A szerző cikkei

Lovász Szilárd

Lovász Szilárd

"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/
szavak nélkül.

szavak nélkül.

Csak úgy teltek-múltak a hónapok, lassan már október lett, nemsokára letelik ez az év is, azonban egyes dolgok még mindig nem kerültek a helyükre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én egy ideig tényleg megpróbáltam helyesen cselekedni, helyrehozni a helyrehozhatatlant,…
shoot me straight.

shoot me straight.

Lélegezz mélyen.  Valahogy olyan érzés, mintha egy pofont kaptam volna. Az elmúlt hetek örömei egy pillanat alatt szertefoszlottak, én meg ott maradtam teljesen egyedül, a csalódás keserű ízével a számban. Mintha minden lámpa leoltódott volna, vagy egy medence mélyén ragadtam…
a pillanat, amikor tudtam…

a pillanat, amikor tudtam…

Ezek a gondolatok olyan régtől a fejemben vannak, azonban sose volt elég időm leírni őket. S ma szabadnapot vettem, az ágyban feküdtem egy pohár kávéval és megfogalmaztam nektek őket. Remélem tetszeni fog. Ja, EZT hallgassátok miközben olvassátok!   Megfogtad a kezem, az…
talán elrontottuk…

talán elrontottuk…

– Szia! – Szia! – Hogy vagy? Nem találkoztunk már egy elég hosszú ideje… – Hát igen. Nem volt mit mondanom neked. Sőt, még látni se szerettelek volna. – Miért is? – Hogy miért? Mert fájdalmat okoztál nekem. Én megbíztam…
kedves én…

kedves én…

Ma egy levéllel jelentkezem hozzátok. Egy olyan levéllel, amit a 13 éves önmagamnak írtam. Remélem titeket is inspirál majd a gyógyulásra!   Kedves én! Tudom, hogy most úgy érzed, ellened fordul az egész világ. Azzal is tisztában vagyok, nem látsz…
egy aprócska tanács

egy aprócska tanács

Miért próbáljuk meg rendbe hozni azt, amit már elcsesztünk? Miért nem tudjuk megbocsájtani, ezáltal elfelejteni majd továbblépni és fehér lapot kezdeni? Miért kell mindig mindent túlkomplikáljunk? Ilyen a természetünk? Azt mondjuk, hogy nem haragszunk, közben nem felejtettük el a dolgokat amik…
everyhing has changed.

everyhing has changed.

Amióta csak az eszemet tudom, mindig is az foglalkoztatott, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Valahányszor csak segíteni tudtam, szó nélkül tettem azt, sose vártam cserébe semmit. Sőt, amikor nem tudtam segíteni vagy egyáltalán nem volt hozzá kedvem, még olyankor…
az internetről…

az internetről…

A baleset után sajnos elég sokat kellett feküdjek az ágyban, s amikor nem jöttek hozzám látogatóba, az egyetlen dolog, ami szórakoztatni tudott az az internet. Tökéletesen igaznak tartottam azt a bizonyos mondást, hogy az interneten sose lehet unatkozni. De annak…
az elengedésről…

az elengedésről…

A legtöbbször az elengedés a legnehezebb. Főleg akkor, ha egy olyan dologról van szó, amihez nagyon ragaszkodunk. Azonban meg kell tanulnunk megválni a dolgoktól, elbúcsúzni emberektől, hiszen ha magunkba zuhanunk, azzal nem gyászolunk, hanem csak magunknak ártunk. Mindennek megvan egy…
ez most komoly lesz…

ez most komoly lesz…

A mai nap egy olyan telefonhívást kaptam, ami után elgondolkodtam azon, hogy ezen a héten nem fogok bejegyzést írni. Az elmúlt évek során rengeteg embert volt szerencsém megismerni, s valahogy úgy alakult, hogy megtudtam ismerni Őt is. Őt, akivel igaz…

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás