Apám lánya

Apám lánya

Mind tudjuk, hogy a szüleinket nem választhatjuk meg. Mint ahogy azt is, mik azok a dolgok, amiket nekik köszönhetünk. Kapunk géneket, játékokat, jellemet és sok minden mást. A most következő írásom tulajdonképpen édesapámról szól. Arról, hogy mi mindent adott és vett el, és mindez hogyan formálta a jellemem. 

Kép: www.tumblr.com

Adta:

A kitartást. Gyerekkorom óta küzdöttem azzal, hogy befejezzem, amit elkezdek. Sosem voltam igazán jó tanuló és kiemelkedően jó sportoló. Sőt, igazából sosem sportoltam. Nem az én világom. Minden kihívásban azonban tőle kaptam elég erőt ahhoz, hogy véghezvigyem. Itt természetesen leginkább a szigorra gondolok, arra, hogy a nevelésének köszönhetően kénytelen voltam elsajátítani a kitartás fogalmát. Ő elérte.

–  Az őszinteséget. Ő volt az, aki közölte velem, hogyha levágom a Barbie-jaim haját, akkor nem fog visszanőni. Vagy aki elmagyarázta nekem, miért nem találkozhatok többet a nagypapámmal. Minden olyan helyzetet szuperhősként oldott meg, amit egy gyermeknek nehéz feldolgozni. Halott hörcsög. Sikertelen forgalmi vizsga. Válás. Életem során rengeteg szerencsétlen helyzetet generáltam magamnak. Mint egy-egy szörnyű kapcsolat, melyre ő már az elején keresztet vetett. Ő megmondta.

A büszkeséget. Édesapám rettenetesen makacs ember, szerintem hozzá képest egy öszvér elbújhat a birkák közé. Nehéz eset. Ebből sajnos én is kaptam. Ennek köszönhetően, azonban amit akarok, azt elérem. Megküzdök érte. Ma is arra próbál rávezetni, mikor tegyem félre, vagy vegyem elő a büszkeségem. Ő megtanította.

– A lehetőségeket. Ha ő nem lenne, semmim sem lenne. Semmim. Ő mindent megadott.

A fegyelmet. Sosem bánt velem, kesztyűs kézzel. Rejtegetnem kellett az öngyújtókat és hazudnom kellett, hogy mozira költöm a pénzem, mikor életem első sörét ittam. Tudtam, hogy leharapná a fejem, és itt még óvatosan fejeztem ki magam. Ma már tudom, hogy valójában attól féltem, hogy csalódást okozok neki. A lázadó korszakomat nem viselte túl jól, valószínűleg be-bekapott néhány nyugtatót, de én örülök, mert a szigorral elérte azt, hogy a munkahelyemen, az iskolában vagy bárhol tudjam, hol a helyem. A mai napig megkérdezi, hogy megmostam-e a fogam. Ő kiképzett.

– A szenvedélyt. Gyerekoromban mindig ámulattal figyeltem a lelkesedését bizonyos hobbik iránt. Minden mesét esténként csodálattal hallgattam, mert annyira beleélte magát a történetekbe, hogy ugyanúgy küzdöttünk mindketten a sárkány ellen. Együtt ücsörögtünk a teraszon, hallgattuk a dörgést és ámulattal figyeltünk a villámlást. Azóta is imádom a viharokat. Minden ilyen pillanat egy varázslatos, közös élmény volt. Talán ezek a pillanatok gyújtották fel bennem is a rajongás tüzét az írás, vagy épp az olvasás iránt. Ő miatta.

– Az otthont. Mindig az ő kávéját fogom a legjobban szeretni, és csak miatta fogom meginni a teát mézzel. Bárhol is éljem majd az életem, mindig itthon leszek igazán otthon. Ő megteremtette nekem.

– A reményt. Mindent elérhetek, amit csak megálmodok. Mert ő ott lesz.

Kép: www.pinterest.com

Elvette:

– A félelmet. Sok mindentől féltem gyerekként. Bohócoktól, halaktól, vagy attól, hogy nem lesznek barátaim és magányos csúnya gyerek leszek. Minden ilyen panaszomra úgy reagált, hogy hamar félre kellett tennem kislányos énem, és felállni a padlóról. Sosem volt könnyű. Ő mindig ott volt.

– A lehetetlent. Mindent megoldott. Sosem volt olyan probléma, aminél ne állt volna helyt. Ő az egyetlen ember, aki soha nem adta fel. Felépítette aprócska birodalmát, melyben én vagyok a hercegnő. Csak épp, egyszer minden problémája az enyém lesz. Minden terhet, amit ő vállal átlátom és átérzem, mert mindezt miattam teszi és a családért. Egyszer talán én is képes leszek rá. Ő mindig talpra esik.

– A bánatot. Törékeny kislányként sok ártalom ért, de ő mindig ott volt és letörölte a könnyeimet, akkor is, ha csak krokodilkönnyek voltak. Dörmögő, mély és vigasztaló hangja mindig megtette a kellő hatást, és elfogytak a könnyeim. Ő mindig tudja, mit kell mondani.

– A hanyagságot. Mindig arra tanított, hogyha végre megmozdulok és csinálok valamit, akkor azt jól csináljam. Éljek tartalmas életet és a lustaság soha ne álljon az utamba. Törekszem rá, több, kevesebb sikerrel. Ő kiharcolja.

– Az unalmat. Bármire kapható és minden program élvezhető vele, ha épp olyan napja van. Ha csak egyszer is kimondom, hogy unatkozom, mindig van valami ötlete, egy jó könyve, vagy épp mosni való ruhája. Ő tudja, mikor mi kell.

– Az igazságérzetem. Bármi történjék, neki van igaza. Akkor is, ha kék a fű. Tulajdonképpen ebben semmi jó nincs. Ezt utálom. Ő nem fogad el nemet.

 

Kép: www.pinterest.com

Bármilyen elviselhetetlen természete is legyen… Bármilyen idegesítő is, hogy mindig mindent megmagyaráz, és mindig neki van igaza… Akkor is ő az egyetlen igazi férfi az életemben. Tudom, hogy továbbra is minden pillanatban ott fog állni mellettem. Ha hibázok, ha büszkeségre sarkallom. Mindig. Az összes könnyem és boldog pillanatom részese lesz. Ott lesz az oltárnál, a gyermekeim születésénél, a sikereimnél és baklövéseimnél. Minden lánynak szüksége van egy szuperhősre, igaz? Nekem nem, mert apám lánya vagyok.

Írta: Pintér Dóra

Szerző:

Mindig is szerettem írni, de jó pár évig nem foglalkoztam ezzel a hobbival, mivel nem gondoltam úgy, hogy bárkit is érdekelnének a gondolataim. Aztán jött a Lendület Magazin. Először csak egy novellámat jelentették meg, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy szerkesztő lettem és egy zseniális csapat tagja vagyok, akiknek köszönhetően egy régi szenvedély újra lángra kapott. Azóta is igyekszem olyan dolgokról írni, amik mindennaposak és hasznosak, de egyik legfőbb motivációm, hogy olykor kiöntsem a lelkem.