A fotózás számomra mindig is egy olyan művészeti ág lesz, amely megtartja a maga titkait, én pedig csak a néző lehetek, akit sosem engednek be a vastag, vörös függöny mögé. Csodálom ezeket a hétköznapi embereket, akiknek a lábnyomában állok, akiknek az ujjai talán ott érintették a korlátot, ahol az enyémek, akik úgy nevetnek, sírnak és fohászkodnak, mint mi, mégis más színekben álmodnak… akik olyan dolgokat látnak, amiket én sosem fogok. Az ő világuk egy téglalap alakú keretbe foglalt vászon, amelyen belül bármilyen csoda megvalósulhat.
Márföldi Eszter is ilyen lány. Már gyerekként is magával ragadta a fényképezőgép gyomrában végbemenő varázslat, és ez a titokzatos erő volt az, amely később sem hagyta nyugodni, újra és újra a hatalmába kerítette. Hiszen mind tudjuk, hogy vannak szenvedélyeink, amelyet nem áshatunk a föld mélyére, nem kaparhatunk egyszerűen a sárba, mert kitörölhetetlenül a szívünkben lüktetnek.
Eszter első sorban azért jelentkezett hozzánk, mert szeretné, ha a munkái szélesebb körben is ismertté válnának. A hétköznapokon kreatív grafikusként dolgozó lányt talán nem is mutathatnám be alkalmasabb időpontban, ugyanis mindig úgy gondolok rá, akár egy őszi erdőből szabadult, titokzatos mosolyú tündérre. Csupa narancs és barna, csupa melegség és tűz.
De hogy miért éppen a kültéri portréfotók elkészítését kedveli leginkább, ki a példaképe, vagy mi a totemállata? Nos, ha kíváncsiak vagytok rá, milyen is Eszter a valóságban, és milyen út vezetett addig, hogy fotósként tekinthessen magára, figyeljétek az oldalunkat – hamarosan olvashatjátok az interjút is.
Addig is szemlélődjetek Eszter facebook-oldalán, hátha ti is kedvet kaptok néhány jó fotóhoz 😉