“Végtelen tágasságot & hatalmas flesseket”- interjú Sirokai Mátyással

“Végtelen tágasságot & hatalmas flesseket”- interjú Sirokai Mátyással

Múlthéten már olvashattatok egy rövid ajánlót A káprázatbeliekhez című kötetről, most pedig a szerzőt kérdeztem a kötettel kapcsolatban.

A káprázatbeliekhez is egy utazás, méghozzá a csillagok közé. Az Első Föld történetét meséli el. Közel áll hozzád a science fiction, mint műfaj? Legyen az könyv vagy film.

Szeretem a spekulatív műfajokat, könnyen megfognak azok a könyvek/filmek, amik alternatív valóságban játszódnak. Mindig ezek a kérdések húzódnak meg az ilyen alkotások mögött: Milyen lenne a világ, ha máshogy alakulnak a dolgok? Miért így történt, és nem máshogy? Mik a történések mozgatórugói? A jövőnek is számtalan lehetséges változata létezik, de végül csak egyet látunk megvalósulni, azt az egyet viszont elméletileg meg lehet jósolni. Mivel a próféciáknak nagy hagyománya van a vallásokban, ez izgalmas határterület a sci-fi és a természetfeletti között. Ez a határterület az én világom. Minden jöhet, ami sci-fi, de a kedvenceim mind spirituális töltésűek.

Ahogy olvassa az ember a kötetet, kicsit olyan érzés, mint egy sci-fi kezdete, mikor vázolják, mi is történt eddig. Miközben írtad, olvastál könyveket vagy néztél filmeket ebben a témában, mint pl.: űrutazás, csillagászat?

Elsősorban (sci-fi) regényeket olvastam. Ha kellett, használtam szakkönyveket is, de amire szükségem volt, azt többségében megtaláltam a neten. A filmek/sorozatok közül talán a Kozmosz volt a leginspiratívabb, de a sci-fi mellett jócskán megbújnak a kötetben olyan részletek is, amiket különböző vallások szent könyvei és jövőkutatók művei inspiráltak.

Mi az, amit ad neked ez a műfaj, miért szereted?

Végtelen tágasságot & hatalmas flesseket. Szeretek távoli vidékekre utazni, és a legjobb, hogy ezt megtehetem egy könyvvel is, a földrajzi helyváltoztatás körülményessége vagy időgép nélkül.

A kötetben ki mesél, Te vagy egy káprázatbeli? Létező emberek-e a káprázatbeliek? Emberek egyáltalán?

Én beszélek, de kérdés, hogy ki diktál, amikor írás közben elkapja az ember a fonalat. Arra gyanakszom, hogy a kollektív tudattalanból szól a hangja, az általános emberi emlékezet üledékes rétegeiből. Ha abból indulunk ki, amit Krisna mond Ardzsuna hercegnek, vagyis hogy a világ káprázat, akkor mindannyian káprázatbeliek vagyunk. Nemrég olvastam egy felejthetetlen mondatot: “Az agy halhatatlan, minden más pedig csak szelfibot.” Minden metafizika ezt az agyat keresi, pontosabban: egy központi agyat. A káprázatbeliekkel én is erre tettem kísérletet költői eszközökkel, csak nem egyetlen koncepciót követve (és nem feltétlenül egyetlen agyat/álmodót keresve), hanem versről versre más szemszögből közelítve a világhoz.

Mikor egy szerző már a harmadik kötetét publikálja, mennyire jelent terhet az az elvárás, hogy egyre jobbat és jobbat várnak tőle az olvasók. Benned ez megfogalmazódott az írási folyamat során, hogy mi lesz ha nem felelsz meg és kevésbé lesz sikeres az új alkotás?

Nem foglalkoztam ezzel, az írás sokkal nagyobb kaland annál, hogy közben ilyesmire figyeljek. Azt hiszem ezeket a félelmeket egyébként is meg kell tanulnia félrerakni annak, aki írásra adja fejét, mert csak akadályozzák aban, hogy valami eredetit hozzon létre.

Tervezel esetleg regényt vagy novelláskötetet?

Regényt mindenképpen, több tervem is van. Viszont minden “Hogyan írjunk regényt” típusú könyvben azt olvasom, hogy nem tanácsos erről sokat beszélni, úgyhogy most inkább be is fogom a számat.

Végül pedig arra lennék kíváncsi, milyen lehet a világ Sirokai Mátyás szemével, mondjuk ezer év múlva?

Maradjunk ebben: bízom benne, hogy addigra legalább az eredetünket sikerül megismernünk.

fotó: Valuska Gábor

fotó: Valuska Gábor

 

Szerző:

Babrik Alexandra

“láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?”

Szólj hozzánk!