“Az alkotáshoz elég annyi önismeret, hogy az ember felismerje magában az alkotás utáni vágyat. Ezt követően alkotni fog. Menthetetlenül” – interjú Pusztai Andreával

“Az alkotáshoz elég annyi önismeret, hogy az ember felismerje magában az alkotás utáni vágyat. Ezt követően alkotni fog. Menthetetlenül” – interjú Pusztai Andreával

Múlt héten írtam nektek Pusztai Andrea Bizánc című történelmi trilógiájának első kötetéről, A sárkányölőről. Ezúttal elhoztam nektek az írónővel készült interjút is, ahol beszámol a könyvhéten átélt élményeiről és jövőbeli terveiről, valamint mesél arról, mit jelent számára alkotni. Fogadjátok szeretettel!

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Minden történethez erőteljes elgondolás kell, egy stabil ötlet, amiből kibomlik az egész sztori. Na, ilyenekkel van tele a padlásom. Gyakran szelektálom őket, de pattognak belőlem, és akkor kezdtem el komolyabban írni, amikor ezek az ötletek tudtak kategorizálódni, rendeződni egymáshoz valamelyest, és beépülni a történetekbe. Jelenleg még mindig érzékelem a káoszt, de lassan kialakul valamiféle rend, és már gyorsabban megy az apróbb rendezgetés is, ahogy napi gyakorlatom alakult ki benne.

Az alkotáshoz elég annyi önismeret, hogy az ember felismerje magában az alkotás utáni vágyat. Ezt követően alkotni fog. Menthetetlenül.

Mit jelent számodra az írás?

Régebben hobbi-író voltam, nagy álmokkal, aztán amatőr lettem, gyakorlatiasabb, és át akartam törni a falakat, így tanulni kezdtem az írást, és egyre tudatosabban munkává formálni ezt az alkotási folyamatot, amiben felnőttem az álmaimhoz. Az írás számomra éppen ezért egy rendkívüli folyamat, önmegvalósítás, amiben fejlődök és gazdagodom, mindennapos elfoglaltság, szenvedély és kihívás is egyben.

Mivel foglalkozol, ha éppen nem írsz?

Akkor valószínűleg alszom. Viccet félretéve, eléggé kitölti az életemet az írás és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek a könyvtárazástól a filmnézésig, a forgatókönyv írásának megtanulásától a rendezvényekre járásig. Ugyanakkor van egy 12 éves fiam, szóval gyereket nevelek. Eddig magántanuló volt, de elkezdtek neki hiányozni a gyerekek, így visszaengedem az iskolába megerősödve és felvértezve. Remélem, minden oké lesz vele, és örülök is, mert így több minőségi időm marad a munkámra, neki pedig több idő jut együtt a kortársaival. Amikor pedig nem írok konkrétan, akkor próbálkozom az írói márkanevemet marketinggel támogatni, és azzal, hogy minél több emberhez eljusson a munkám, ami szintén felér egy fél állással, mert nem könnyű feladat és szintén egy másik szakma.

Miért pont Bizánc és II. Rómánosz története fogott meg?

Ez igazából Anasztázia története, igen, egy nő a főszereplő. Akartam írni egy izgalmas történetet egy izgalmas nő köré, és az ő élete pont megfelelt az elképzeléseimnek. Így ő lett a kiválasztott. Nagy kihívás volt, mert nem könnyű feladat ilyen erős hidat verni egy mai olvasó és egy 10. századi történelmi szereplő közé, főként, ha az még nő is. A történet sikerét tekintve reménykedem, hogy azért sikerült és így elég különleges élményt is nyújt.

Mennyi időt áldoztál háttérkutatásra? Nehéz volt hozzáférni a szakirodalmakhoz?

Ma már sokkal könnyebb megszerezni a szakirodalmakat, de sok idő kellett, hogy átfogó képet kapjak a korról, a szereplőkről, lényegében úgy 15 évnél tartok a kutatómunkával és általános anyaggyűjtéssel. Bizánc továbbra is nagy szerelem számomra az ezer éves történelmével. Ami azonban íróként számomra izgalmas, hogy ezt a tudásomat tovább fogom hasznosítani a következő regénysorozatomban. A kiadóm kérésére egy 12 kötetes regénysorozaton dolgozom most az Árpád-házi királynéinkról, így a Bizáncról felhalmozott tudásom igencsak jól fog jönni ennek a történetnek az alapos megírásában.

Júniusban megjelent a trilógia harmadik kötete és ezzel lezárult a sorozat. Hogyan éled meg ezt?

Még nem engedtem el teljesen a regényt, ez egy lassú mentális folyamat. Ugyanakkor örülök, hogy befejeztem. Féltem tőle az utolsó fázisokban, hogy nem merem majd kitenni a pontot a végére és megijeszt a lezárás, de ez nem történt meg. Inkább az okozott nagyobb gondot, hogy gondosan kiválogassam, mi maradjon ki belőle, amit beleírtam volna, így azokból néhány jelenet átkerült az új sorozatomba egy friss nyitáshoz. Ennek az az oka, hogy a terjedelem kezdett szűk lenni a történetnek és a befejező kötet ezzel a lesallangozással is ötven oldallal hosszabb lett, mint az előzőek.

Az elengedéshez számomra az volt a legfontosabb, hogy Kagan és Anasztázia történetét kielégítő módon zárjam le, megfelelően elsimogatva az érzelmi íveket. Úgy vélem,ez sikerült, a további munkához viszont most pihennem és érdemben regenerálódnom kell. Ilyenkor olvasok, filmezek, tanulok, mindent csinálok, amitől töltődöm, vagy ami segíti az írást, de nem kifelé dolgozom, hanem befelé, magamban.

Nemrég lezajlott a könyvhét, ahol te is dedikáltál. Milyen élményekkel gazdagodtál?

Életem legszebb két napja volt ez a Könyvhét, már pénteken kint voltam, találkozóim voltak, olvasókkal, írókkal, szerkesztőkkel. Aztán szombaton délután kettőkor jelenésem volt a Nagyszínpadon, Rozsonits Judittal beszélgettünk a trilógiáról.

Később pedig szinte hiábavalóvá vált a dedikálási időpontom. Egész nap az olvasókkal hömpölyögtem a tömegben és dedikáltam, estefelé pedig kiderült, hogy nem véletlenül, mert a standon elfogyott az összes Bizáncom. Ezt szombat este az íróbarátokkal két helyszínen is megünnepeltük és vasárnap valamikor hajnalban keveredtem haza, fáradt hősként. Kellett pár nap, hogy kipihenjek egy ekkora rohanást, pörgést, mintha egy tornádó vitt volna magával. Nem véletlenül a Könyvhét a legkedvencebb könyves eseményem.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz? Milyen visszajelzéseket kapsz?

Én nem akarok elgondolkodtatni. Az engem megőrjít, ha egy alkotó ilyen szándékkal dolgozik, és nekem ez nem is célom, túl provokatív, én adni szeretek. Olyan, mintha ez a provokatív jelleg lenne a feltétele annak, hogy értékesnek érezzem a munkám. Én hiszek abban, hogy Bizánc megáll magában is, ilyen alkotói szándékok nélkül és baromira mindegy, hogy „mire gondolt a költő”, vagyis én, amikor alkottam. Az számít, amilyen élményt adok, ahogyan az lecsapódik az olvasóban, és nem az, hogy mit akartam volna magas röptében kierőszakolni és elérni őbenne. Ha mégis megtörténik az elgondolkodás, az persze jó. De nekem…

egy célom van, egy szenvedélyesen szép történet elmesélése, minden más csak sallang és süket duma. A tartalom az a szenvedélyes történet lesz, a szereplők és a világ mindenestől, persze ehhez meg kell tanulni ezt szépen átadni a nyelvi eszközökkel, ami lényegében a szöveg, és ebben bőségesen van hová fejlődni, mert a határ ebben a csillagos ég.

A nyelv használata csak elkezdődik a pontos megfogalmazásnál, nem befejeződik, ez ugyanis csak egy belépő egy művészi világba, ahol valóságos nyelvi csodák vannak, és tudom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom róla. Ettől persze kezdő szerzőnek tűnök, de én nem szégyellem a dolgot, hogy van mit tanulnom még.

Úgy vélem, hogy a történet kőkemény, életszagú, néha kegyetlen, máskor bársonyosan puha és szívmelengető, ezek azok az érzések, amik gazdagítják a lelket, és amit úgy érzem, hogy az olvasóim is értékelnek, legalábbis így látom a visszajelzésekben. Jók a vélemények, és jó a százaléka a molyon is, de bízom benne, hogy lassacskán majd még többen lesznek, akik velem jönnek, hogy felfedezzék a 10. századi Bizáncot. Szeretettel várom őket!

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan író, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

Példaképem nincs, de rengeteg író széles nyomtávú nyomdokain járok, elsősorban Passuth Lászlóén. Ha kortársakat kellene mondanom, Fonyódi Tibor az, akinek a segítsége és művei nélkül nem itt tartanék. De hosszan sorolhatnék neveket, akiknek sokat köszönhetek.

„Isten mindig mind a két kezével belenyúl az ember életébe. Amikor elvesz, ad is, és amikor ad, el is vesz.” /Szabó Magda/

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta írással is foglalkozol?

Egyszerre vagyok büszke a bejárt útra és a még be nem jártra, amit most még csak én látok. Törekszem, rugalmas lélekkel, tudásszomjjal és alázattal. Ez egy nehéz folyamat, de nem lehetetlen, viszont hiszem, hogy ez az egyetlen, ami tényleg előre visz, és nem csak kecsegtet mindenféle illúziókkal, hanem eredményeket produkálok tőle és egyszerűen értelme is van.

Mik a további céljaid, tervezel-e további regényeket, sorozatokat, novellákat írni? Van-e aktuális projekt, amin dolgozol?

Mindig dolgozom, mosogatás közben is, a történeteket hosszan kell érlelni. Jelenleg tanulófázisban vagyok, és forgatókönyveket írok, kettőt is. Ez pihentet és felpörget egyszerre. A filmezés egy másik műfaj, másik szakma, de érdekel és szeretem. Pár hónapot ezekkel fogok tölteni és figyelek a pihenőidőmre is, hogy mást is csináljak az íráson kívül.

Két fantasy regény is ül a fiókomban a sorsukra várva, egy sárkányos, meg egy démonos, őket is elő fogom venni, valamint tervezem a történelmi sorozatomat is a királynéinkról, amihez sok anyagot kell gyűjtenem és feldolgozni.

Novellákkal is dolgozom, de azzal mindig megszenvedek, a regényekkel jobban boldogulok. Néha azonban jót tesz írni egy-egy rövidebb darabot, csak úgy magában, elhagyni egy kicsit a komfortzónámat.

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Minden inspirál, más művek, zenék, hírek, emberek, bármiről eszembe juthat egy nagy ötlet. A mindennapok sem unalmasak, kipihenten hatékony munkamódszerem, hogy tervezek és rugalmasan beleállok a feladataimba, nem várok többet, mint ami megy, de ez utóbbi nagyon nehéz, néha nem sikerül elég jól, máskor meg többszörösen túlteljesítem. Normális ez is.

Mi az, ami boldoggá tesz?

Kiegyensúlyozott, boldog életem van. Azt mondják, egy írónak az nem jó, de ez nem igaz. Kell egy belső egyensúly, valamiféle biztonságérzet a jó munkához. Hogy mitől lennék boldog? Mi is az a boldogság egyáltalán? Nem gondolom, hogy az élet a boldogságról szólna, és teljesen normális, hogy vannak hullámzóbb napok. Mivel forgatókönyvön dolgozom, aktuálisan mondjuk egy filmes szerződéstől simán boldog lennék, és repülnék ezerrel forgatni. Másfelől majd eljön az ideje, és az is bekövetkezik, nem sürgetek semmit, tudom, hogy mindenért meg kell dolgozni, és ettől olyan zen vagyok, mint egy kavics.

Köszönöm az interjút!

Pusztai Andrea Facebook oldala

Könyvrendelés

a képeket a írónő szolgáltatta

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás