Az első ÍRÓ-BLOGGER-OLVASÓ találkozó(m)

Az első ÍRÓ-BLOGGER-OLVASÓ találkozó(m)

Április elsején, az Imádom a könyveket szervezésében részt vettem az első ÍRÓ-BLOGGER-OLVASÓ találkozón. Még soha nem voltam hasonló rendezvényen sem. Személyesen nem ismerek írókat és bloggereket, így nagyon szorongtam.

Forrás: Szilágyi Heléna

Mint fentebb említettem, nagyon izgultam, már a kezdés előtt egy órával ott voltam, elsők között regisztráltam. Folyamatosan figyeltem az embereket, tudtam, hogy két Lendületes csapattársammal is találkozni fogok – Szilágyi Helénával (Léna) és L.J.Wesley-vel (Blue). Szóval kerestem őket a szememmel, hátha elcsípek belőlük valamit, és nem érzem majd magam olyan szerencsétlennek. Mivel mindketten írók, én meg blogger, ezért máshova ültek és amúgy is, teljesen elsodortak minket egymástól az egyre gyülekező emberek.

A rendezvényen “rapid-randi” jelleggel próbálta a szervező, Annie összehozni a főleg írók és bloggerekből összejött társaságot. Eleinte voltak fennakadások, de aztán oldódott a hangulat és egy idő után minden blogger megoldotta, hogy 5 perc beszélgetés leteltével, melyik író elé ül le. Annie az 5 percet nagyon szigorúan betartatta, és nagyon jól tette, mert én például nem jutottam a végére.

Nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, és nagyon nehéz volt elszakadni tőlük az idő lejárta után. Mégis úgy érzem nekem könnyebb dolgom volt, mint az íróknak. Nekem csak a “varázskérdésem” – Mesélnél a könyvedről – kellett feltennem, míg ők végigbeszélték a programra szánt, közel három órát. Rendkívüli művekről hallgathattam pár perces előadásaikat. Kaptam pár könyvet, amik közül egy-kettő ajánlóját a Magazin oldalain is olvashatjátok majd.

Rég éreztem magam ennyire jól idegenek társaságában. Fantasztikus érzés volt, hogy sokan ismerték a blogom, hogy volt például olyan írónő, aki ezáltal régi ismerősként köszöntött. Felpörögve, élményekkel teli hagytam el az esemény helyszínét. Köszönöm ezt az érzést Annie-nek, aki megszervezte és mindenkinek, aki jelen volt.

Május 20-án megrendezésre kerül a találkozó “folytatása” , a második ÍRÓ-BLOGGER-OLVASÓ – Egy helyen. Az idő, amit a program keretein belül egymásra szánhatnak a résztvevők, ugyanannyi (három óra) lesz. Jelentkezni ismét egy formátum kitöltésével lehet május 10-ig. Leginkább íróknak és bloggereknek ajánlom ezt a rendezvényt, de egy olvasónak is izgalmas beszélgetésekben lehet része.

Kiemelt kép forrása: Imádom a könyveket Facebook oldala

Szerző:

Dalma vagyok. Sokat gondolkodtam mit írjak magamról, végül arra jutottam, hogy ez az idézet mindent elmond rólam: "Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." /Vekerdy Tamás/