Magazin

Szerkesztőink saját rovatát találod itt. Tapasztalatok, érzelmek és inspirációk hatására megírt személyes írások, melyek közelebb hoznak titeket hozzánk és minket hozzátok. Ha rossz napod volt, vagy csak olvasnál valamit szépet, akkor jó helyen jársz!

a mama érdeme

a mama érdeme

Az elmúlt időkben sokat voltam kettesben a természettel. Igyekeztem eggyé válni vele. A kint élő madarakból erőt meríteni, melyek egyedül, magányosan portyáznak. A fákból, ahogy bátran tűrik, miközben a viharos szél cafatokra tépi és hajlítgatja ágaikat. A galambból, melyet hetekig…
A könnyekről csak én tudok

A könnyekről csak én tudok

Összeszorítom végtagjaim, ha remegek. Elfordulok, ha könnyezem, a számat harapdálom, mikor zokognék. Nevetésbe fordítom a sírást. A fájdalom kacaját vidámságba burkolom. Felfelé tekintve pislogok, könnykicsorulás ellen. Azt mondták ez beválik. Persze nem.  Mosoly mögé rejtem minden rettegésem. Vidám, lány vagyok,…
Míg a sors el nem választ

Míg a sors el nem választ

#7. rész – Ezt kóstold meg! – Mmm… Ez forró! Paige lerakta kezéből a kávés csészét. Egy hete, hogy a férje levegőben lógó ultimátuma a vállára telepedett. Azóta mintha kicserélték volna őket. Együtt keltek, reggeliztek, hétvégén kirándultak, teázóba jártak, sétálgattak…
A nő, avagy a cyber-szerelem.

A nő, avagy a cyber-szerelem.

A film egy férfi (Theodore) szerelmi életéről szól, aki éppen erőt próbál venni magán, hogy végre alá tudja írni a már véget ért hosszú románcának végleges lezárását. Bár a férfi még mindig vonzódik volt feleségéhez, viszont mégis próbál új életet…
egy cigarettányi idő nélküled

egy cigarettányi idő nélküled

Sokszor figyellek, miközben az erkélyen cigarettázol. Valahogy azok a percek a legvalóságosabbak. Egy cigarettányi időre – amit te kint, én bent töltök el – előjövök az üvegbura alól, ahol már lassan a negyedik évemet töltöm veled. Olyan védelmi burok ez,…
Séta a múltba

Séta a múltba

Esős, hűvös tavaszi reggel volt. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy érdemes lesz felkelni. Sosem hittem a véletlenekben, ahogy most is biztos voltam abban, hogy okkal volt az a fura érzésem, hogy ezen az esős, hűvös tavaszi napon valami történni fog.…
Most szeressünk

Most szeressünk

Most szeretlek. Csak így, egyszerű szavakba zárva. Csak okok nélkül, hiányos tudomással, de teli érzelemmel, tudom, lehet, talán, még szerethetsz. Már tudnom kéne -halálos kíváncsiság fog el hirtelen-, Mit gondolsz? Min elmélkedsz éppen? Szemed sötét, s már épp hazudnál is,…
Míg a sors el nem választ

Míg a sors el nem választ

#6. rész Paige lerakta a telefonját az asztalra. Abban a percben pillantotta meg a papírkupacok alatt az elveszettnek hitt számlákat. Utánuk kapott, és összetűzte őket egy színes gemkapoccsal. Csak arra tudott gondolni, hogy nem akar hazamenni. Most nem. Tudta, hogy…
Lebegő álmok

Lebegő álmok

Emlékszem gyerekként mikor majálisban jártunk, ha az eget kémleltem, egy bizonyos idő eltelte után kis színes pontok jelentek meg a magasban. A szél ellentmondást nem tűrően egyre több elkallódott lufit ragadott magával. Ilyenkor rengeteg kisgyerek könnye áztatta a földet a szélkörhinta vagy az…
az utolsó kihűlt kávé

az utolsó kihűlt kávé

Egy cukrászdában találkoztak. Pontosan azon a helyen, ahol először randiztak (bár sosem használták ezt a kifejezést). Akkor még annyira bátortalanok és visszahúzódók voltak, hogy magukkal hívtak egy harmadik személyt, hogy ne legyen a ,,randi” annyira hivatalos. Most viszont a lány…
Míg a sors el nem választ

Míg a sors el nem választ

#5. rész – Akkor kezdhetjük a tárgyalást? – kérdezte Robert Marjoriehez fordulva. – Igen, persze, Paige már elment nyomtatni a szerződéseket, nemsokára megérkezik ő is. – válaszolta a nő és kolléganőjét fürkészte, hogy mikor toppan már be. Öltönyös, puccos nagy…