Az élet azúr – interjú Czeglédi Nagy Eszterrel

Az élet azúr – interjú Czeglédi Nagy Eszterrel

Czeglédi Nagy Eszterről már olvashattatok nemrég egy ajánlót. A lány, akit nem lehet pár szóval behatárolni.
Számomra kicsit olyan ő, mint mikor a kisgyermekek az ujjukkal belerajzolják magukat a még friss betonba. Ők könnyed mozdulatokkal cselekszik ezt, talán el is felejtik az évek során, hogy egyszer valamit valahova alkottak, csak úgy, könnyedén, az arra járókba azonban belevésődik minden apró részlete a művüknek. Pár év eltelik, és már az épp járni tanuló apróságok kérlelik szüleiket, hogy csak a képekig a betonban, meg vissza. Azt hiszem, így születnek a mondókák.

Mesélj egy kicsit magadról és a blogodról! Honnan jött az ötlet, hogy blogolj?

Sosem voltam jó a bemutatkozásokban. Ilyenkor mindig csak a paramétereimet mondom el, hiszen mást nem tudok. Aki meg akar ismerni, az az elkapott villanásokból próbáljon meg összerakni egy képet, bármilyen legyen is az.

Czeglédi Nagy Eszter vagyok, 19 éves, veszprémi őslakos.
170 centi és 42 kiló vagyok, 39-es lábam van, tokától bokáig minden ízületemet ki tudom roppantani, rezegtetem a szemem és mozgatom a fülem. Reggelire csak édeset tudok enni, de a laktózzal ősellenségek vagyunk. Minden zsebemben van legalább 3 papír zsebkendő, az összes élőlénynek és tárgynak nevet adok és akaratlanul gyűjtöm a fóbiákat.

2009-ben elkezdtem lefelé csúszni a lejtőn, és sokáig nem volt megállás. Jöttek a kéretlen tanácsok, köztük az egyik az volt, hogy biztos valami rág belülről, ezért jobb lenne, ha „kiírnám” magamból. Csak forgattam a szemeimet, az ilyen triviális, közhelyes dolgok mindig ellenérzést váltottak ki belőlem. 2010 júniusában egyik nap unalmamban a kezembe vettem az újságot, és pont ott nyitottam ki, ahol egy oldalt szenteltek a blogolásnak, mint egy új, figyelemreméltó irányzatnak. Ezt jelnek vettem, és sóhajtozva bár, de beregisztráltam az egyik portálra. Azóta persze rendkívül hálás döntésnek bizonyult.

Czeglédi Nagy Eszter Fotó: Peter Fulop Photography

Czeglédi Nagy Eszter
Fotó: Peter Fulop Photography

Honnan ered az oldalad neve?

Szeretném azt mondani, hogy valami mély jelentése van, hogy az azúrkék olyan szimbolikával bír, amit magamra ráhúzhatok, de nagyon nem. Igazából egy fárasztó szójáték. A gyerekkoromból jött az ötlet, amikor egy időben minden egyes nap megnéztük nővéremmel az Oroszlánkirályt (volt, amikor egymás után háromszor is), majd amikor elhoztuk Celofán macskát a menhelyről, mi is eljátszottuk vele a Trónszirtes jelenetet, hozzá énekelve a dalrészletet: „…mert az élet az úr!”

A „gondegyszálse” pedig egyszerre fakad a sötét cinizmusomból és a napsugaras, pozitív gondolkodásra való törekvésemből.

A bejegyzéseid stílusa igazán egyedi. Van konkrét elképzelésed, hogy hogyan akarod felépíteni a szöveget, mikor írni kezdesz, vagy csak belecsapsz a közepébe?

Anno nagy hatást gyakorolt rám Babitsnak Julien Benda Az írástudók árulása c. könyvéhez írt, széljegyzetnek indult esszéje. Miután elolvastam, átböngésztem a blogomat, és úgy éreztem, hogy el kell hagynom az addigi folyásomat, muszáj kialakítanom egy új medret magamnak. Legsürgetőbb feladatnak azt tartottam, hogy szakítsak ezzel a szokásos, mesélős, „kedves naplóm” hangnemmel.

Gyárilag képtelen vagyok a fecsegésre, ezért csak akkor ülök le írni, ha tényleg úgy érzem, hogy van valami mondandóm.  Nem tervezem el egyik bejegyzésemet sem, hanem egyszerűen in medias res nekiesem. Kikapcsolom az agyam, és követem André Breton és a többi szürrealista által hangoztatott automatikus írás technikáját. Nem gondolok arra, hogy ki fogja elolvasni, egyáltalán tudja-e majd értelmezni, mit fog róla gondolni, mert akkor biztos meg akarnék az ismeretlen szemeknek felelni, és nem tudnám szabadon, őszintén püfölni a billentyűket.

Mi inspirál?

Igyekszem a körülöttem lüktető világ apró rezdüléseit elkapni. Ez lehet egy szív alakú zsírfolt a gulyásleves tetején; a távkapcsolóból kiesett visszatekerő gomb; egy pár, ahogy a takarítókocsi mellett szakítanak; könyvek, filmek, zenék töméntelen mennyiségben; beszélgetések a kozmológiáról és a lehúzható WC papír gurigákról… Egyszóval minden, ami elér hozzám.

Vannak példaképeid, vagy olyan emberek, akikre felnézel?

Csak ilyenek vannak az életemben. Mindenkiben, akit megismerek, találok olyat, ami miatt felnézhetek rá, irigyelhetem őt. Ideig-óráig, azt hiszem, egy kicsit mindenkibe szerelmes leszek.

Czeglédi Nagy Eszter Fotó: Peter Fulop Photography

Czeglédi Nagy Eszter
Fotó: Peter Fulop Photography

Ha megtehetnéd, kinek vagy minek bőrébe bújnál bele?

Nem akarnék semmiben és senkiben materializálódni, így is legszívesebben lefejteném magamat, mint egy banánhéjat, vagy egyszerűen lecipzáraznám a bőrömet, mint egy nyári ruhát, hogy aztán lassan lecsússzon a bokámig. Nem bírom a gravitációt, az anyagtalan könnyedség után vágyódom.

Mi a célod az életben? Van valami terved az írással kapcsolatban?

Az életemben eddig szinte semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztem, sőt, mondhatnám, hogy az évek során önmagam ellenpontjává váltam. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének céljaim vagy álmaim, de szeretem őket, már csak babonából is, megtartani magamnak. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, nincs jó vagy rossz döntés. Csak ballagok előre, és hagyom, hogy az univerzum meglepjen. Egy valami biztos – az urakon kívül -, mégpedig az, hogy írni mindig fogok, még ha csak bevásárló listát is.

Milyen hobbijaid vannak még a blogoláson kívül?

Mindazok a dolgok, amik ilyenkor el szoktak hangzani, és azok, amelyek közben lehet Celofán macska hasát vakargatni. (Bár utóbbi tevékenység inkább csak erősen ajánlott a családi béke fenntartásához.)

Mi az, ami boldoggá tesz?

Ha fürdés közben ránézek a kilakkozott, kukacszerű lábujjaimra. De a lista olyan hosszú, hogy Buzz-zal tart, a végtelenbe és tovább.

Odakint tombol a tavasz. Mi a kedvenc, ehhez az évszakhoz kapcsolódó élményed?

Nincsen semmiből kedvencem, viszont a tavaszhoz fűződő viszonyom abból áll, hogy a természettel együtt feléled a bogárfóbiám, és ha egyszer „bekapcsol a radar”, akkor igazán szórakoztató látványt nyújtok, ahogy a legrandomabb és legzsúfoltabb helyeken nekiállok hisztérikusan hadonászni és rohangálni. Szóval, ha látsz egy vörös hajú lányt, amint az utca közepén, a buszmegállóban, vagy egy kávézó teraszán egyszemélyes pantomim előadást tart, akkor minden meghökkenés nélkül folytasd tovább a megkezdett mondatodat.

Köszönöm Eszternek a válaszokat, hatalmas élmény volt vele dolgozni. További rengeteg sikert kívánunk neki!

Szerző:

"Ha itt nem találsz, keress meg ott."