Csak kedvesen

Csak kedvesen

Csak Téged. Téged nagyon.

S megtaposhatsz, hogyha hagyom,

de taposol úgyis, ha nem merem

öledbe hajtni fejemet.

Mert félek. Tőled nagyon.

És magamat meg azon kapom,

hogy elmondani mégsem merem,

mit megköszönni sem kellene.

Mert önző voltál. Az, nagyon.

Mint a kötél, mint a karom,

s mint a testvér, azt akarom,

hogy ne jusson több másnak, nehogy!

Csak hozzád. Csak előled.

Elbújni, majd ki belőled,

majd vigyázok! megyek elsőnek,

ne hagyj fogni menekülőre!

Mert elhittelek. Úgy igazán.

S most vakon megyek a vak után,

inkább, csak látnom sose kelljen azt,

hogy miért vagyok egyedül,

s te miért nem maradsz.

Majd belehalok. Te szintén.

Kifosztva és őszintén,

mert szeretni nehéz,

s nehezebb, én elhittem, de te feleselsz

Folyton. És még azután.

Szétgurítlak a nagy utcán,

törjél százezer sok szilánkra,

hidd el, hogy nem voltam hiába.

Csak Téged. Csak kedvesen.

Mikor már nincs is fogható kezed,

mikor eltűnsz, s már ketyeg az óra..

Akkor is rád. Homlokodra.

large

Szerző:

Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)