az életed bástyája te vagy

az életed bástyája te vagy

Van úgy, hogy nem találod az értelmet. Annak, hogy minden este lefeküdj aludni, majd másnap felkelj. Nem tudod, milyen célra vezetnek a holnapok, és miben rejlenek a tegnapok okai. Felállni, kikaparni magad a múlt ábrándjaiból, az önmarcangolásból, megkeresni a hibák alá elásott jó döntéseket, megragadni a jelent és életre hívni a testedben rejlő lelket. A mindennapok küzdelme ez. A saját küzdelmed. Vannak csaták, melyeket meg kell nyerned, hogy mindennek a végén elégedett tudj lenni, kizárva azt az örök gondolatot, hogy mi lett volna, ha. A harcok kimenetelei és az, milyen utat teszel meg a saját, önön háborúd végéig, rajtad áll vagy bukik. Ha figyelsz a körülötted lévő jó dolgokra, koncentrálsz azokra az emberekre a hétköznapokban, akikből ki tudod merni kiskanállal a pozitív töltéseket, akkor nem lesz nehéz. Sőt, sokkal könnyebb lesz.

tumblr.com

tumblr.com

Hihetsz bármiben. Istenben, egy szemléletben, költőkben vagy rocksztárokban, meditációban, gyógykezelésekben, a természet erejében. Ha saját magadban és értékrendedben nem bízol, akkor minden reggel lehúzó erővel indulsz, pedig még nem is történt veled aznap semmi. Hinned kell, hogy ha mindenki el is megy mellőled, akkor sem maradsz egyedül, mert a legnagyobb bástyád ott marad: önmagad. Minden nálad kezdődik és végződik. Te vagy a kiindulópont, és a végpont. Tőled indulnak el a szálak, és hozzád érkeznek vissza. Ha te nem hiszel az álmaidban, a jövődben, a holnapodban, az előtted álló csata sikerességében, a következő percedben; akkor hogy várod el, hogy más támaszod legyen? A legnagyobb húzóerő te magad vagy. 

Albert Timi tanított meg arra, hogy keressem és fogadjam be a pozitív gondolatokat, a negatívokat pedig zárjam ki. Ráébresztett, hogy a 24 óráim azzal teltek, hogy azon töprengtem, mit nem akarok, holott arra kellett volna gondolnom, mit szeretnék. Piszok nehezen megy ebben hinni, és minden percemben így élni. A határidőnaplómban minden második naphoz hatalmas betűkkel bele van vésve, hogy gondolkozzak pozitívan, ne rágódjak felesleges dolgokon, zárjam ki a nem megfelelő embereket magam mellől. A kézzel írott, személyes naplóm egyes lapjai az utóbbi időben a jó történések felsorolásával van kitöltve. Azokkal a dolgokkal, melyekért hálát adok. Színes fecnikkel ragasztottam tele a füzetemet: mindegyik egy vágyott célt őriz. Így próbálom magamat emlékeztetni. Azt hiszem, ha mindezt nem tenném, észre sem venném, és helytelenül élnék. Újra körbevenném magamat olyan kapcsolatokkal, melyekből semmit sem profitálhatok, ellenkezőleg kipusztítanának belőlem mindent, ami élő és reménykedő. Ülnék egy helyben, a kényelmes székemben, kapargatnám a sebeimet, fel sem eszmélve arra, hogy ezzel mit hozok létre magam körül.

Ma, holnap, a hét összes napján hálát adok annak, hogy idáig jutottam; értékelve a hogyan-t is. Mert, ha a múltam nem fájna ennyire, akkor most nem tudnám megbecsülni azt, amit más természetesnek vesz. Apró kincseim vannak, de többet érnek bármely nagy erénynél.

Átlagos hétköznapok meglepetései.

Átlagos hétköznapok meglepetései.

Te választod meg, hogyan élsz, kikkel osztod meg az idődet. Mindenkinek megvannak a saját csatái, a te harcaidat senki más nem vívhatja meg helyetted. A gondolataid rabja vagy, de az irányítás a te kezedben van. Hinned kell az egyetlen menedékedben: saját magadban. Meg kell tanulnod meglátni, és befogadni a pozitív, apró csodákat.

Különben elveszel.

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.