Danielle Steel: Kaleidoszkóp

Danielle Steel: Kaleidoszkóp

Egy regényt hoztam mára Nektek Danielle Steel munkásságából, ami egyszerre romantikus, tragikus és szívszorító. Vigyázat, az ismertető cseleményleírást tartalmaz!

Mit kell tudni az írónőről? New Yorkban, 1947-ben látta meg a napvilágot, és húsz éves kora óta csak úgy ontja a történeteket. Az élő szerzők közül Danielle Steel adta el a legtöbb könyvet, és minden idők legnevesebb írói közé tartozik. Az „irományaiból” 800 millió példányt értékesítettek, és közel harminc nyelvre fordították már le őket, illetve több film is készült belőlük. Hiába nem megy jól a könyviparnak, Steel könyveiből mégis rendületlenül rendelik a több milliós példányszámokat.  Ami az írónő életstílusát illeti, példának okáért van egy 55 szobás háza San Franciscóban, de ő azért inkább Párizsban szereti tölteni az idejét.

A kedvenc könyvem tőle egyértelműen a Kaleidoszkóp. Ez tulajdonképpen néhány szimmetrikusan elhelyezett tükröcske egy csőben, ahol az megsokszorozza az apró, csillogó színes tárgyak képét, a motívum pedig a kaleidoszkóp forgatásával különböző új képekké alakul. Ugyanez volt jellemző a könyvre: az egyik fejezetben még romantikus történet rajzolódik ki, a másikban pedig egy tragédia.

A cselekmény egy katonával indul, aki összebarátkozik egy másik bajtársával, Olaszországtól egészen a franciákig az ő ezredük veri vissza a németeket a világháború idején. Párizsban pedig hozzáadódik egy szerelmi szál is, ugyanis főhősünk beleszeret egy gyönyörű francia nőbe. A háború után összeházasodnak és Amerikában próbálnak szerencsét. A férfi befut, és az egyik legünnepeltebb amerikai színésszé válik -eközben pedig apává is. A három gyerekes házaspár sorsa tündérmesének néz ki, mert mindenük megvan, amit csak ember kívánhat, sorsuk mégis tragédiába torkollik: a színész megöli feleségét, majd a börtönben öngyilkos lesz. A szülők halála után a három testvér árvává válik, és ez szétszakítja őket. Az apa régi bajtársa talál két gyermeknek örökbefogadókat: a legkisebb egy jómódú családhoz kerül, s felnőve orvos lesz az Appalache-hegység falusias vidékén. A középső dúsgazdag környezetben nevelkedik fel, majd egy nagy hatalmú emberhez megy feleségül, aki mindennél büszkébb saját és felesége arisztokrata származására. De a legnagyobbat, Hilary-t egy kegyetlen nevelőcsaládhoz veti a sors, majd a lány végül nevelőotthonba köt ki, és többször is erőszak áldozatává válik. A kislány vasakaratával tűri a megaláztatásokat, és múltja erőszakos elfeledésével valóra váltja álmát – a munkába menekül, és a semmiből felküzdi magát egy tévétársaság igazgatói székébe.

Egy napon a régi katonabajtárs  a halálos ágyán felbérel egy magánnyomozót, és összehozza a lányokat, amivel a legnagyobbat fordul a kaleidoszkóp, ugyanis kiderül, miért kellett a szülőknek meghalniuk és ki is a vér szerinti apja a gyermekeknek.

A könyvben számomra a legfelemelőbb élmény volt, hogy minden második fejezet után teljesen más irányt vett a sztori, így sosem tudtam, mi lesz a következő részben, ez pedig nagyon izgatta a fantáziámat. Egy ilyen többgenerációs könyvet mindig érdekes lekövetni.  A karakterekkel igen nehéz volt azonosulni, ugyanis mindegyik a maga emberi módján szerencsétlen volt, ám Hilary hánytatott sorsa különösen valósághű ábrázolást kapott, bár valószínűleg sok árvaházi gyermek megy keresztül hasonló szenvedésen. Ezen okból vált ő a kedvenc karakteremmé a regény végére.

Összefoglalva azoknak ajánlom, akik szeretik a könnyű nyelvezetű romantikus műveket, és szívesen olvasnak fordulatokban teli regényeket.

A könyvből film is készült, amiről itt bővebb infót kaptok.

A regény itt vásárolható meg.

 Kiemelt kép: https://pixabay.com/

Szerző:

Imádok olvasni és imádom az érzést, amikor a fantáziám csak az adott könyv körül forog. "Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha." /I. Asimov/