Azaz aprócska másodperc

Azaz aprócska másodperc

Kedves Barátom!

Egy óra kattog a karomon. Félrenézek. Fáj valami belül. A szívem. A hasam. Hogy is érzem magam?

Valami hangos zene szól a fülemben, hogy még véletlenül se halljam a gondolatokat. Úgy döntöttem ideje búcsút inteni.

Szerinted mi köze van a kettőnek egymáshoz. Kint tombol a vihar Húsvét sonka Hétfő van. A lábamon Karácsonyos Rudolf fejes zokni. A sós hús gondolatától is rosszul vagyok. A lelkem remeg rendületlen.

Tudom, hogy két másodperc között is van egy aprócska egység, az a kis misztikum, amikor a gondolataim sorrendbe állnak. Vajon a gondolatok honnan jönnek? Nem érinthető dolgok. Megtudod-e állítani őket? Abban biztos vagyok, hogyha igen, túl sok időre nem. Maximum arra a misztikus két másodperc közötti egységnyire.

Vajon két embert mi szerint választanak ki, hogy hozza őket össze a sors? Mi közös bennük? Vagy mindkettőben van egy mágnes, ami illik a másikhoz? És emiatt vonzzák be egymást, bármilyen távol is legyenek egymástól? Te mit gondolsz?

Sokszor elmentem önmagam mellett, mint ahogyan most is. Nem hallottam mást csak a gonosz szavakat. Egy percre se tudtam megnyugodni. Vajon miért rettegek még mindig a kínzásaiktól?

Ülj le a kanapéra mellém. És gondoljuk végig a problémát. Miért nem tudom elmondani mindennap mit érzek? Miért nem írom le, amit látok, és ami kiváltja az arcmozdulataim rángását? Majdhogynem jól bánok az élet csínyeivel.  Bár, csak zárt ajtó mögött tudok alkotni. Mégsem megy. Pedig, mindennap leülök a Batmanes bögrémmel, amiben forrón füstöl a tea. Kötött pulcsiban kucorodom a takaró alá, mert hideg van. Épp, hogy csak az ujjaim dugom ki és játszadozom velük az asztalon. Az idő telik, a művek halovány esélye a születésre minden mutató pöccenéssel elhal. Tudod újra ezt érzem. Esélyt sem adok nekik a születésre. Elevenen vannak halálra ítélve, pedig még meg sem fogantak.

Azt hiszem ilyenkor jön a változtatás. Meg kell öljek magamban valamit, hogy egy új újjá éledjen. Érezted már ezt? Jobbat kérdezek, csináltál már ilyet?

És hogy mindez mégis miért? Miért pont most?

Nem vagyok jó illusztrátor. A rajzolás sosem ment igazán. Maximum a pálcika embereket, akik leszökdöstek a fehér papírlapról. Sosem voltam jó anyja a rajzoknak., lehet azért is nem találtak meg sosem. Hiányzik belőlem az ösztön, ami összeköti a tintát és alkotót. De engem még a ceruzám is megcsalt. Levetette magát az asztalról és hiába hegyeztem, a porrá tört fekete grafit hamuként hagyott foltot az ujjaimon. Nem hoz lázba más, csak a toll sercegése a friss papírlapon. Ahogy az érdes hegye hozzáér talajához és körkörös nyomokat hagyva szavakat formálva ott hagyva mondataimat a füzetemben. Ezt élvezem igazán. Ez inspirál. Ez késztet arra, hogy tegyek egy újabb lépést előre. Furcsán mozgom ebben a galaxisban. Eltörtem az összes ceruzám. Én voltam mind gyilkosa 

Most újra kell írnom a történelmem, új tollakat venni. Új papírokat az asztalra rakni. A fiókokat kiselejtezni. A zsebeim kiüríteni. A valóság csatlósait láthatóvá varázsolni. Itt az ideje, hogy az legyek, akinek ma lennem kell. És nem holnap, vagy tegnap. Nem szabad tovább menekülnöm az élet elől. Te se tedd!

Üdvözlettel:

*A

UI: Már csak 15 nap.

 

asd

Szerző:

Ani
„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás