“Az igazi élet még csak most kezdődik”-J. A. Redmerski: A soha határa

“Az igazi élet még csak most kezdődik”-J. A. Redmerski: A soha határa

“Te voltál a lelkem hiányzó darabja, a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben. Azt hiszem, ha van reinkarnáció, mi egy pár voltunk minden előző életünkben.”-Camryn

Örök romantikus vagyok, és nem is tagadom. Mindig is vonzottak az idilli szerelmek, a sorsszerű találkozások és az örökké ígérete. Szeretek belebújni mások bőrébe, a fejemben megrendezni a könyvből készült filmet és persze emellett átélni azt, amit a szereplők is, teljes intenzitással. Persze legtöbbször menekülök a könyvek lapjai közé, mert ahogy Széni is írta a bemutatkozásában “a könyvek nem bántanak”. A könyvek által úgy érzem, hogy eljuthatok egy olyan helyre, ahol persze vannak gondok, konfliktusok, de eltörpülnek amellett, amiket én átélek. És a könyvekben meg is oldódik minden, a valóságban ez nem megy ilyen egyszerűen. Egy ilyen sorsszerű találkozásom volt A Soha határa című könyvvel is. Akkor jelent meg az életemben, mikor nem is vártam és azonnal valami olyasmit adott, amire csak utólag, az elolvasása után döbbentem rá, hogy milyen nagy szükségem is volt.

“Az időpocsékolás és a tervezgetés szerintem hülyeség. Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál. – Mereven a szemembe néz, hogy hangsúlyozza a mondanivalója komolyságát. – Ha a mának élsz, ahol minden éppen megfelelő, akkor elfoglalod magad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat.”-Andrew

Camryn egy teljesen átlagos lány is lehetne, de egyáltalán nem az. Már a könyv elején is kiderül, hogy ő többre vágyik. Érzi és tudja, hogy hogy azt az életet, amit most ő él, az nem az övé. Kívülállónak érzi magát és már motoszkál benne a tudat, hogy valahova mozdulnia kell. Már itt a legeslegelején megéreztem azt a sorok között, hogy ezt a könyvet teljesen magaménak tudom majd tekinteni, pontosan emiatt az elvágyódás, valami “új” gondolata miatt. Viszont velem ellentétben Camryn képes volt arra, hogy egyetlen egy hátizsákkal a hátán nekivágjon a nagyvilágnak és otthagyja addigi életét a sok szenvedéssel, megalkuvással és árulással együtt.

…és itt kezdődik el igazán az élet Camryn számára. Az utazás alatt olyan szabadságra tesz szert, amiről még álmodni sem mert, közben pedig megismeri azt a srácot, aki nem sokkal később majd élete központjává válik. Andrew utat mutat Camryn számára, a lány pedig megragadja a kezét és végig követi és ketten együtt újra élnek. Nagyszerű, ahogy a szereplők, csiszolódnak az út során, hogy  egymásra és persze önmagukra is rátalálnak.

Forrás: Google

Forrás: Google

Az egész könyvet végigköveti az őszinteség jelvénye, mindvégig kimondják azt amit gondolnak és ez számomra is példaértékű. Felnéztem rájuk, együtt sírtam és nevettem velük és bár én nem indulok el a nagyvilágba, csak úgy, de a könyv megmutatta, hogy nem kell álarc mögé rejtenünk az igazi személyiségünket, és hogy bizony merjünk élni. Amiért pedig még csodálatosabb volt a könyv, hogy az írónő számtalan dallal színesítette a regényt. Ettől vált az egész olyan életszagúvá. Miközben olvastam a sorokat, párhuzamosan szólt a The Civil Wars-tól a Barton Hollow,  s tényleg azt éreztem, hogy ott voltam velük abban a bizonyos bárban és csodálattal néztem fel rájuk és éreztem, hogy megszületik a boldogság.

“- Nem az számít, hogy mit viselsz – oktat, miközben visszasétál a gardróbba. – Csak az számít, hogy merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled.” – Andrew

Bátran ajánlom a könyvet az önmagukat keresőknek, a végtelen romantikusoknak, a helyes srácokat kedvelőknek, a zene kedvelőinek, a mély szenvedélyek imádóinak, az új életet kezdőknek, a hosszú, de tartalmas buszút kedvelőknek, a merészeknek, de bátortalanoknak is, mert nekik erőt fog adni ez a könyv, hogy éljenek és bátran mutassák meg magukat a nagyvilágnak. 

 

Szerző:

Örökösen kutatok valami megfoghatatlan iránt. Amiről csak néha hallani suttogásokat. Szeretni vágyom, gyűlölni nem tudok. Soha, senkit, semmiért. Emberek formálnak, gyúrnak össze napról-napra. Öleléseik, néma megértéseik, mosolyuk, csókjuk tesz azzá, aki vagyok. Egyébként örökös álmodozó, színtévesztő és lila mániás, aki nem tud és nem is akar egy olyan világban élni, ami nem az övé.