongás ne legyen túlzottan előtérben ha feladat van a munkahelyemen vagy valami olyan üzleti dolog amire teljes mellszélességgel kell koncentrálni, akkor minden érzelem és hullámzás a háttérbe kerül. Számomra ez egy alapszabály: érzelmeket nem keverünk az üzletbe.
Harmadrészt pedig van ebben egy kis szociológia: egyszerűen ki szeretnék kerülni a sokszor pesszimista és negatív hangulatú posványból amit sokszor látok körülöttem; hogy mindenkinek minden rossz, vagy még annál is rosszabb, közben pedig nem biztos hogy lenne oka a panaszra. Csak egyszerűen a túlzottan digitalizált világunkban sokszor mindenre van időnk, csak a másik személyre nem, és egyszerűbb a problémákat egy pár soros kommenttel vagy lájkkal elintézni. Az áprilisi, menekült gyerekekről szóló fotósorozatom valahol erről is szólt, megmutatni és érzékeltetni azt, hogy habár vannak itthon is kihívások, de ezek még mindig eltörpülnek a szomszédunkban zajló eseményekhez képest.
Mikor kezdődött szabad úszásod a fotográfia világában?
Úgy 5-6 éve indult az “utazás” a fotók képzeletbeli és valós világában.. 2013-ban pedig egy komolyabb Nikon géppel emeltem a szintet és a tétet, pókeresen fogalmazva. A lényeg persze nem változott: marad a kísérletezés és az alternatív megközelítések szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
Vándor vagy a városban. Rengeteg nagyszerű “fényrajz” a bizonyíték arra, hogy akkor és ott vagy, ahol a pillanatok megszületnek. Hogyan sikerül mindezt lencsevégre kapni? Egyszerű szerencse? Rálátás? Vagy kivárod a pillanatot?
Mindhárom. Talán a szerencse a legfontosabb, vagy inkább ezt is pontosítanám: jó hely és jó időpont. 🙂 Persze néha ez sem elég hanem várni kell, hogy a fény-pompa-csillogás tényleg azt adja amit kapni szeretnék. És itt jön képbe a már fentebb megfogalmazott türelem mert anélkül nem megy. Ami pedig a rálátást és meglátást illeti: ez részben tanulható és sok gyakorlással elsajátítható, de kell ehhez egy személyiségtípus is, amiben a naiv rácsodálkozó attitűd találkozik a szenvedélyes, határozott és bevállalós tulajdonságokkal és ezek egyesülésével jön létre az, ami ezen az oldalon látható…
Több díjat is megnyertél (pl. Robert Capa Fotográfiai Központ díja 2013 decemberében), annak ellenére, hogy szabadúszó fotográfus vagy. Tényleg, sosem tanultad ezt a szakmát?
Ami a díjakat illeti: ezek sosem elsődleges célként jelentek meg, hanem inkább a bennem lévő versenyszellemet szerettem volna magasabb szintekre fejleszteni, mert alapból elég szorongó és gátlásos típus vagyok (bár ez szerencsére alig látszik, megfelelő mennyiségű önbizalommal és kiállással próbálom palástolni).
Manapság olyan világban élünk, ahol bizony ahhoz, hogy megfelelően érvényesüljünk, kell az, hogy sokszor versenybe szálljunk: jobb pozícióért, megfelelő feltételekért és kiszámíthatóbb jövőképért.
Egyébként hosszú távú célom megnyerni egy nagy díjat és a befolyt összeget jótékony célokra fordítani ezáltal a feltörekvő, de nehéz sorsú tehetségek is kaphatnak egy esélyt arra, hogy megcsinálják a NAGY képet. Akár a fotózásban esetleg az élet más területein egyaránt.. Egyébként a fotózást sosem tanultam úgy igazán, bár lehet hogy a 6 év művészettörténet az ELTE-n és a szigorlatokra történő képmemorizálások sokat segítettek (nagy nevetés). De ki tudja.. Egy egyszerű első generációs értelmiségi arc vagyok, aki az álmaiból célokat csinált. Ez a rövid életfilozófiám.
Ki a kedvenc fotósod és miért?
A “klasszikusok” közül Vivianne Mayer képi világ fog meg mostanság, talán azért is mert ő is autodidakta módon került közel a fotózáshoz, úgy mint ahogy én is. Ami a kortársakat talán a szintén szabadúszó Daniel Etter nevét említeném meg, leginkább azért mert a ‘bevállalósabb’ fotodokumentarista irányzatot képviseli és elég bátor is (https://www.facebook.com/danieletterphotography). Egyébként pedig a webkettes világban szoktam néhány fotós mikroblogot követni. A kortárs magyar fotósok közül pedig Stiller Ákos és Sopronyi Gyula képei viszik a képzeletbeli pálmát :).
A fotós oldaladon a következő sort olvastam: Vándor térben-időben és a fentek-lentek világában – Mit jelent ez pontosan? Mit jelent neked vándornak lenni?
Ez a fenti kijelentés talán abból adódik, hogy sokféle stílust és műfajt kipróbáltam már (az akt kivételével, de az nem az én asztalom, arra vannak tehetségesebb fotósok is mint pl. Jan Blasko Photography) Valamint hogy sok helyen jártam már Európában és a világ egy-két izgalmasabb részén is mint pl. Irán vagy New York. Egyébként nem gyűjtöm az ennyi és annyi országban jártam trófeákat, nálam a kevesebb a több és szeretek mindent részleteiben megtapasztalni. Vagyis élményeket gyűjtök és nem kipipálandó országokat.
Ami a fentek és lentek világát illeti, ezt már fentebb kifejtettem egy kissé, van ennek az egésznek egy pszichológiai és önismereti része.
Vándornak lenni azt jelenti számomra, hogy új dolgokat, kultúrákat, embereket és élethelyzeteket ismersz meg, megpróbálod az előítéleteidet a háttérbe szorítani (főleg ha szenzitív a élethelyzet) és ezeket a megszerzett ismereteket aztán beépíted a mindennapjaidba, legyen szó a munkahelyi világodról vagy a magánéletedről.
Erre újfent nagyon jó példa a pár napos önkénteskedésem Idomeniben és egyéb észak-görög menekülttáborokban.. Vagyis elvándorolsz a mindennapi világodtól messze lévő emberek életébe.
Melyik a kedvenc témád? Egy-egy életkép rögzítése? Esetleg egy kompozíció létrehozása? Már az ajánlóban is felvetettem a címadás kérdését. Úgy vélem különös érzékkel választod ki a címet a képnek, teszed ezáltal még többé… Vannak esetleg komolyabb terveid a jövőben ezt a szakmát illetően?
Őszintén szólva: sokszor katasztrofális címeket adok, ami a képek jelentős részét illeti. És egy-két személyes üzenetből szintén ez jön vissza (Nagy nevetés 🙂 ). Sokat nem gondolkozok egyébként rajtuk, ami hirtelen beugrik és oda illőnek tartom az kerül a kép alá.. Ezen biztosan lehetne még fejlődni (újra nagy nevetés). Amúgy mostanság nincs nagy koncepció, aktuális napi hangulathoz kapcsolódik a kép amit feltöltök. Illetve már ritka a napi poszt mert itt is úgy gondolom, hogy kevesebb a több, nem működhet úgy az oldal mint egy virtuális szemétlerakó ahova szűrés nélkül kerül minden (megint nevetés). Ha van koncepció akkor az mindenképpen valamilyen utazáshoz, vagy projekthez kapcsolódik, mint pl. a már többször említett önkéntes út Görögországba, az újévi út Iránba valamint a múlt nyári srebrenicai 20 éves évforduló és újratemetés. Ezek a képek egyébként egy mappa alatt vannak elhelyezve az oldalamon.
Komolyabb tervek? Talán kicsit kibővíteni a fotós portfóliómat; jelenleg is együtt dolgozok egy kreatív ügynökséggel az egyik kampányukhoz szoktam képeket küldeni, illetve időnként érkezik egy-két megbízás máshonnan is, eseti jelleggel.. Érzésem szerint ezt lehetne egy kicsit még tovább bővíteni, leginkább persze azért, hogy még többet tudjak tanulni a fotózásban. Viszont egyelőre még nincs tervben, hogy csak ebből éljek meg. Bár ahogy mondani szokás: a sors útjai kifürkészhetetlenek. Másrészről ismerve az itthoni realitásokat (=relative kicsi piac) egyhamar nem a fotózás lesz az egyetlen kenyérkereseti forrásom. Viszont anno nem is azért kezdtem el ezt egészet hanem csak azért mert volt egy álmom, hogy ott lehessek pár kiállításon. Ez pedig megvalósult, úgyhogy csak folytatom tovább a vándorutat és várom a következő izgalmas célállomást. Mindig nyertesnek érzem magam mert ha valami nem jön össze amit és ahogy terveztem, akkor is nyertem legalább egy valamit: egy adag tapasztalatot.
Mi a célod a fotózással, ha kell neki egyáltalán célt adni…
Sok kellemes és emlékezetes pillanat amire majd sok-sok év után jó lesz visszaemlékezni.
Köszönöm Lakatos Benedeknek az interjút. Egy élmény volt számomra.
Képek forrása: www.vandoravarosban.net; Vándor a városban facebook oldala
