az a bizonyos álarc…

az a bizonyos álarc…

Magány. Álarcok. Hamis barátok.

Hogyha esetleg azt hinnéd, hogy ennek a három dolognak nincs is köze egymáshoz, tévedsz. Eme három fogalom ugyanis kapcsolatban áll. Hiszen a hamis barátokhoz szükség van álarcokra, a magány ellen pedig jók a hamis barátok is.

http://www.biboawards.com

Az ember akaratlanul is képes álarc mögé bújni. Megpróbáljuk elrejteni az igazi énünket, mert félünk, hogy nem fogunk megfelelni az embereknek, kitagadnak minket, s végül egyedül kötünk ki. Ettől fél a legtöbb ember. A magány nagy úr, amely képen kirúgni alólunk a széket. Képes odáig sodorni, hogy minden reménytelennek lássunk. Pedig, hogyha kicsit jobban figyelnénk, észrevennénk azt az ezernyi csodát, ami körülvesz minket, arra várva, hogy felfedezzük őket.

Néha az embernek szüksége van az egyedüllétre. Szükségünk van arra, hogy időt szánjunk magunkra, átgondoljunk pár dolgot, s kitaláljuk azt, hogyan tovább. Eleinte rémisztő lehet, de kis idő elteltével minden helyrejön. Az egésznek a lényege, hogy ne félj tőle. Ne maradj olyan emberekkel, akik csak rossz hatással vannak rád. Szakadj el azoktól, akik hátráltatnak. Még ha ez egy kis egyedülléttel is jár.

Merd levenni az álarcot azok az emberek előtt, akik nem igaz barátaid. Azzal, hogy megjátszol érzelmeket, nem nekik segítesz, hanem csak a te életedet teszed komplikáltabbá. Légy egy kicsit önző. Koncentrálj csak magadra, s engedd el a dolgokat. Nem kell mindenkinek kedvelnie téged. Elég csak pár jó ember. Azok, akik hátráltatnak, s nem segítenek neked, nem éri meg az életedben tartani őket.

https://www.flickr.com

Az e heti kihívás az lenne, hogy mondj le egy olyan emberről, aki csak hátráltat. Ne légy te az, aki mindig keresi a másikat, ne adj bele többet, mint a másik. Ne adj meg neki olyan dolgokat és érzelmeket, amiket nem kapsz viszont. Erre figyelj oda ezen a héten!

Hamarosan jövök…

 

Kiemelt kép: https://jetsettimes.com

Szerző:

Lovász Szilárd
"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás