Belső kék békénk – ajánló Tisztakék blogjáról

Belső kék békénk – ajánló Tisztakék blogjáról

Ahogy ennek a blognak a nevét olvastam rögtön egy nyugodt vizű, hegyi tavat képzeltem el, amiben néha a szél ugyan felkavarhatja a hullámokat, de mindig igyekszik visszatérni ebbe a nyugodt, elfogadó és határtalan állapotába.  Ezen a “merülésen”  mutatjuk be most Tisztakék blogját.

Enikő blogja számomra elég nagy jelentőséggel bírt, mivel amikor kezdő voltam a blogolás és amúgy is az írás világában, az ő oldala volt az amelyekre első között akadtam rá. Már elsőre rengeteg bejegyzését elolvastam, úgy éreztem, hogy olyan dolgokról ír, amelyek a szívünk mélyén gyökereznek, mégis kicsit irodalmibb vonalon, mint a hasonló témájú blogok. A blog alapvetően egy útkereső fázisban látott napvilágot, és 2013 -as debütálása óta, lejegyzett érzéseit most már rengetegen rendszeresen követik.

“Azon gondolkodom, hogy amikor rám nézel, simának látsz-e, vagy észrevetted már kifordított valóságom. Nem tudom megállapítani, tekinteted még nem enged közel.”

Alapvetően mióta olvasom a blogot, íróját mindig is egy őszinte és jólelkű lánynak képzeltem el. Bevallhatom, hogy ő volt az egyik olyan mérföldkő az életemben, ami engem is elindított a saját írások felé. Hitet adott ahhoz, hogy magamba nézzek, és hogy el tudjak indulni egy úton. Az önmegvalósítás útján, ahol ő maga is halad, és pont ettől talál iszonyúan hiteles mondanivalót saját gondolatai között. Érzések, amelyeket mindenki átél, mégse tudnak szavakba foglalni. Tisztakék írásai közel engedik az olvasókhoz saját belső monológjaikat. Elmélkedésre és elmélyedésre késztetnek, valamelyest önvizsgálatra.

Ami viszont sok blognál elmarad, vagy nem kerül megfelelően előtérbe, az az, hogy az ő gondolataira rengeteg visszajelzés érkezik. Könnyen teremt kapcsolatot a szavai által az olvasókkal. Valószínűleg ebben rejlik a blog varázsa is, hogy kapcsolatot teremt. Hatással van az emberekre, és ez nagy kincs. Számára legfontosabb a szeretet, és hogy emberi kapcsolatait mindig áthatja az őszinteség. Talán ezt nevezhetjük hitelességnek, önazonosságnak, amely kifelé is sugárzik.

“Én most azt mondom, hogy a múltad egy léggömb. Felfújtad, legtöbbször fájó emlékekkel töltötted meg, majd rövid zsinórra kötötted, amit a kezedben szorongatsz és most félsz elengedni. Mert nem tudod, hogy milyen lesz majd üres kézzel továbbsétálni az úton, milyen lesz kifogások és bűnbakok keresése nélkül a jelenben élni.”

Érdemes tehát időnkét elmerülni ebben a tiszta, hűs vizű tóban, amelyben el lehet tölteni pár megindító percet egy bejegyzés elolvasásával, de mélyen leúszva akár órákat is. Hamarosan érkezik az interjú is!