Borús

Borús

Nem minden napom boldog, hiszen az nem lenne normális. Nem minden nap mosolygok, akkor már annyi ráncom lenne, hogy megszámolni sem tudom. Nem mindig hiszem azt, hogy rendbe jönnek a dolgok, és hogy minden oké lesz. Nem szeretlek minden egyes nap úgy, mint a romantikus filmekben. Vagyok úgy, akár csak te, hogy legszívesebben földhöz vágnék valamit. Vagyok úgy, hogy rád nézek, és azt gondolom, ha most megszólalsz, elsírom magam.

Nem kell kertelni, tudom, hogy te is utálsz néha, ez így normális. Gondolkodom sokszor, hogy ez azért van-e, mert nem passzolunk össze. Mert te nyers vagy és hangos, én meg sosem mondom ki igazán, ami bánt, csak ha felgyülemlik bennem. Akkor viszont nagyon. Ezért van, hogy néha elbújnék előled? Elbújnék, mert félek, hogy bántjuk egymást, és egyszer csak több lesz a rossz, mint a jó. Becsukom a szám és behúzom fülem, farkam, mert az lesz a vége, hogy te kiabálsz, én meg dühömben olyan szitkokat szórok, amik igazából nem is léteznek, csak mert nem válaszolok. Persze, hogy nem válaszolok, hogyha zúg a mosógép én meg épp valami zörgős dolgot csinálok. Miért nem tudod akkor megkérdezni, amit akarsz, amikor tudod, hogy hallom?  Hát olyan nehéz lenne felfogni, hogy attól, hogy néha elkalandozom a magasröptű gondolataim között, még figyelek rád?!

Értem én, hogy nehéz eset vagyok, és tudom, hogy éjszakánként elátkozol, és azon gondolkozol, hogyan csinálj Pihéből szőnyeget, (ha már az nem tetszik, amit én vettem) .. Ő csak egy macska, az a dolga, hogy idegesítő legyen. Jó igen, allergiás vagy meg minden, de tudom, hogy igazából szereted őt, szóval ne akard megmagyarázni, hogy „felesleges” macskát tartani, mert többet gügyögsz neki, meg becézgeted, mint én.

Azt is tudom, hogy soha nem fogod megragasztani a törött bögréimet és marhára hülyének nézel, hogy őrizgetem őket, de azok az én bögréim voltak és szerettem őket, nem fogom kidobni, te meg nem fogod megragasztani, úgyhogy az idők végezetéig ott lesznek abban a dobozban, és akárhova is költözünk, mindig hurcolászni fogom magammal, és bizony veled fogom cipeltetni azt a hülye dobozt.

Igen, tudom, hogy rendetlen vagyok, és idegesítő a bögrekiállítás az erkélyen. Elfelejtem bevinni, na és? Amikor meg újabb kávét iszom, nem ihatok abban, ami kint maradt, nem igaz? Jó, tudom, mindig azt hajtogatod: „Össze fognak törni a bögréid, ha kint hagyod őket. Leveri az a hülye macska, aztán meg sírsz nekem, hogy ragasszam meg. Nem fogom megragasztani a bögréket, és igazán kidobhatnánk már őket! Tök feleslegesen őrizgeted”

Tisztában vagyok vele, hogy kevés poharunk van, mert mindig összetöröm őket, de mi a francnak kell beleinni a tejes dobozba? Ez pont olyan, minthogy megveszem a ruhákat, aztán alig hordom. Jó ennek semmi köze a tejes dobozhoz, de ez jutott eszembe. Megveszem, mert abban a pillanatban tetszik, nem tehetek róla, hogy aztán kifogyok, vagy hízok belőle, vagy éppen nincs egy göncöm se, amihez felvehetném azt a göncöt, amiről éppen beszélünk. Nem tudod követni, igaz? Hát én sem. Mondtam én, hogy vegyünk még egy szekrényt.

Na, ugye, hogy utálsz néha.. Ez már csak így megy, hiszen halál unalmas lenne, a folytonos béke a szivárvány alatt. Ezért működünk ilyen jól, és ahogy múlnak a napok és hullnak a bögrék  rájövök, hogy ezek a piszlicsáré dolgok soha a büdös életben nem fognak minket szétszakítani. Az viszont kell, hogy néha veszekedjünk. Néha egyedül akarok majd lenni, és ha magamra csukom a háló ajtaját nem azért lesz, mert el akarlak hagyni a tejes doboz miatt. Előfordul majd, hogy rám kiabálsz valami hülyeség miatt, vagy összeveszünk a boltban azon, hogy megint venni akarok majd egy hülye bögrét. Én meg megsértődök, hogy miért kiabálsz velem, és vagy ok nélkül idegbajos.

A bevásárlás nyüglődése után azonban hazaérünk, az otthonunkba, bárhol legyen is az, és átjár minket a szeretet, ami a sajátunk és mi teremtettük meg. Ez a mi körforgásunk. Úgyhogy bármilyen borús legyen épp az a nap, mindig ott leszünk egymásnak. Levetkőzni ugyan nem tudjuk a rossz szokásainkat, mégis nyertünk egy csatát a természet ellen, hogy ilyen jól összecsiszolódtunk, és felépítettük magunkat.

Ez most csak neked szólt, egy kis frissítés gyanánt. Mert tudod, minden jó úgy, ahogy van. Soha nem akarnék másik fickóval élni, soha nem akarnék változtatni a döntéseimen, amiket veled kapcsolatban hoztam. Nem mindig egyszerű, de tudnod kell, hogy te vagy a mindenem. (Félreértés azonban ne essék, kint fogom hagyni a bögréket és Pihe is zajongani fog éjszakánként, minden marad a régiben, és ez így van jól.)

Kiemelt kép: www.unsplash.com

Szerző:

Pintér Dóri
Az a fajta lány vagyok, aki akkor létezik, ha írhat. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd mások is olvassák a gondolataimat. Ennek viszont mindig is a visszautasítási-kórság állt az útjában. Azonban rájöttem: igenis lehetnek olyan gondolataim, amik másokat is érdekelnek. Életvidám és csökönyös ember vagyok, épp ezért mindenről van véleményem, amit szeretnék is megosztani a világgal. Az írás számomra egy olyan dolog, amivel kifejezhetem az érzéseimet úgy, hogy ne kelljen szólnom egy szót sem. Ez pedig egy magamfajta szürke kisegérnek hatalmas áldás. A romantika és rózsaszín dolgok terén annyira nem vagyok otthon, de igyekszem magamba szívni az életet és kipróbálni magam több téren, mivel a macskámon és a kávén kívül az írást szeretem a legjobban. Na jó… a macskámat jobban.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás