Az írás az életem – interjú Viktóriával

Az írás az életem – interjú Viktóriával

A Viktóriával való interjúzásról már-már lemondtam, hiszen nagyjából két hónappal ezelőtt küldtem el neki az e-mailt Tumblr-ön, hogy szeretnék róla írni, ő viszont sokáig nem válaszolt. Aztán kiderült, hogy az oldal tréfált meg bennünket, hiszen nem jelezte ki, hogy Vikinek üzenetet küldtem. Rögtön írt is nekem a Lendületre, hiszen szívesen együttműködött velem. Nagy öröm volt, hogy mégis tudok róla és a blogjáról írni, hiszen teljesen elvarázsolt a stílusa és a szavai. Ritkán követek folyamatosan blogokat, de az övé kivétel. Nagyon közvetlen és kedves lányt ismertem meg a személyében, és bár sokat beszélgettünk üzenetben is, pár kérdés erejéig tovább faggattam.

Viki

Viki

Shhh, alszom! a blogod címe. Honnan jött a név ötlete? Miért pont ezt választottad?

Megszállottja vagyok John Green könyveinek. A „Shhh, alszom!” az Alaska nyomában című kötet egyik monológjának kezdőmondata. Megkaptam már párszor, hogy betegesen romantikus természet vagyok, ez a néhány sor is a szerelmünk idealizálásáról szól, és arról, hogy hozzá képest milyen kicsinek, és jelentéktelennek érezzük magunkat.

– Mikor és hogyan kezdtél el írni? Van konkrét emléked az első szárnypróbálgatásokról? A blogod volt az első hely, ahová publikáltál?

Amint megtanultam a szó szoros értelmében írni, egyből írni kezdtem. Nyolc éves lehettem, amikor megnyitottam ez első naplómat, konkrétan emlékszem az „Attila szerelmes belém, pedig olyan ronda vagyok” című bejegyzésre. A tanító néniket sorra akasztottam ki az egy helyett négy oldalas fogalmazás leckékkel, és azzal hogy az „Életem legjobb napja” témájú órai munkám hét oldalasra sikeredett, amíg a többiek kettőt írtak. Persze ekkor még szó szerint gyerek cipőben járt az egész írósdi. A „Shhh, alszom!” talán a hetedik blogom lehet, ahol publikálok, sok költözésen mentem keresztül, mire megtaláltam a helyem. Az első komolyabb webnaplómat tavaly ősszel hagytam ott. Zavart az összevisszaság, a sok szín, a milliomegy rovat és videó. Változáson ment keresztül az életem, megálmodtam egy teljesen letisztult felületet, ahol nincs más, csak az írásaim. Ekkor született meg az alvós blog.

– Azt mondtad nekem, hogy az írás a mindened. Pontosan mit adott neked a blog? Mi volt az, amiben megváltoztatott téged?

Nem mondanám, hogy kifejezetten a blog változtatott volna meg. Inkább az általa beérkező kritikák laikusoktól, és olyanoktól, akikre hihetetlenül felnézek. Ők azok, akik folyamatosan rugdosnak előre, és biztatnak arra, hogy írjak és írjak, és minél többet publikáljak körülük.

– Jelenleg a BKF hallgatója vagy és televíziós műsorkészítést tanulsz. Segített téged ez a szak valamennyire az írásban?

Gyakran kapunk olyan feladatokat, ahol szükség van némi fogalmazásra. Forgatókönyvet kell írni, felkonfokat, adásmenetet, de ez nyilván rengeteg mindenben különbözik attól, hogy leüljek a buszon, és elkezdjek körmölni. Muszájból sokkal nehezebb írni, mint pusztán kedvtelésből. Most vagyok másodéves, ha lediplomáztam, szeretnék szabad bölcsészetet tanulni az ELTÉ-n, ha sikerül, az biztosan többet fog adni a wannabe író énemnek, mint a tv-zés.

10708009_654137011371328_1027956183_n

– Elárultad nekem, hogy múzsa nélkül nehezen írsz. Arra lennék kíváncsi, hogy is zajlik pontosan nálad egy mű megszületése? Nehezen jönnek a szavak, vagy viszonylag gyorsan megfogalmazódnak benned az érzések?

Iszonyatosan változó. Azt szoktam mondani, hogy szakaszosan írok, van, amikor csak dőlnek belőlem a szavak, és van, hogy hetekig, sőt, hónapokig szenvedek, mert nem akar összejönni semmi. Ilyenkor általában lelkileg is pocsékul vagyok. Aztán hirtelen jön valami külső impulzus, és újra a régi leszek.

– Több műfajban írsz a blogodon. Haikukat, prózákat, verseket, novellákat is olvashatunk tőled. Melyik áll hozzád a legközelebb, miben érzed magad leginkább otthon?

Keresgélem az utamat. Próbálom minden műfajban kibontogatni a szárnyaimat, most éppen állandóan haikukat írok, de nem jelenti azt, hogy jövőhéten is séta közben nyitogatom majd az ujjaimat, az 5-7-5-ös szótagszámokkal babrálva. Van készülőben két ifjúsági regényem, de egyiket sem érzem igazán magaménak. Most inkább megpörgetem rövidebb lélegzetű irományokat, és ha kellő szabadidőm és ihletem lesz, visszatérek rájuk.

– Ha három szóban kellene jellemezned magad, mit mondanál?

Céltudatos, hangulatember, és túlontúl szentimentális.

– Szeretnél az írással komolyan foglalkozni a jövőben? Gondolkozol esetleg könyvön vagy antológián?

Nagyon is! Rengeteg tehetséges fiatallal vagyok körbevéve, köztük Borkával, a lakótársammal. Hihetetlen versei vannak a lánynak, terveink közt szerepel egy közös kötet kiadása, de ehhez még bőven van szükségünk anyagra. (Már ha neki nem is, nekem biztosan.) Aztán, hogy mit hoz a jövő, azt senki sem tudja. Mindenesetre, ha megkérdezik, „mi leszek, ha nagy leszek”, a válaszom mindig író lesz.

– Az írásaid alapján nehezen hittem el, hogy velem egyidős vagy, hiszen kész, kiforrott stílussal és egyedi látásmóddal rendelkezel. A hétköznapokban is ennyire érett vagy?

Ó, bár az lennék! Bár nyáron töltöttem a húszat, én vagyok az, aki az utca közepén nekiáll énekelgetni, mindenben megbotlik, és képes minden macskánál felordítani, hogy „CICA!”, és halálra dögönyözni őket. A döntéseim is mindig elhamarkodottak, és ha olyan van, egyik pillanatról a másikra úgy bezsongok, hogy le se lehet lőni. Nem tudom, mi történik velem, ha írni kezdek, mindig előjönnek a rejtett tartalékaim.

– Mivel töltöd a szabadidődet, mikor nem írsz?

Nagyon szeretek egyedül sétálni, ha tehetem, minden hova gyalog járok, és zenét hallgatok út közben. Rengeteget olvasok, van egy kedvenc kávézóm, és ott egy kedvenc fotelem, ha esetleg eltűnnék, ott biztosan megtalálnának. De egyébként nem mondanám kifejezetten antiszociálisnak magamat. Nagyon szeretek a barátaimmal lenni, vásárolgatni, divatfotózásokra járni. Emellett igazi rajongólány vagyok, jelenlegi kedvenc magyar zenekaraim a The Biebers, a Konyha, a The Grenma és a Cloud9+, szinte minden budapesti vagy kecskeméti koncertjükre ellátogatok, és kibulizom magam. Mondhatni élem a tipikus főiskolás életet, némi stikkel.

Köszönöm Vikinek a válaszokat mind a magam, mind pedig a szerkesztőség nevében.
Viki blogja: http://shhh-alszom.tumblr.com/

Szerző:

Bóbics Veronika

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!