Csak a dátum változik vagy Te is?

Csak a dátum változik vagy Te is?

Most, hogy a csapból is az folyik, hogy új év, új élet és fogadalmak, én szeretném ezt más oldalról megközelíteni. Ugyanis én ebben nem hiszek.

Nem hiszem azt, hogy a változás, az majd csak úgy gombnyomásra megtörténik. Hogy egy dátum elég ahhoz, hogy megváltozzunk és levetkőzzük régi szokásainkat vagy éppen új szokásokat vegyünk fel azért, hogy jobb emberré váljunk.

Én abban hiszek, hogy minden változás belőlünk indul ki. Egy döntéssel, egy elhatározással. És először szépen, lassan a magunkról alkotott képünket próbáljuk átalakítani. Hogy elkezdjünk úgy gondolni magunkra, mintha már olyan emberek lennénk, mint amilyet célul tűzünk ki magunknak.

Aztán ha ez megvan, gondoljuk át, hogy mit kell tennünk azért, hogy ez a kép valóságos legyen. Gondoljunk át minden egyes lépést, ha kell, írjuk fel, és tegyük meg. Merjük megtenni, ne legyünk kényelmesek, ne féljünk elhagyni a komfortzónánkat. A változás mindig fájdalommal jár, ezt ne feledjük. Ne féljünk a következményektől, vagy épp attól, hogy nem sikerül.  A „nem sikerül” ne legyen egy lehetséges opció már a legelején. Csak a sikerre koncentráljuk, hogy milyen boldogok leszünk, ha elérjük, amit akarunk.

És mi van akkor, ha elsőre mégsem megy? Megpróbáljuk még egyszer, meg még egyszer, meg még egyszer… Egészen addig, amíg végre sikerül.

Csak három dolog tudja megváltoztatni az életünket: az álmok, a szenvedés és a szerelem.
/Paulo Coelho/

Igen, én ebben hiszek, abban, hogy a változások nem dátumoktól, hanem élethelyzetektől függenek. Ha ugyanis nem fáj eléggé egy adott szituáció, akkor újév ide vagy oda nem fogsz változtatni rajta, hiába már csak a langyos vízben evickélünk és rég elfelejtettük kik is vagyunk valójában vagy hova tartunk. Mert a langyos víz mindig kényelmes, csak épp kevés a boldogsághoz. Ahhoz az kell, hogy ezer fokon égj, és élvezd az élet minden pillanatát, és ragadd meg a lehetőségeket.  Ahhoz pedig, hogy mindezt megtedd változnod kell.

Ne függj tehát dátumoktól, ne várj mindig a tökéletes időpontra, ne függj emberektől, akik majd segítenek, vagy megmondják, hogy mi a jó neked.

Álmodd meg az életed és kezdd el megvalósítani. Teljesen mindegy, hogy január elseje vagy április 17-e van.

Kövessetek minket facebook oldalunkon is.

Szerző:

Bonyolult ember, egyszerű döntésekkel, őrült érzésekkel