Árnyékod lennék, önmagad vagyok

Árnyékod lennék, önmagad vagyok

Shadow-árnyékod lennék, önmagad vagyok. Ez áll Muse blogjának fejlécén. Fogalmam sincs hogyan tévedtem az oldalára, de rögtön tudtam, hogy ha igent mond, akkor ő lesz a következő alanyom. Szerencsére nagyon együttműködő volt és rögtön bele is ment az interjúba. Az árnyék alatt saját magát érti, tudtam meg tőle. És mintha az egész blogon egy a fény-árnyék harc lenne nyomon követhető. Nem csak a sötét háttér, világos betűk, vagy a fekete-fehér macska miatt, hanem az írások tartalmát tekintve is. Muse saját bevallása szerint a fájdalomból merítkezik a bejegyzésekre vonatkozóan. Engem mégis ez a melankolikus, kissé búskomor hangulat fogott meg igazán.

WP_20140920_5704 (1)

Muse

 

Valaki olyat, aki nem szereti a túlzott feltűnést.
Valaki olyat, akit megközelíthetetlennek gondolnak.
Valaki olyat, aki akkor sem képes haragudni, ha megbántják.
Valaki olyat, aki szeretne mindig árnyékként járni azok után akiket szeret, és megvédeni őket mindentől.
A blogomra talán ez veti ezt a kis sötét árnyékot, amiben nagyon kevesen képesek látni.

“talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni”. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ő egy nagyon ragaszkodó lány. Bár csak kevés írást oszt meg velünk, olvasókkal a blogján, ezeken azonban erősen érződik a bensőséges, barátságos hang. Belelátunk Muse lelkébe, még ha csak egy icipicit is. Bence tanácsára kezdett blog írásba, és azóta is nagyon szereti ezt a műfajt. Ez a blog az első ilyen jellegű próbálkozása. Névtelenül publikál, és kevés ember tudja a közvetlen környezetéből, hogy blogol. A leghétköznapibb dolgok is boldoggá teszik, és mint elárulta már régebb óta követi a Lendület Magazint. Végtelen örömmel töltött el, amikor azt írta, hogy többek között az én írásaim is sokat segítenek neki. Ez azért is érdekes, mert nekem is rengeteget adtak az ő bejegyzései. Azt hiszem, ez már csak olyan adok-kapok kölcsönös viszony. A jövőt még egyikünk sem láthatja pontosan, de egy biztos, Muse ír és írni is fog. Én pedig olvasni fogom továbbra is. Remélem ti is így tesztek majd.

WP_20140920_4546 (1)

Muse

Mézzel rajzolok most a falra virágot.
Hogy legalább ez legyen, ha mar mi nem vagyunk.
A fáradt esti fény meg lassan visszaköltözik a Napba.
A szavak helyét felváltotta a halk remegés.
Remegő kezemmel tapasztom be a szám.
Minden, ami hallható az csak a halk kopogás.
Az a monoton, idegtépő esőhullás.
Az égiek minden fájdalmával teli vad szorongás.
Ez vagyok ma. Semmi.

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!