Csak még egy kicsit maradj velem

Csak még egy kicsit maradj velem

A gondolat talán elillanna, de én utána nyúlok, elkapom, nem engedem, pedig nekem lenne a legnagyobb szükségem rá, hogy elhagyjon.

Megfogom, s szorosan ölelem, édesgetem, átrágom, ezerszer átfuttatom az agyamon, hogy beleégjen, mindig azt lássam magam előtt, nehogy elfelejtsem, az nem lehet… pedig pont akkor lennék végre szabad, ha engedném… ha nem ragaszkodnék ahhoz, hogy milliószor és egyszer is újragondoljam azt az estét.. ha lennék annyira bátor és erős, hogy ha a közelben repdes, én tudatosan és szándékosan elhessegetem, nem figyelek szirén hangjára, ellenállok neki egyszer, kétszer, sokszor, ha kell. Addig, amíg már nem zavar a jelenléte, nem kavar fel, ha megjelenik a közelben, ha már el tudom viselni a jelenlétét, ha egy szobába érkezünk. Ha már nem akarom folyton csak azt az egy gondolatot keresni, milliók között felkutatni, utána járni.

Akkor talán megszabadulok a szorongástól, attól, hogy fogva tart, vagyis inkább fogva tartom saját magamat – egy gondolat miatt, melyet talán csak én találtam ki, s meg sem történt… már én sem vagyok benne teljesen biztos…

Írta: Kovács Linda

Kiemelt kép:https://www.pexels.com

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!