az utolsó kihűlt kávé

az utolsó kihűlt kávé

Egy cukrászdában találkoztak. Pontosan azon a helyen, ahol először randiztak (bár sosem használták ezt a kifejezést). Akkor még annyira bátortalanok és visszahúzódók voltak, hogy magukkal hívtak egy harmadik személyt, hogy ne legyen a ,,randi” annyira hivatalos.
Most viszont a lány egyedül érkezett a helyre, napszemüvegét akkor sem vette le, amikor odaért a bőrfotelekhez, és meglátta a fiút. A hamutálban már rengeteg elnyomott dekk bűzlött. Minél közelebb ért az asztalhoz, annál fagyosabbá vált a levegő. A lány zavarodott volt, csapongó, remegő kezeiben egy könyvet szorongatott.
A fiú magabiztosnak tűnt, bátornak és határozottnak.
A lány belesüppedt a kényelmes, méregdrágának tűnő fotelbe. Ha valaki benézett a kirakat üvegén keresztül, azt hitte, hogy ezek olyan fotelek, amikből ki sem akarunk szállni, elterpeszkedünk, és zárásig beszélgetünk. A lány viszont kellemetlenül érezte magát, nem tudta agyból nyugodtságra vezérelni a kezeit. Letette a Világvége és keményre főtt csodaország című könyvét az üvegasztalra, és simogatni kezdte a fedelet.
A fiú rágyújtott. A dohányzás néha jó szokás tud lenni; akkor is rágyújtott, ha kínos volt a csend.
– Keményre főtt csodaország? Mekkora badarság – nevetett gúnyosan, miközben lepöccintette a cigaretta elejéről a hamut.
A lány már megszokta a fiú viselkedését. Mindig talált alkalmat, hogy belekössön a lányba, ő tudta a legjobban, hogy mennyire érzékeny, és ezt rendszerint ki is használta.
– Ez egy könyv, ami… – Olyan szívesen elmesélte volna, miről szól, hogy mennyire szeret belemerülni a lapok közé, hogy a nyár legtöbb részét olvasással fogja tölteni, hogy be szeretné pótolni mindazt az elvesztegetett időt, amit tanulásra kellett fordítania. De tudta, felesleges erről beszélnie. Ez a fura kapcsolat, ami köztük volt: lelkek nélkül működött a legjobban. –  … ez a címe, és nagyon jó könyv!
– Kérsz valamit? – intett a pincérnek a fiú, mintha nem is hallotta volna, hogy a lány válaszolt.
– Egy kávét, tejszínhabbal, és két cukorral – mondta a pincér felé fordulva.
–  … és kérünk két franciakrémest – két évvel ezelőtt is franciakrémest kért a fiú.
A lány inkább csendben maradt, de tudta, hogy úgysem fogja megenni a süteményt. Nem tud előtte enni, egyszerűen képtelen előtte bármit is csinálni. Bámulta a tornacipőjét az asztal alatt; ezt az egyetlen trükköt sikerült kifejlesztenie a négy év alatt arra, hogy ne kelljen a fiú szemébe néznie.
– Megint zavarban vagy, igaz? Már kezdesz vörösödni… most mindjárt az arcodba húzod a hajad, és idétlenül elkezdesz vihogni. Pedig azt írtad, hogy majd megpróbálsz nagylányként viselkedni. Hát, nem jött össze… mit is hittél.
– Nem vagyok zavarban – alig tudta kinyögni ezt a három szót.
A pincér kihozta a franciakrémeseket, és a kávét. Legalább lesz mit csinálnia a kezével – gondolta a lány. Hozzá is fogott, hogy beleöntse remegő kezével a két tasak cukrot a kávéba.
– Azt írtad az SMS-ben, hogy majd mondani akarsz valamit. Mi lenne az?
A lány belebámult a kávéscsészébe, és úgy tett, mintha hirtelen nem jutna eszébe, hogy mire gondol a fiú. Közben meg pontosan tudta. El szerette volna mondani a fiúnak, hogy nagyon fog neki hiányozni, hogy meg kell tanulnia nélküle élni. Azt akarta mondani, hogy beleborzong, ha arra gondol, lehet, hogy soha többé nem fogják látni egymást.
– Hiányozni fogsz, csak ezt akartam mondani – hosszú haját pontosan bele tudta úgy húzni az arcába, hogy csak a pisze orra látszott ki.
– Megint nem nézel a szemembe – rágyújtott egy újabb cigire. – Régen olyan sokszor mondtam, hogy az lenne neked a legjobb, ha elengednélek… mégsem tettem meg. Most az élet megteszi helyettem. Meg kell tanulnod nélkülem élni.
– Tudom – helyeselt a lány, miközben reménykedett, hogy észrevétlenül le tudja törölni azt a kósza könnycseppet az arcáról. – Találkozunk a nyáron?
– Aztán hová mennénk? Miről beszélgetnénk? Úgy sem tudsz normálisan két szót váltani velem, mert mindig zavarban vagy. Tudod, az elején még aranyos, de aztán elkezd idegesíteni. Mindketten tudjuk, hogy úgysem találkozunk.
Igaza van. Nem fognak találkozni. Ezt a kapcsolatot megölte a szerelem, megfojtotta, láncra verte. Nem szabadott volna hagyni. Lelkek nélkül nincs szerelem, egyszerűen nem működhet. Ha két ember szerelmes egymásba, akkor meg kell nyílniuk, ki kell tárniuk az összes ajtót, ami a lelkükhöz vezet. Ez olyan szerelem volt, ami három hónapig tartott, de nem volt együtt; csak te és én.
A lány úgy érezte, hogy a szíve kiszakad a helyéről. Szerette volna, ha tényleg megtörténne, és a szíve a fiú lába elé esne, mint egy darab, véres húscafat.
Annyi kimondatlan szó volt közöttük, annyi érintés maradt kihasználatlanul.
A fiú kivette az utolsó szál cigarettát a dobozból, a zsebéből előhúzta az öngyújtót, és ráérősen rágyújtott.  Ez volt az a pillanat, amikor a lány tudta, már felesleges játszani a franciakrémessel. Az utolsó együtt töltött pillanatok ezek.
Figyelte a parazsat, ahogy életre kel, amikor a fiú a cigarettát a szájához emeli. Eljátszott a gondolattal, hogy nikotinként átjárja a fiú tüdejét. Beleborzongott. Szorosabbra húzta nyaka körül a bézs színű, pipacs illatú sálat.
A hamutál újabb elnyomott dekkel gazdagodott.
– Megyek – szólalt meg a fiú a kínzó, percekig tartó csend után. Kitette a pénzt az asztalra, belehajította az üres cigarettás dobozt a hamutálba, és a kijárat felé indult.
A lány ott maradt a bőrfotelben ülve, remegő kezeiben szorongatta a könyvet, és tekintetét egy percre sem vette le a cigarettás dobozról.
Kint az égen egyik pillanatról a másikra sötét fellegek kezdtek gyülekezni. Eleredt az eső. A lány felállt, zsebébe tette a cigarettás dobozt, és csendben a cukrászdával együtt magát is elhagyta.
Talán még mindig ott van az üvegasztalon a kihűlt kávé, a franciakrémes, és a dekkek a hamutálban.

weheartit.com

weheartit.com

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

4 comments

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás