Az Ördög

Az Ördög

A férfi, aki nem hasonlított senkire, akit szeretek – magas, barna, szálkás, hosszú arcú, őzikebarna szemű, démonszerű pasas – minden egyes nap megölt, többször is, más-más módon.

Volt, amikor délben jött, olyan is volt, hogy reggel nyolckor, de mindig szólt előre: “ma ekkor és ekkor jövök, hogy megöljelek.”

Különböző módot választott minden egyes alkalommal. Volt, hogy bombát rejtett el az ágyam alatt, volt, hogy felgyújtotta a függönyöm, volt, hogy taposóaknákat rejtett el a szőnyegben.

Az első volt a legrosszabb, a leghosszabb és a legváratlanabb – a legelső halál. Utána kezdtem megszokni, sőt, végül már türelmetlenül vártam, hogy megérkezzen a gyilkosom. Előrevittem az órát a falon, hogy gyorsabban teljen az idő, s mikor megérkezett láthatóan megijedt, hogy elkésett. Megnyugtattam, hogy: “semmi baj, én most is tökéletesen ráérek, hogy megölj!”

Titokban kitaláltam kettőnknek egy menekülőutat, ha fel szeretné gyújtani megint a függönyt. Elkezdtem közös halált tervezni a férfival, aki minden nap megölt.

Most az egyszer nagy zavarban volt, először is az óra miatt, amit előre vittem. Az is megzavarta, hogy segítőkészen tanácsokat adtam neki, hogy hol kellene meggyújtani a függönyt, honnan kapna fel hamarabb a láng. Aztán meg mintha nem tudta volna eldönteni, hogy gyilkosságot, vagy öngyilkosságot szeretne elkövetni, ezért hát átöleltem – eldöntve helyette: kettős gyilkosság.

A lángok között a füstszagú ölelésben elsírta magát. A magas, barna hajú, őzike szemű, izmos gyilkos. Kisírt magából minden régi szerelmet – a vállamon. Kisírt minden fájdalmat és bánatot, aztán megtisztult a tűzben, és olyan szép lett hirtelen, hogy megcsókoltam.

Már nem menekültünk, fölösleges volt az előre eltervezett menekülő útvonal, együtt égtünk a függönnyel. Leégtek rólunk a ruhák, és már nem tudtunk eldönteni, hogy a tűz vagy a csókunk perzselte le őket.

Forró volt, bőre sima és koromtól fekete, olyan volt, mint maga az Ördög. Én ott és akkor lettem az áldozatból Ördög az  szerelmese.

 

 

Kiemelt kép: pexels.com 

Szerző:

A nevem Gagyi Rita. Erdélyben lakom, és negyedéves orvostanhallgató vagyok. A hétköznapjaimat betöltik a mázsás atlaszok, a professzorok előadásai, a fehér köpeny a kórházi osztályokon. Szeretem a tudományt, a szilárd tényeket, a pontos magyarázatot minden kérdésre, és a leghatékonyabb megoldást minden problémára. De az életben nem minden fekete-fehér, és nem létezik minden kérdésre kielégítő válasz. Úgy a tudományban, mint a saját életemben folyton a válaszokat keresem a kérdéseimre. Örök álmodozó vagyok, szeretek hatalmas célokat kitűzni magam elé, és igyekszem önmagam maradni a sikerhez vezető úton. Ezért írok, ez az inspirációm: fejleszteni önmagam, megélni és megérteni mindent ami körülöttem történik. Több ember szeretnék lenni egyszerre: orvos, művész, irodalmár, utazó. Szeretek nyitott szemmel járni a világban, és örömet lelni az apró dolgokban. Az írás egyfajta menedéket jelent számomra, az üres lap, a toll meg én. Szabályok nélkül.