Arccal az új felé – de sose feledd, mit tanultál!

Arccal az új felé – de sose feledd, mit tanultál!

Szeretem nézegetni az épületek homlokzatát. A lépcsős pilléreket, a szobrokat, a repedéseket a falakon, aztán ilyenkor mindig az apámra gondolok, aki már annyi házat épített életében, annyi templom falát újította fel, annyi helyen hagyta ott a kéznyomát, hogy számon se lehet tartani. Egyszer egy pap is megáldotta a kezét, mikor befejezett egy ilyen munkát. Ilyenkor ha ilyesmi jut eszembe, rettentően büszke vagyok, és bánom, hogy nem lettem legalább építészmérnök vagy valami ilyesmi, hogy a rajztudásom nem használtam fel erre, nem tudok kicsit a nyomdokaiba lépni és néha sajnálom ezt. Nagyon. Hogy talán én is tervezhettem volna valami olyat, amiben az én kézjegyem is örökre megmarad, épp úgy, mint az apám.

Engem a betűk ejtettek rabul. A színes történetek meg a folyton kattogó billentyűzet. Pedig higgyétek el, én hamarabb szegelek fel egy polcot a falra vagy fúrok össze két lécet, mintsem sürögjek-forogjak a konyhában. Emlékszem mikor apa odakint barkácsolt és folyton ott sündörögtem körülötte, néztem meg kérdezősködtem, hogy ez mi és ezt hogy kell? Ő meg csinált nekem kis kalapácsot és megtanított szegelni. Aztán az összes fába, ami az udvaron volt, mindbe vertem egy szeget. Megtanított mindenre, mintha fiú lennék. Sose mondta, hogy ezzel ne törődj, mert te lány vagy. Kardot faragott, mikor kalóz akartam lenni, gumiabroncsból csinált hintát vagy épp nyilat barkácsolt nekem meg csúzlit, hogy elriaszthassam a galambokat (azt hiszem itt kezdődött a galambfóbiám). Szóval én tudom, hogy kell beindítani egy láncfűrészt meg bármikor kivágok bármilyen mintát egy rezgős géppel, viszont a muffinok sosem jönnek fel a papírban, valahogy mindig összeesnek. Pedig anya mindig próbál tanítani. Ő mindig azt mondja érzéssel főz nem könyvekből és neki valahogy megy. Én meg érzésből rontom el az összes süteményes próbálkozásom. De sosem tolt le emiatt, sosem neheztelt rám mert ügyetlen vagyok ebben, mindig azt mondja, mire férjhez megyek menni fog. És igaza lehet. Mert a levesekkel és a húsokkal egész jól elboldogulok és éhen sem halnék már, van annyi tudásom. Csak a fránya sütikkel gyűlik meg mindig a bajom. 

Anya mindig azt mondja: apja lánya! Én meg nem tagadom, apa meg csak nevet ezen. Talán egyformán nehéz természetünk van, de hát általában minden lány az apjára üt. Nem igaz? 

Nagyon tudok szeretni, de nehezen mutatom ki, s bár leírni ezerszer leírom és megfogalmazom a fehér lapokra, a szavakkal nehezen bánok, ha a számból kell elhangzaniuk. Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy valóban nehéz lehet velem. Mert én hirtelen vagyok és meggondolatlan. Előbb cselekszem aztán meg rendre megbánom. Önfejű vagyok és akaratos és szeretném, ha minden most és azonnal úgy történjen, hogy nekem jó legyen. Ezért persze rendre érnek az arcon csapások, de hát akkora önérzetem és igazságérzetem van, hogy talán sosem fog elapadni. Sokszor gondolok arra, hogy talán azért mert egyke vagyok. És persze erre sokan rávágják, hogy elkényeztetett is. Ilyenkor sokszor felmérgesedem, és hevesen cáfolok mindent majd elkezdem magyarázni, hogy: 

Engem az életre neveltek. Engem úgy tanítottak, hogy az életben csak magamra számíthatok. Erősnek kell lennem és kitartónak. Addig kell mennem, míg meg nem valósítom az álmaim. Küzdenem kell magamért és hajtanom mert a családomon kívül őszinte támogatást ne várjak. És ebből fakad az összes akaratos tulajdonságom, a soha meg nem elégedő énem, az örökké hajtó és kitartóságom. Az, hogy az akaratomat mindig véghez akarom vinni és mindig nekem kell, hogy igazam legyen. Nehéz lehet velem, mert sokszor nem látom, ha megbántok valakit. Sokszor nem értem igazságosnak ha haragszanak rám. Mindig csak utólag jövök rá a hibáimra és mindig csak a saját hibáimból tanulok. Ezért aztán hálás vagyok azoknak, akik mindezek ellenére is szeretni tudnak. Persze nem azt mondom, hogy egy szívtelen akaratos szörny vagyok, mert akit szeretek, azt teljes szívemből szeretem. Azért mindent megteszek és mindig azon vagyok, hogy neki a legjobb legyen. Mert amellett, hogy arra neveltek, hogy megálljam a helyem az életben, arra is megtanítottak a szüleim, hogy sose bántsak meg senkit, hogy legyek becsületes és persze büszke is. Hogy vannak bizonyos értékek, amik fontosak, mint a család, a szeretet és az emberség. Hogy segítsek mindenkin, akin tudok, de sose hagyjam, hogy kihasználjanak ezért. Hogy legyek kedves és mindig próbáljak adni valamit magamból. Szeressek szívből és éljem meg a boldog pillanatokat. Hogy sose legyek dicsekvő, de legyek büszke arra, amit elértem. 

Sosem mondták meg mit csináljak. Mindig szabad teret és választást adtak nekem. Ha ötévesen kitaláltam, hogy állatorvos leszek, akkor ők kutyaoltáskor megkérték az állatorvost mesélje el, mit kell hozzá tennem, hogy mit is csinál ő és mivel is jár ez. Tudták, hogy nem bírnám ki az érzést ha elveszítek egy állatot, de nem vágták a képembe, hisz tudták, hogy ha az állatorvos elmondja, úgy is eltántorodok. És így lett! Persze ez nem tartott sokáig, viszont az újságíró szakma már akkor érdekelt. És ne kérdezzétek miért, de én kijelentettem, hogy az leszek, ők meg azt mondták: legyél! Sosem akadályoztak semmiben, amiben tudtak segítettek. Ha gitározni akartam, beírattak egy gitársuliba, ha táncolni akartam, járhattam jazz balettre. Aztán emlékszem, mikor általánosban mondtam a pályaválasztási tanácsadónak, hogy újságíró akarok lenni, hogy meglepődött. És elmeséltem, hogy én mióta készülök erre, ő meg azt mondta írjam fel egy cetlire az álmom és tegyem a párnám alá, aztán mindig úgy aludjak el, hogy arra gondolok és mondjam el, hogy mindent megteszek azért, hogy valóra váltsam. Én meg így tettem. Aztán mikor fősulira mentem, nem is volt kérdés mit tanulok, ők meg végtelenül büszkék rám, hogy el is értem az álmom. 

Viszont mikor az ember megvalósít egy célt, talán onnan a legnehezebb továbblépni. Ez az év olyan hirtelen dobott jó és rossz dolgokat, hogy beláttam nem vagyok felkészülve mindenre, sőt talán nem is lehet. Egyszerűen csak meg kell próbálni a pozitív hozzáállást, hinni és bízni tudni. Volt olyan pont az évnek, amikor annyit imádkoztam, mint még sosem életemben. Reggel és este, útközben és munka után vagy épp munkában. Annyira féltem és annyira bíztam a segítségben, hogy ezt szavakkal sem tudom megfogalmazni. Persze voltak csodás dolgok. Mikor végigjártam olyan helyeket, ahová mindig is vágytam, lehettem a legjobb egy-egy feladatban és végre lett munkám is, ahol kisebb-nagyobb nehézségek során is, de helytállok! 

Erre az évre én csak azt fogadtam meg, hogy igyekszem jobb ember lenni. Persze itt nem a tökéletességre gondolok, hisz az lehetetlen. Pusztán arra, hogy türelmesebb leszek azokkal akiket szeretek, hogy a hirtelenségemből próbálok majd lefaragni, hogy nem fogok minden hülyeségen kiakadni, hogy megpróbálok toleránsabb és megértőbb lenni, na meg lejjebb adni az önfejűségemből, meg abból is, hogy állandóan bizonyítsam az igazam, mert bár sokszor van igazam és sokszor mondogatom a bizonyos “na én megmondtam” mondatot, ez nem túl jó, sőt amikor nincs igazam akkor meg be kellene látnom, ami néha nehezen megy, de talán most majd sikerülni fog.

Nagyon sok dolgot tanultam ebben az évben nem csak a családtagjaimtól, hanem mindenféle idegen emberektől, néha egy-egy vásárló mondott olyan dolgot, amit elraktároztam magamban, néha a munkatársaim szava maradt meg bennem. Mindig lehet mit tanulni a másiktól és kell is. Mert a változás az jön és valahogy nekünk is próbálnunk kell ezt jól fogadni, ehhez viszont nyitottnak kell lenni. Talán sokak szerint hülyeség, de idén sok motivációs cikket olvastam, és sok ilyen videót néztem, mert néha ha elfogy a lendület, magadat kell továbblendítened. Nekem erre ez tökéletes volt. Szerintem nem ciki néha ösztönöznünk magunkat. Itt kell megjegyeznem, hogy ha tehetitek: alkossatok! Rajzolj, fess, fotózz, zenélj vagy bármi, de hidd el az alkotás kicsit közelebb visz önmagadhoz is. Egy kicsit befelé tudsz figyelni, kiadhatod, ami benned van. Talán a lelkednek is könnyebb lesz. Ez nekem mindig beválik!

Célokat idén is kitűztem, bőven lesz mire koncentrálni. Szeretnék még motiváltabb lenni és idén megvalósítani mindent, amit a listámra összeírtam. Szeretnék boldog lenni, színtisztán. Nem foglalkozni azzal ha bántó szavak érnek, nem venni annyi mindent a szívemre. Szeretnék könnyedebb lenni és kevésbé panaszkodó. Ahogy eddig is, megkeresni mindenben a jót! Szeretném végre befejezni a szobám csinosítgatását és végre teljesen belakni. Minden tekintetben egy kicsit jobb lenni. Szeretni és szeretve lenni. Talán ez a legfontosabb mind közül!

Szóval ideje arccal az új felé fordulni, de sose feledd, miket tanultál! 

Szerző:

Babrik Alexandra

“láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?”

Szólj hozzánk!