Arany klipek a költő 200. születésnapjára

Arany klipek a költő 200. születésnapjára

Hét remekbe szabott új videó készült az Arany János Emlékévre megjelent „Arany Lemez”-hez. YOULÏ, Hangácsi Márton, Baron Mantis, a Tha Shudras, az InFusion Trio, a Csillag Kórus és a FACE’N’BASE együttesek fogalmazták meg vizuálisan is Arany művészetét. Március 2-a Arany János születésnapja. Az alkalomra – a Margaret Island „A rab gólya” klipjét követően – most elkészültek az „Arany Lemez” további versfeldolgozásihoz is a videók.

YOULÏ (Horányi Juli), Hangácsi Márton, Baron Mantis, a Tha Shudras, az InFusion Trio, a Csillag Kórus és a FACE’N’BASE képileg is megjeleníti, hogy számukra mit jelent a vers, amit megzenésítettek. A költő legszebb alkotásait dolgozták fel ezek a zenekarok. A dalok tavaly novemberben „Arany Lemez” címen CD-n és digitálisan is megjelentek az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program keretében. Az „Arany János 200 Emlékévre” összeállított zenei projektnek nem titkolt célja, hogy a költő világát a mai együttesek interpretációján keresztül közelebb vigye, érthetőbbé és elérhetőbbé tegye a mai fiatalok számára.

YOULÏ -Ágnes asszony

Arany egész életét, életművét végigkíséri a bűn és bűnhődés motívuma. Ágnes asszony balladája is egy olyan lélektani ballada, mely ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Szerettük volna a mű mondanivalóját kicsit továbbgondolni. s ezzel együtt felhívni a figyelmet egy fontos társadalmi problémára, hiszen minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaznak.

Hangácsi Márton – Családi kör

A szövegvideó inkább egy baráti kör, mintsem egy családi kör összejövetelébe enged bepillantást. Mindig érdekes más emberek ablakán benézni, és látni, ők hogyan ünneplik a család egybegyűlését. Ezt próbáltuk mi is átadni, és próbáltunk olyan képi világot megteremteni, ami melegséget, nyugalmat áraszt, ami az „otthon” érzést sugározza.

THA SHUDRAS – A lejtőn

Mindnyájan csak hajtunk, gürcölünk, küzdünk és abban bízunk, hogy a sok csalódás és rossz, mind erősebbé és bölcsebbé tesz. Ennek a klipnek a főhőse úgy dönt, hogy egyetlen napra abbahagyja a társadalom által ráerőltetett életformát, és hátrahagyva a telefonját csak azt csinálja, amihez kedve van… Ugyanis bármelyik nap lehet az utolsó..

BARON MANTIS – Ha álom ez élet

Dadaista hozzáállással nyúltunk a megzenésített műhöz. Képekben és hangulatokban gondolkodtunk, és egészen a vágóasztalig nem tudtuk mi lesz a történet pontosan. Azt már a forgatás alatt is éreztük, hogy Varga Tamás zseniális mimikája köré építjük fel ezt az álomvilágot. A vágás során a képek szépen a helyükre csusszantak, oly könnyedén, ahogy akár egy játékmackóból a hullazsákba is kerülhetünk álmaink során.

InFusion Trió – Poétai recept

Arany János ezt a versét Petőfi Sándor halála után írta, mikor is a legtöbb költő megpróbálta Petőfi stílusát utánozni. Ez a mű egy kritika az akkori mainstream költészetre nézve. Zo Jankovics, a videóklip alkotója ezért választotta a tiszta költészetet jelképező pohár vizet, ami szépen lassan befeketedik, ahogy esnek bele a különböző fekete betűk, szavak. Végül marad a fekete leves, a hétköznapi tehetségek, az utánzás és semmi tiszta.

FACE’N’BASE – A bujdosó

Manapság már nem libatollal írunk levelet, az igazit meg applikációkon keressük, de az emberi érzések ugyanolyan analóg módon működnek most is, így modern zenei hangzással a vers automatikusan 21. századivá vált. Nem szerettem volna klasszikus klipes elemeket. Ladányi Jancsó Ábeltől inkább rövidfilmet kértem, melyhez teljes művészi szabadságot kapott. Végeredményként némi pimaszsággal fűszerezve, inkább mankót, mint szájba rágós megfejtést kínálunk a dalszöveggé vált vers értelmezéséhez.

Csillag Kórus – Orosz Mihály – Csendes dalok I.

A vers nagyon a szívünkhöz nőtt. “Ej, haj, ne szomorkodj, szívbeli jó barátom” – ezt üzenjük mindenkinek, mindannyian! Így készült a klip is: minden képkockájában szó szerint mindannyian benne vagyunk. Köszönjük Arany Jánosnak a remek dalszöveget, Orosz Misinek a zenét, a Csillag kórus minden tagjának pedig a hozzátett egyéni ízeket, hangokat, a fűszerezést.

ARANY LEMEZ
Deezer
iTunes
Spotify

Forrás és kiemelt kép: Gold Record

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.