“az embereket rá szeretném ébreszteni a világban rejlő dolgokra” – interjú Matus Viktorral

“az embereket rá szeretném ébreszteni a világban rejlő dolgokra” – interjú Matus Viktorral

Manapság sokan úgy tartják, hogy a fiatalok körében kihalóban van a kultúra, az irodalom, illetve a művészetek. Én viszont hiszem, hogy a magazin által felfedezhetünk újabb és újabb tehetséges fiatalokat. Ilyen például Matus Viktor is, aki lassan már polihisztornak számít a művészetekben. Minden érdekli és mindben ki is próbálja magát.

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Kiskorom óta szeretek alkotni és elmélyedni az alkotásban, mert úgy érzem, amikor alkotok, akkor tudok igazán magam szemügyre venni és a világot megtapasztalni. Ez egy darabig csak úgynevezett hobby volt számomra, egy dolog, amit élvezettel és teljes lélek bedobással csinálok. Aztán mikor elkezdtem a gimnáziumot ráébredtem, hogy ez nem csak egy hobby én ezzel szeretnék foglalkozni. Rajzolok portrékat, aktokat, tervezek tárgyakat és épületeket nagyon érdekel a design és ezzel is szeretnék tovább menni egyetemre. Festek is általában mindig fenomenológiára alapozva, a saját nézőpontommal, tapasztalataimmal érzéseimmel. Írok is és ezek mind mélyről jönnek belőlem.

Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

A „művészetemmel ’’ (én nem vagyok művész nekem ez a fogalom olyan közönséges és annyi mindenki a személyére vette, hogy ők művészek, mint a hatalmas igazi művész ikonok (pl.: Salvador Dali), hogy én csak úgy tudnám magam definiálni, hogy alkotó. Szerintem fontos az alázat a művészetben, hiszen mégis csak egy egész társadalomnak szól. Nekem az alkotás egy fajta kommunikációt jelent az emberek és saját magam között. Vélemény kifejtést, bemutatást, probléma megoldást, lélek fázist. A tárgy alkotás terén pedig egy új dolog bemutatását.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

A DESIGN által az embereknek egy új vágyat szeretnék adni, egy ikont létre hozni, amivel az emberek kellemesebben érezhetik magukat a világban. Egy szebb világot szeretnék teremteni, amiben sokkal esztétikusabb az élet.

AZ IROMÁNYAIM által viszont az embereket rá szeretném ébreszteni a világban rejlő dolgokra. Tapasztalataim alapján gondolkodásra szeretném késztetni őket. Valami elvont, átvitt értelmű dolgok írni.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

Sok mindenkire felnézek. A design terén Niki Smart designer, festők közül sok példaképem van, kiemelném a kortárs Ivan Alifan-t. Filmrendező közül Xavier Dolan, írok terén Kemény Zsófia, Dékány Dávid, Walt Whitman és egy énekesnő, akire szintén költőként tekintek egy örök egzisztencialista, aki maga írja a műveit Lana Del Rey vagyis Elisabeth Woolridge Grant.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Legbüszkébb talán minden alkotásomra vagyok, nem tudok elfogult lenni saját magammal szemben, de ha mindenképpen választanom kéne talán az egyik legnehezebben leírható érzés, ami bennem volt és papírra tudtam írni Koporsót se fel, se le című versem keretei közt.

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Minden napokban a barátaim inspirálnak az és kis „művész ’’ csoportom és a legjobb mesterem. Továbbá az érzés, hogy valami olyat adok a világ számának, amin még nem gondolkodott el előtte vagy egy érzést tudok kiváltani egy alkotásom réven.

Bolygó azonosítoja ZÉRÓ-0

Sötét időkben
Messze időn , téren túl
Egy égi test vesztegel .

Se fénye , se hője
Se Napja , se Holdja
Milyen is egy keringés nélküli élet?

Mi az, ami boldoggá tesz?

Boldoggá tesz, ha gondolkodni tudok a barátaim, az, ha alkotok valami olyat, amivel igen is megvalósította önmagam által kitűzött dolgot vagy ténylegesen magam tudom megvalósítani.

Mik a további céljaid ezen a téren?

Szeretném, ha megjelenne egy verses kötetem, talán egyszer egy könyvet írni. Szeretnék grafikai tudásommal alkotni valamit, amivel a társadalom javára lehetek. Szeretnék sikeres formatervező lenni és egy új vágyat kelteni az emberekben ahol az érzéseikre lehetek hatással.

Köszönöm szépen az interjút Viktornak és sok sikert kívánok a továbbiakban!

Viktort elérhetitek instagramon és a weboldalán is.

Kiemelt kép: Matus Viktor

Szerző:

"Bármit meg tudsz tenni, ha meg van hozzá a szíved és a bátorságod." /Dan Millman/