“csak én vagyok és a hangok a fejemben” – Interjú Takács Mátéval a Periscope zenekar énekesével

“csak én vagyok és a hangok a fejemben” – Interjú Takács Mátéval a Periscope zenekar énekesével

Régóta ismerem Mátét és követem zenei munkásságát is, most viszont olyan formációval és zenével rukkolt elő, amit meghallgatva csak annyi fogalmazódott meg a fejemben: megtalálta az útját. Zenekarról-zenekarra váltott és most itt ez az új banda, amivel remélem sikerül betörniük a köztudatba. Egy rövid interjúra kaptam el és faggattam jelenről, jövőről. Azt hiszem minden beszélgetésünk végén rá kell jöjjek arra, hasonlóképp vélekedünk a művészetről, az alkotásról – bár más műfajban tevékenykedünk a világnézetünk valahogy egyezik.

Nincs más hátra, jöjjenek a kérdések! Ismerjétek meg Takács Mátét, a frissen alakult Periscope zenekar énekes-gitárosát. 

10958698_899846876716261_1813773411122562735_n

Mit jelent számodra az alkotás, a zene?

A teljes szabadságot. Amikor akár csak öt percre is, otthon a kezembe fogom a gitárt és csak üldögélek bambán az ágy szélén dúdolgatva arra a pár percre szabad vagyok. Nem foglalkoztat a külvilág és a problémák, akkor csak én vagyok és a hangok a fejemben.

Hogyan születnek a dalszövegek?

Mindig máshogyan. Valamikor van egy gitár szösszenetem és annak a hangulatához írok valamit. Van, hogy van egy alap elképzelésem és köré húzom fel a dalt. Olykor csak foszlányokból, apró sorokból áll össze. Néha csak álldogálok egy cigi szünetben és irkálok a telefonomba sorokat. Nagyon ritka az olyan eset sőt, nálam soha nem fordult elő, hogy eldöntöm hogy na most írni fogok valamit. 

Egyedül vagy csapatban jobb zenélni?

Egyértelműen csapatban. Nem vagyok szóló előadó alkat. Csapattal dolgozni mindig a legnehezebb de a legjobb érzés is. Főleg akkor ha olyan emberekkel zenélsz akik ráadásul a barátaid is.

Miből merítesz inspirációt a zenéhez?

Legtöbbször fájdalomból, kiábrándultságból, haragból. Ez az, ami jobban inspirálja az embert. A boldogság egy sokkal megfoghatatlanabb dolog, így nem is tud annyira inspirálni (szerintem). Vele ellentétben  például a fájdalom egy sokkal mélyebb érzés, aminek nyoma van, ami nem múlik el olyan könnyen mint az öröm. Vagy csak az én agyamban nem stimmel valami.

14793669_1284316511602627_1926364633_n

Legnagyobb ikonod – ha nevezhetem így – Kurt Cobain. Miért fontos neked az ő személye?

13 éves voltam, amikor először hallottam a Nirvana – Heart shaped box című számát. Nagyon mély nyomot hagyott bennem. Az a nyers erő amit sugárzott, azok a fájdalmas kiáltások, rögtön tudtam, hogy ez az a zene, amit kerestem. Később pedig, amikor elkezdtem olvasni Kurtről egyre jobban át tudtam érezni a fájdalmait, az érzéseit.

Nem ez az első formáció, amiben frontemberként szerepelsz. Milyen tervekkel és érzésekkel vágtál neki az
újnak?

Nagyon félve léptem vissza ebbe a dologba. Nagy csalódás volt nekem, hogy 4 év után egyszer csak a zenekarom nem létezik. Nehéz volt feldolgozni, sokáig még csak hangszerhez se nyúltam. Teljes alkotói válságban voltam. Ha nem jöttek volna ezek a emberek, Atika és Balázska, akikkel most együtt játszom, talán soha nem kezdek újra zenélni. Nincs más dolog ezen kívül, ami éltet. Akkor is ha csak 10 ember hallgatja majd meg a számainkat a próbaterem falai között, nekem ez egy falat a boldogságból.

Merre tovább? Mik a rövid és hosszútávú terveitek?

Szeretnénk ha minél több emberhez eljutnának a számaink. November elejéig nyilvánosságra hozzuk a Lentről EP mind az öt dalát. Próbálunk minél többet koncertezni, az év végén klipet forgatunk és remélem jövő tavasszal újra stúdióba tudunk vonulni, hogy rögzítsünk pár új dalt.

14650200_690337954455405_5015253799586892191_n

Mi jelenleg a legnagyobb vágyad az életben?

Szeretném ha azok az emberek, akik hallgatják a zenénket megtalálnák bennük magukat. Persze mindenki a sikerre vágyik de sokkal fontosabb az, ha valakit megérintesz a dalaiddal. Érezzék át mások is, amit én, ismerjenek magukra, vigasztalódjanak.

Mit üzennél a hozzád hasonló zenészeknek, akik keresik az útjukat és a kitörési lehetőségeket?

Rengeteg kitartást és amiből még több kell manapság (sajnos), szerencsét kívánok nekik.

Köszönöm a válaszokat Máténak!

A zenekar facebook oldalát itt találjátok. Bemutatkozó dalukat a lenti videóban nézhetitek/hallgathatjátok  meg! 

 

Szerző:

"láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?"