Balettpadlón

Balettpadlón

Odabent bizsereg, feszít, mocorog. A kézfogásod éget, az arcodon gyöngyként csillog a verejték, mellkasod ütemesen emelkedik szüntelen. Ez már a sokadik tánc lesz… A színpad haldoklik a sötétségben, a félhomály mementót jár rajta, és én nem tudom eldönteni, hogy az az édes duruzsolás a színpadon túlról jön, vagy belőled. Mígnem felcseng az ismerős dallam, s egy szívdobbanás féltő intésével elindul a láb.

Állj elém, nyújtsd a kezed. Táncoljunk egy órát csöndben át. Ne szólj, nem akarok mást hallani, csak a hegedű szerenádját, csak az ütememet, ahogy közénk szövi magát. Vigyél. Legyél most valaki, és én majd követlek. Legyél férfi, és én majd nő leszek melletted. Engedjük felnőni magunkat a feladathoz. Biztonságban akarom érezni magam melletted, zárjuk be a kört, a kört, amit ketten alkotunk most titokban.. Ne tudja senki, senki sem tudja, hogy ez a tánc a miénk. Most megbékélek magammal, csak a te kedvedért. Most tökéletes összhangban leszek minden porcikámmal, hogy azt tudjam mondani: Igen, táncolok! Iszonyú nehéz lesz, de megteszem, meg fogom tenni, hogy veled táncolhassak.
Táncoljunk örömet. Táncoljunk bánatot. Táncoljunk szerelmet… Féltést, odaadást. Te, én, a táncunkkal együtt.
S mégis félek, mikor a muzsika elhal, és a kézfogásod nem hagy maga után semmit, csak némaságot, féltelek, hogy egyszer majd másnak is odaadod ezt a táncod. Zuhannak a fények, majd elmosódnak a függönyön túl. S én nézem, hogyan csókol egy utolsó hangjegyet a hegedű egy elveszített karaktercipőre…

2013_071100632

Szerző:

Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)