Buszablak

Buszablak

Ahogy a busz ablakán kitekintve szétnéztem, arra gondoltam, vajon ez a város megadhatja-e azt, amire vágyok. Van-e jövőm itt, és, ha igen milyen?

Egyáltalán mit akarok? Hova lettek a célok? Hova lettek az álmok? Mikor veszítettem őket el és hogyhogy nem vettem észre? Miért nem kiabáltam, hogy várjatok, nem hagyhattok itt? Nem tudom, hogy az álmaim mentek-e el előbb, vagy a barátaim, de mind itt hagytak. Szétszéledtek, szétszéledtünk, mert dolgozni kell, mert el kell menni, mert pénz kell, mert élni kell. Sok barát, sok ország, messze mentek. Nem, nem mondom, hogy egyedül vagyok, mert nincs így, de vannak, akik hiányoznak, és ők nagyon, hiszen évente kétszer találkozni, nagyon kevés. Hiányoznak, úgy ahogy hiányzik az is, hogy lássam a célt, hogy tudjam, van miért küzdeni.

Álmok nélkül is lehet élni.  Csak érdemes-e?  Nem túlélésre akarok játszani. Meg akarom élni az életet, az összes percét. Sok év múlva úgy akarok hátradőlni a hintaszékemben, hogy igen megcsináltam, hogy megérte, ezt akartam. Büszkén akarok visszatekinteni arra a múltra, ami még éppen a jelen. Nem akarok egy “mi lett volna, ha” miatt sem búslakodni. Nem akarok egy percig sem szomorú lenni. Boldog akarok lenni és álmokat akarok újra. mint régen, mikor tele voltam tervekkel. Annyi tervem volt, hogy egy élet is kevés lett volna rájuk, de ez egy kicsit sem zavart.

Aztán valamikor kiábrándultam. Kiábrándultam először az emberekből, majd az egész világból. Az hiszem, ez a  felnőttséggel jött. Mindig is tudtam, hogy a felnőttséggel együtt jár valami furcsa dolog, már gyerekként láttam az arcukon, hogy attól, hogy feléred a pultot a boltban, és vehetsz alkoholt meg cigarettát, még nem igazán leszel boldog. Mindig is éreztem, hogy valami hiányzik már belőlük, éreztem, hogy felnőni sok veszteséggel jár.

large (3)

Mióta felnőttem, nem találom a helyem. Nem tudom, jó-e itt nekem, és ha nem, akkor hol lenne jó. Ez a város, ahol a jövő beteljesül? Vagy talán menni kellene? Egyik részem kiröhög, hogy “minek vagy te még itt, mégis mit gondoltál, hogy maradtál, azt hiszed itt van jövőd?, a másik meg jajveszékelve kiált, hogy “el nem menj, maradj!” Nem tudom mit kellene tennem, annyi mindent nem tudok.

Rengeteg kérdés, és senki nem válaszolhat. Nem tudom elinduljak, vagy maradjak. Jó-e itt vagy tovább álljak. Ha elindulok, merre menjek? Nincsenek válaszaim, de egyet biztosan tudok, bármerre is visz az élet,  oda akarok jutni, ahol az álmaim vannak, mert megkeresem őket. Meg én.

Szerző:

Gellér Zsuzsanna
*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás