A szerző cikkei

Nagy Máté

Nagy Máté

"Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára." - Edgar Allan Poe
A vértelen seb

A vértelen seb

Egy kettétört nyugtató elég És elmúlik a fájdalom. Nem is fájt semmi, Mert azóta vagyok hipochonder, Mióta ragadós volt a pillantásod. Az igazság az, hogy kést szúrtál A szívembe, amíg a pupilládat néztem. Valójában nem vérzett a seb Még belül…
Interjú a Project for a Better dream-mel

Interjú a Project for a Better dream-mel

Egy hónapja megismerhettetek egy tehetséges együttest, a Project for a better dreamet. Az első, „Rebirth” címre hallgató albumukról már olvasható egy ajánló, eljött az idő, hogy egy kicsit jobban is megsimerhessük őket. Fogadjátok őket szeretettel. Beszéljünk egy kicsit az együttesről!…
Álomtánc

Álomtánc

Azt hittem láttam az álmomban. A körvonal ugyanaz, mint amikor utoljára láttam, A reggeli fény világítja meg. Utat törnek a redőny rései között, Egyenesen a szemembe. Megvakulok.   Táncoltunk. Olyan gyakorlott mozdulatokkal, Összeszokottsággal, mintha mindig is összefonódtunk volna.   Olyan…
Lobbanás

Lobbanás

Az utolsó mondat végén levitt hangsúly, Az utolsó vonás, amit ceruzád hagyott a papíron, Lépés, amire már csak én vártam. Mosoly, ajkak, lobbanás.   Emlékeinkből kikapart darabok, Üresen kongó fekete vakfolt, Ami mégsem takar el semmit. Csukott szem, néma fülek,…
Ott belül

Ott belül

  Ott bent valami folyamatosan éhezik Lassan csak lassan Nem siet sehova jó ott neki Először csak egy kis pont Kis vörös pont egy apró góc Jártam már vérvételen röntgenen Kivizsgáltak Nem találtak semmi nyomot Megesküdnék rá hogy beköltözött A…
Ezüsthíd

Ezüsthíd

Nem hittem volna, hogy valaha látom még a Napot. Alatta a szürke ködfelhő végtelen és halott. De most az ezüstös csíkok áttörtek a sötét lepedőn, És eljött a pillanatnyi vakság. Minden, ami alatt léteztem, Átértékelődött. Magamra veszem a fényt, mint…
Forduljunk a fény felé

Forduljunk a fény felé

Szóval változás. Tudom, majdnem egy évtized volt ízlelgetni. Volt már elérhetetlen cél, volt már közeledő fény. És most? Maga az élet. Furcsa, hogy egy megfoghatatlan dolog tart magában. Régen tűéles és élénk, most már elmosódott arcok. Ismeretségek, amelyeket nagy ellenfelünk,…
Éj anyánk

Éj anyánk

Nemrég úgy alakult, hogy nagy bevásárlást tarthatok könyvekből. Természetesen ez egy piros betűs ünnepnek számít nálam. Ezen a napon akadtam rá mai bemutatottamra, az Éj anyánk című Kurt Vonnegut remekműre. Mondhatnék pár szót magáról az íróról, Vonnegutról, de inkább nem…
Betontömbök

Betontömbök

  Elmondtad, hogy hívnak. Szép a neved, mondták, A nagy homálytól nem emlékszem, ki volt az. A helyet sem tudom; biztos csak egy fiatalkori hely; Valami informatikaterem vagy egy udvar. Valóban szép a neved. Ez pont elvonta a figyelmemet Egy…