A szerző cikkei

Albert Tímea

Emberekről. Kapcsolatokról. Túlélésről.
Portugália, Web Summit, Gary Vaynerchuk

Portugália, Web Summit, Gary Vaynerchuk

Emlékszem mikor életemben először elkezdtem blogolni, inkább szégyen volt, mint menő. Először nem is foglalkoztam vele, de akkor közel 8 éve, az emberek elkezdtek egyre furcsábban nézni rám. Sőt voltak olyanok, akik azt mondták, hogy az Albert Timi magával beszélget a neten.…
The Mindfulness Project

The Mindfulness Project

Mindig érdekeltek ezek az új fajta interaktív könyvek, mint például a Nyírd ki ezt a naplót, Keri Smith-től, amelyről itt írtunk. Ezért is örültünk, hogy a Jaffa Kiadó felajánlott nekünk egy példányt, az Én Itt Most-ból. Ráadásul ezzel a könyvvel nem…
Első Könyvmustránk

Első Könyvmustránk

Múlt szombaton megrendeztük, a Lendület Magazin és a Colorcom Kiadó első közös könyvmustráját. Idén ez volt a harmadik pesti rendezvényünk, és a vártnál jóval nagyobb érdeklődésnek örvendhettünk. Év elején még félve vágtunk bele a teadélutánunk megszervezésébe. Ez volt az az…
Ismerd meg új szerkesztőnket! – Bia

Ismerd meg új szerkesztőnket! – Bia

Olyan sok újdonság volt múlt héten, hogy Rehó Biankát már nem volt időnk bemutatni. Vele foglak boldogítani Titeket péntekenként. Részemről nagyon örülök, hogy csatlakozott hozzánk, mert úgy gondolom, hogy tényleg üde színfoltja lesz Magazinunknak! Fogadjátok őt nagy szeretettel! 1. Miért…
Merd elfogadni az életed!

Merd elfogadni az életed!

A boldogság tényleg ott kezdődik, hogy megelégszel azzal, amid van. Bár ezt megvalósítani általában ezerszer nehezebb, mint elhinni. Én is hónapokon át küzdöttem, hogy ne itt legyek, ne ezt kelljen csinálnom, amit. Embereket akartam megváltoztatni, hogy máshogyan szeressenek, mint ahogy…
Minden út ide vezet

Minden út ide vezet

Ezer kitérő, és hajtűkanyar után végül mindig pont ott leszünk, ahol lennünk kell. Mindegy, hogy a karmánkban hiszünk, vagy a sorsban, kivétel nélkül mindenkire ugyanazok a törvények érvényesek. Nem lehetsz máshol, mint ahol helyed van. Ez persze nem csak a…
világvége, avagy élet jpeg-ben

világvége, avagy élet jpeg-ben

Gondolkoztál már azon, hogy milyen pillanatok mellett megyünk el, miközben minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy kifelé éljünk? A tökéletesen megkomponált életünket építgetjük. Bezárjuk magunkat egy kreált világba, a saját ketrecünkbe. Amitől eltérni nem igen lehet. Egy általunk, és mások által…
Félelmek, függőségek, gyógyulás

Félelmek, függőségek, gyógyulás

Aki már egyszer veszített valami fontosat, az mindig félni fog. Mindig ott lappang, ott lesz a levegőben, mint egy kialakulni készülő rozsda. Belülről marja a boldogságot. Onnantól már semmiben nem lehetsz elég biztos. Attól félsz, hogy ez is csak idő…
Lendület Magazin – [Alkotókör]

Lendület Magazin – [Alkotókör]

Hiszek benne, hogy a művészetben mindannyian egyenlők vagyunk! Ugyanakkora jogunk van ahhoz, hogy alkossunk, mint bárki másnak! Hiszek benne, hogy ha van bennünk egy apró kis hang, ami arra ösztönöz, hogy létrehozzunk valamit, arra kötelességünk hallgatni! Hiszek benne, hogy ennek…
Az új útnak ára van

Az új útnak ára van

Érezted már, mikor belefogtál valami újba, és nagy nehezen kiléptél a megszokottból, a siker nagyon sokszor váratott magára? Tervezgeted a kitörést, és végre elhiteted magaddal, hogy eleget ültél már a langyos vízben. Elég volt ebből a semmi létből és egy napon…
Emlékül Neked, Wayne Dyer!

Emlékül Neked, Wayne Dyer!

Mit kell ilyenkor érezni? Mit illik, vagy mit szabad? Két hete még azt éreztem, hogy most már minden álmom teljesült… és akkor így ennyi? Hogy tehet bennem fel több kérdést egy olyan ember elvesztése, akivel életemben kétszer találkoztam? És hogy…