Azok a zűrös kamaszévek

Azok a zűrös kamaszévek

Az Erawan kiadónak és Fejős Évának köszönhetően lehetőségünk nyílt véleményezni egy fiatal lány első könyvét. Nagyon izgatott voltam, amikor megkaptuk az e-mailt Évától, rögtön le is csaptam  rá, így én lehettem a szerkesztők közül az a szerencsés, aki olvashatta a regényt.

Aki már próbálkozott könyvírással, az pontosan tudja, hogy mennyire nagy dolog, ha kiadják az első könyvedet. Amikor Tolnai Panka regényét a kezemben tartottam,- ha csak képletesen is, hiszen e-book formátumban érhető el-, rettentően kíváncsi voltam. A borító nagyon tetszett, azt hiszem, remekül passzol a történethez is. Színes, vidám, fiatalos. Érdekes, hogy mióta elmúltam tizennyolc sokkal több ifjúsági regényt olvasok, mint amikor én magam voltam tini. Még mindig nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, de remekül kikapcsol és szórakoztat, valamint szeretek minél több témájú könyvvel megismerkedni, így egyáltalán nem bántam meg, hogy Panka könyvét a kezembe vettem.

A történet főhőse Roni, azaz Veronika (nincs ritka nevem, de mindig megörülök, ha egy főszereplőt is úgy hívnak, mint engem), egy tizenhét éves kamaszlány, aki a mai Budapesten él többnyire indokolatlanul szigorú anyjával és szuperaranyos kisöccsével. Roni persze szerelmes lesz, és ezzel úgy nagyjából a fejére is állítja az eddigi történéseket. Életében először lóg a suliból, részeg lesz, és olyan dolgokat csinál, amiket egyébként nem tenne. Mindez azok után következik be, hogy többet lóg a Belvárosi Gimi legszebb és legnépszerűbb diákjával Dettivel. Mivel Detti fiúja Tom és Roni kiszemeltje Balázs mindketten a Ginger Deer együttes tagjai, nem is kérdés, hogy a lány csatlakozni akar a baráti körhöz. Ezzel pedig jó nagy káoszt okoz a környezetében.

A történet sok mindenről szól. Az első szerelem érdekében hozott áldozatokról, a lila köd miatt bekövetkező változásokról. Arról, hogy ha fiatalok vagyunk, sok hibát elkövetünk. Roni egy kamaszlány és ennek fényében hozza meg a döntéseit, amik legtöbbször impulzívak és érzelem vezéreltek. Elszökik otthonról és ideiglenesen legjobb barátnőjénél, Biusnál telepszik meg.

ZurosTarsasag_small-375x600

erawan.hu

 

Bius talán a történetben az egyetlen, aki képes józanul gondolkodni. Roni őrangyalának is hívhatnánk, hiszen általában ő az egyetlen, aki annak ellenére is segít a lányon, hogy az nem mindig érdemelné meg. Az ő karaktere volt számomra a legüdítőbb a cselekményben.

És szól még egy anya-lánya viszonyról is. Talán megértjük Roni döntéseit, talán nem, de úgy hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy az anyuka túlságosan szigorú vele. Nagyon tetszett, ahogy ezt a szálat kezelte Panka. Ki volt dolgozva megfelelően és mivel meg is magyarázta a történet végére, sokkal érthetőbb volt az anyuka viselkedése.

Összességében véve egy nagyon klassz befejezést kaptunk, mert ugyan nem kevés probléma megoldódott, mégis hagyott maga után kérdéseket, amik miatt mindenki kíváncsi lesz a folytatásra, ha egyszer elolvassa a regényt.

Nagyon örülök, hogy Fejős Éva felkarolta a fiatal és tehetséges Pankát, ugyanis van bőven lehetőség az írópalántában. Mivel a szerző első könyve a Zűrös társaság (legalábbis kiadva), azért rejt magában kisebb-nagyobb hibákat. Itt-ott kidolgozatlannak éreztem néhány szereplőt, és Roni viselkedése sem volt mindig egyértelmű. Ezektől eltekintve tetszett a könyv és remélem Panka folytatja az írást és többet olvashatunk tőle a későbbiekben is, hiszen biztos vagyok benne, hogy ezek olyan apróságok, amik pár év múlva már nem okoznak gondot neki.

Bátran ajánlom a regény, legfőképpen a tiniknek, hiszen nekik biztosan tetszeni fog. Egy olyan történetet kapnak, ami az ő jelenükben játszódik, valóságos és emészthető, ráadásul még szórakoztató is.

Még egyszer nagyon szépen köszönjük az Írónőnek a lehetőséget és további sok sikert kívánunk Pankának. Na meg persze várjuk a folytatást!

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.