Ajánlók

Ha van egy kis szabadidőd, de nem tudod, hogyan töltsd el, less be ajánlóink közé, ahol szerkesztőink kedvenc blogjaiból válogathatsz.

Feketefehér – Ajánló Bálint blogjáról

Feketefehér – Ajánló Bálint blogjáról

Fogalmam sincs hogy találtam rá Bálint blogjára, de arra pontosan emlékszem, hogy 2014 őszén lehetett, egy szomorkás, esős napon. Azonnal magával ragadott a világ, amit maga köré teremtett. Nem is gondolkoztam, csak olvastam és szépen lassan beszippantottak a szavak.Az írások mintha megelevenedtek…
Luca szemével a világ

Luca szemével a világ

Mikor rátaláltam Luca fotóira, rögtön tudtam, hogy erről a lányról én írni akarok, így nagyon megörültem neki, amikor igent mondott az interjú felkérésemre. Teljesen magával ragadott az a világ, amit a fotóin keresztül közvetít. Leginkább a portréfotói voltak kiemelkedőek számomra,…
A rím csak részletkérdés

A rím csak részletkérdés

Versek, melyektől végigfut az olvasó hátán a hideg. Szívből jövő szavak, melyekbe beleborzongunk. Érzelmek, melyet mi is éreztünk, fájdalmak, melyeket mi is átéltünk. Szerelem, csalódás, és ennél sokkal több. Költészet, ami él. Egy ifjú tehetség kiforrott stílussal. Kovács Kristóf mindössze…
Szárnycsapások írónő módra

Szárnycsapások írónő módra

Kedves Naplóm!Ma nagy ötlet született a fejemben. Reggel tükörbe néztem és azt kérdeztem magamtól. ’Te komolyan írónő akarsz lenni? Úgy akarsz járni, kelni, öltözni, mint egy strapabíró író?’És igen. A Lendület magazin mellett a társszerkesztőink külön utakat járnak, és miközben…
Árnyékod lennék, önmagad vagyok

Árnyékod lennék, önmagad vagyok

Shadow-árnyékod lennék, önmagad vagyok. Ez áll Muse blogjának fejlécén. Fogalmam sincs hogyan tévedtem az oldalára, de rögtön tudtam, hogy ha igent mond, akkor ő lesz a következő alanyom. Szerencsére nagyon együttműködő volt és rögtön bele is ment az interjúba. Az…