Bobák Szilvia fekete meséje

Bobák Szilvia fekete meséje

“Kicsit minden napba belehalok. Tegnap szépen ébredtem. Szépszomorú volt minden. Ahogyan kitekeregtem az ágyamból és pasztelvilág nyílt az ablakomból, ahogyan ittam a fekete teámat és mélyeket pislogtam, szuszogtam és vártam, hogy félre dobbanjon a szivem… Ez mind szép volt. Szeretem, amikor végigfut rajtam a ‘most jó’, amikor a föld a havazó nakonxipán én pedig egy zuhanó sirály vagyok”

Bobák Szilvia fekete meséje sokkal színesebb, mint aminek a címe mutatja. Szilvi szereti a széttartást és ezt sok helyen lehet érezni a blogján is. Azt vettem észre a bejegyzésein, hogy minél frissebbek, annál megfontoltabbak. 2011-óta írja a fekete mesét. A lány személyiségének fejlődése tisztán látható. Nem csak az írását tekintve, de ő maga is sok változáson esett át három év alatt. Egyre ködösebben, titokzatosabban fogalmaz, csak azt mutatja meg, amit nagyon muszáj. Szavakkal védekezik a külvilág ellen. Nagy kihívás volt vele interjút készítenem, mert nem az a fajta ember, aki ha kérdeznek tőle valamit rögtön kitárulkozik. Sokszor tévesen ítélik meg a kívülállók, saját bevallása szerint, ez sokszor önmaga miatt van. Bár a saját nevével blogol, csak nagyon kevés embernek enged bepillantást ebből a lélekkuckóból.

„Ez az én mesém, általában a saját kacifántos érzéseimet kell letisztáznom és erre nagyszerű a blog formátum. Első sorban ez magamnak íródik, másod sorban a publikumnak. Tehát a feketemese valami olyan hely, ahol én vagyok az első. Ez ritka és úgy gondolom fontos. „

Bobák Szilvia

Bobák Szilvia

Nehezen beszél önmagáról másoknak, talán ez volt az oka annak, hogy nekem is akkora kihívást jelentett a vele készített interjú. Olyan lánynak képzelem őt, aki nagyon kevés embert enged magához közel, de ehhez a pár személyhez nagyon szoros kötelék fűzi. Feltétel nélkül megbízik bennük, és ott lesznek az életében sok év múlva is.  Jelenleg még az útkeresés jellemző rá, ami a korából kifolyólag nem is meglepő. Viszont vannak céljai, tervei a jövőt illetően. Elképzelhető, hogy az írással a jövőben is fog foglalkozni. A drámák érdeklik leginkább, de újságírást is szívesen tanulna. A közel jövőben készül a képzőművészetis felvételijére. Rajzol. Ezenkívül pedig a táncparketten, a néptáncban találta meg leginkább önmagát. Szilvia személyisége igazán gazdag, a benne felgyülemlő feszültségeket pedig a művészetekben tudja leginkább levezetni.

“Nappal nincs baj. Tényleg. Nyugtató a világosság… Mert nyugtató magamnak a ‘miért van ez így’. Nyugtató, tudod, valami színes tabletta, ami már akkor keserű, amikor szádba veszed aztán végigkaristolja a nyelőcsövedet és belecsobban a többiek közé. Most rámterpeszkedik ez az ocsmány feketeség és szívja ki belőlem a ‘talánokat’. Világosban terhes minden kéz, ami húzná el derekamat, ami fojtogatja nyakamat, araszolna lábam közé…Legalább is így hangzik jól. Most pedig összekuporodott piaf vagyok az ágyon és minden lélegzetvételem non regrette rien.”

 Leginkább önmagát szeretné legyőzni a mondatokkal. Minden helyzetből és napból leszűrni a tanulságot, aztán összegyúrni egy nagy gombóccá és valami újat, hasznosat, pozitívat létrehozni belőle. Jól élni, boldognak lenni, kiteljesedni. Hiszem, hogy Szilvia egy nap el fogja érni mindezeket, mert elegendő kitartása van hozzá, hogy jól hasznosítsa a benne rejlő kincseket.

 

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.