Amiről nem vallok neked

Amiről nem vallok neked

A  soraim versenyt futnak az ujjaim alatt,
Zaklatottak, akárcsak én.
Nem találom a szavakat,
amikkel megfesthetem neked magam.
Nem hazugságból, hanem igaziból.
Minden sejtemmel azt érzem, hogy tudnod kell
Minden remegésem, sóhajtásom
A kiábrándult lépcsőházak fordulójában szuszogó magányom.
Senkinek sem mondtam még, de
Van a polcom hátsó sarkában egy füzet,
amiben magamról pletykálok
Piros tintával írtam, nem vicc, tényleg azzal.
Ha úgy érzem, már elviselhetetlen számomra a létezés
Belecsukom őket a pókhálók közé kifeszített vékony csend közé
Hagyva, hogy finoman ellepje a por vagy ahogy én képzelem, az enyészet.
Én így tartom kordában a szörnyeimet.

 

Látod, ilyen vagyok, most is az örömömet akartam megosztani veled
De talán igazad volt abban hogy
A boldogságról nem lehet írni
Míg a szomorúág ezernyi ezernyi barázdát húz a szívünkbe,
mint az erek finom bordázata a fehér kézfejen
Addig a boldogság nagy selymes érzete
lustán hengeredik végig rajtad, meg sem érintve szinte,
mégis olajos nyomában a a barázdák kisimulnak, a levegő melegebb
Tudod attól félek, hogy ellustulok melletted
Beleveszek abba, hogy lehet ilyen is létezés
Ilyen félálombeli teljesség
Mikor már érzékeled a világot de mégis úgy érzed  minden így van rendjén
Most bennem is minden rendjén van
Ez az új ez borzalmas
Ez az érzés, ez a féltés.
A boldogságomat akartam megosztani veled
De ha engem akarsz
Kuporodj le mellém és hallgasd a csendem.

Szerző:

Horváth Margaréta
"Ha itt nem találsz, keress meg ott."

Szólj hozzánk!