Cinda Williams Chima: Lángvető – könyvajánló Dorka tollából

Cinda Williams Chima: Lángvető – könyvajánló Dorka tollából

Olyan szerencsések voltunk, hogy az Agave Könyvek több példányt is biztosított Cinda Williams Chima: Lángvető című könyvből, így több véleményt kaptok róla. Ezúton szeretném én is megköszönni a kiadónak, hogy én is olvashattam! Nemrégiben Léna írta meg a véleményét a könyvről, amit ITT olvashattok, most pedig jöjjön az enyém. 

Mennyire kaptad azt a könyvtől, amit elvártál?
Megmondom őszintén, hogy kicsit többet vártam a könyvtől. Nem volt benne annyi akció, amennyit hittem, hogy lesz benne. Viszont a vége az nagyon ütött, így az kárpótolt mindenért. A másik pedig, hogy minden aprólékosan ki van dolgozva a cselekményben, és néha olyan érzésem volt, hogy nem is kapcsolódik a cselekményhez. Aztán bumm! rá kellett jönnöm, hogy ebben a könyvben minden egyes résznek meg van a maga szerepe, csak ki kell várni.

Forrás: GoodReads

Mi volt az első benyomásod a borítóról?
Az, hogy ez GYÖNYÖRŰ! Mikor év elején megláttam az Agave oldalán, hogy megjelenik, akkor fel is került a must-have könyvek közé, és akkor még nem is tudtam, hogy miről szól. Nemrég megnéztem a GoodReads oldalon a többi borítót is, és volt még egy, ami szintén felkeltette az érdeklődésem, de a magyar számomra sokkal szebb.

Miért szeretted volna elolvasni?
A borító miatt. Én ha egy könyvet el szeretnék olvasni, akkor az a borító miatt van, mivel sosem olvasok fülszöveget. Ez ebben az esetben is így volt, szóval fogalmam sem volt, hogy mit fogok kapni történetileg.

Mennyire voltak jól kidolgozva a karakterek? Kik voltak a kedvencek?
A karakterek iszonyatosan ki voltak dolgozva, mindent megtudtam róluk, de csak a maga idejében. Senkiről nem kaptam hirtelen rengeteg információt, hanem csak annyit, ami éppen az akkori cselekményhez kellett, és éppen csak egy picivel többet, hogy érdekeljen, hogy abból a gondolatból vajon mi sül ki. Kedvencem Lilla lett, aki egy nagyszájú, belevaló lány. Ha akart, akkor a középpontban volt, ha nem akkor olyan, mint egy árnyék. Ez pedig szükséges volt a munkájához. A királynak dolgozott, mint beszerző… mágikus tárgyak beszerzésére tartotta maga mellett a király, mert sok kapcsolata volt.

Saját készítés

A cselekmény mennyire volt pörgős? Eljutott A-ból B-be?
Persze, hogy eljutott A-ból B-be! A történetet négy szemszögből ismertem meg: Ád, Szonja, Lilla és Rendel szemszögéből. Az elején nagyon tetszett, mert így az összes főbb karakternek a gondolatát és cselekedet megértettem, hogy mit miért tesz. Mindent apró részletet megismertem, a karakterek kinézetéről, gondolatiról, a környezetről. Sokszor emiatt nagyon vontatottnak éreztem az egészet, hisz nem igazán haladt a történet. Olyan volt, mintha csak egy helyben toporognék. A végére azonban megértettem, hogy mire kellett ez a sok apró kidolgozott részlet.

Miben adott újat, mint más fantasy? Melyik könyvhöz lehetne hasonlítani?
Nem szeretek könyveket egymáshoz hasonlítgatni, itt viszont akarva-akaratlanul is megtettem. Mivel a történet a Hét Királyságban játszódik, így rögtön a Trónok harcára asszociáltam. Később persze rá kellett jönnöm, hogy ez nem Trónok harca. Bár a szálak ugyanolyan bonyolultak és ugyanúgy ki vannak dolgozva, hogy a végére megkapja az olvasó az elképzelhetetlen végkifejletet, akkor sem egy Trónok harca. Számomra újat adott abban a könyv, hogy itt a mágiát meg kellett tartaniuk egy talizmánban, mert különben elszivárgott. Ilyet még nem olvastam, hogy a varázserő képes lett volna csak úgy, huss eltűnni, itt pedig ha a mágus nem vigyázott rá, akkor bizony azt kellett tapasztalnia, hogy egyre gyengébbek lettek a varázslatai.

Milyen volt az írónő stílusa? Olvasnál-e még tőle?
Igazából annyira nem szoktam figyelni az írói stílusokra, ami viszont megfogott, azok a párbeszédek. A karakterek, ha kellett humorosak voltak, ha kellett akkor komolyak voltak. Szerettem, mikor sziporkáztak vagy éppen egymást próbálták túllicitálni. Sokkal jobban szeretem a szellemi erőfitogtatást, mint a testit, és ebben a könyvben főleg ilyenek vannak. Olvasnék még tőle, főleg a Lángvető folytatását, mert kíváncsi vagyok, hogy mit hoz még ki a világból, amit teremtett.

Összességében nem volt olyan rossz, csak rá kell hangolni a világra és a cselekményre. Rájöttem, hogy sokkal több van a könyvben, mint az először hittem.

Ha az értékelés/ajánlás tetszett, itt kukkanthatsz rá a regényre: MOLY, FACEBOOK.

 

Kiemelt kép forrása: https://www.agavekonyvek.hu/konyvek/langveto

Szerző:

„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” /George R. R. Martin/ Ez az idézet tökéletesen tükröz, hiszen imádok olvasni és elveszni a könyvek adta csodálatos világokba.