Az utolsó szabad nyaram

Az utolsó szabad nyaram

A nagybetűs Nyarat hét évvel a beteljesülése előtt álmodtam meg, akkor nem kaptam meg, de az élet most kárpótolt. Akkor épp kinézett magának valaki, valaki, akit nem tudtam visszautasítani. Elvette a szabad nyaramat, de adott 7 év boldogságot, és egy boldog élet reményét is megkaptam tőle. A Nyaram alatt mi már jegyben jártunk, a következő nyárra terveztük az esküvőnket, de éreztem, hogy még nem vagyok erre kész, még történnie kell előtte valaminek, valami minden érzést megmozgatónak.

Volt egy bál, ahol kiderült, hogy szimpatikus vagyok egy 6 évvel fiatalabb fiúnak, aki másfél évig próbálta ezt észrevetetni velem. Most észrevettem. És a történet itt kezdődött. Reggelig buliztunk, főleg másokkal táncoltam, de éreztem magamon fürkésző tekintetét, más már a város reggeli hajtásában élt, amikor mi a buli zárásaként megittunk egy kávét és megfogta a kezem, megérintette a térdem.

A következő fejezet egy mosollyal kezdődött, mégpedig egy sms-ben küldött mosollyal, amire én kacagással válaszoltam, és ez meghatározta a rákövetkező két hetünket, naponta 50-60 üzenet, órákig tartó Facebook beszélgetések révén ismertük meg egymást. Bevállaltuk a személyes találkozókat is, 5 közös kocsmázás során addigi életünk összes zárójelét elmeséltük egymásnak, a fontos dolgokhoz nem jutottunk el soha, mert egymás szavába vágva meséltünk, megállás nélkül, minden feszültségtől mentesen. Eltitkoltam a jegyességem.

A következő mérföldkövet egy 4 napos elutazásom jelentette, a harmadik estéjén megírta, hogy úgy érzi, szeretem őt, ő is szeret engem és vonzalom is van köztünk. Ekkor kicsit megijedtem, tudtam, hogy nem akarom elhagyni a páromat, aki nem sokkal azelőtt utazott el 6 hónapra, tudtam viszont azt is, hogy jól érzi, megszerettem. Nem voltam még döntés előtt, de tudtam, nincs távol a döntés pillanata, vagy őszintén el kell neki mondani, hogy a nyárra megkaphat titokban vagy fel kell adni egészen az alakulóban lévő jót, vagy lehet neki nagy csalódást okozni nyár végén. Azt is tudtam, hogy én sem úszom ezt meg érzelmi sérülés nélkül, már akkor szerettem, s ha belemegyek, nehéz lesz visszatalálni a páromhoz lelkileg. De vonzó volt az a szinte gyermeki rajongás, amivel rám nézett, rám, az idősebb tanárnőjére, ahogy remegő kézzel ért az enyémhez, és vonzott a sok titkosnak szánt csodáló pillantása is.

Megbeszéltük, belementünk, bár sosem feküdtünk le egymással, életem legszebb három hónapját töltöttem vele, rengeteg energiát fektettünk abba, hogy ez a rövid idő mindkettőnk számára maradandó élmény legyen, naponta találkoztunk, volt, hogy titkoltuk, hogy közünk van egymáshoz, volt, hogy egy eldugott kávézó eldugott sarkában értünk egymás kezéhez, zavarodottan, de fesztelenül beszélgettünk, órákon, napokon, heteken át. Az édesanyjával való kávézás is feledhetetlen, öröm volt látni a nőt, aki azt az embert felnevelte, aki helyt tud állni egy 6 évvel idősebb nő életében, úgy, ahogy a 30-40 évesek sem tudtak. Kocsma, színház, fesztivál, családi ebéd- mindegy volt, számunkra nem volt akadály.

Amit életem minden eddigi férfijénél jobban tudott: őszintén elmondani amit érez, megélni minden közös helyzetet (és nem kitelefonálni, kifacebookozni a közös percekből).

Nagyon fájt mindkettőnknek a vég, de rákészültünk, rábeszélgettünk, s megéltük azt is, tudtuk, nem kell a hétköznapok gondjaival megfertőzni a mi Nyarunkat.

Szólj hozzánk!