…de nem öregszünk (Kezelési útmutató negyvenesekhez)

…de nem öregszünk (Kezelési útmutató negyvenesekhez)

Megsúgom, hogy önmagában az nem elég a boldogságunkhoz, ha reggelente nem fáj semmink.

 

* Megtesszük kötelességeinket, befizetjük a számláinkat. Kivisszük a kutyát pisilni (naponta többszöris), megfutjuk a szokásos köröket, ellátjuk a nagymamát, a hintalovat szépen leporoljuk, ki-, majd bepakolunk a mosogatógépbe, kocsiba, táskába, tolltartóba, hűtőbe, nyaralóba, néha hajbókolunk megfelelő helyeken. De ilyenkor tudjuk, hogy az élet máshol van.

 

* Spórolásképpen minimálprogramon járatjuk mosógépünket – magunkat nemkülönben.

 

* Sokszor járnak vágyainak előbbre, mint mi magunk: szalad utána a szív, szalad a lélek, aztán a test is talán leköveti ezt az egész nagy bolyongást – vagy mi magunk követjük le testünk jelzéseit. Gombolyagokat dobunk szanaszét és hisszük, hogy lesz idő felvenni, majd lerakni, majd felvenni, majd lerakni – fonjuk, majd elvágjuk – mint a Párkák – életünk fonalait. Máskor saját magunkat szőjük szövetté, hogy puhára essen az, aki belénk botol.

 

* Néha egyetlen életünket is soknak találjuk, máskor a hét is kevés lenne. Kutakat fúrunk le sokfelé. Egyik csak csordogál, másik gejzír – néha meg csak mocsár.

 

* Nem saját sírkövünk farigcsálásával töltjük az időnket – bár tudjuk, hogy minden nappal közelebb kerülünk az örökkévalósághoz. Kereknek hitt világképünket lecseréltük szögletesre, majd átváltottuk másfajta kerekké. Néha engedjük a betüremkedéseket és az sem zavar már, ha időről-időre kilyukad. Tudjuk, hogy a végén úgyis fekvő nyolcassá simul minden… Ügyesen megrajzolt körvonalaink néha szaggatottá válnak, mint a segélykiáltó Morse- jelek.

 

* Nem megyünk szerelmünk mellett kézfogás nélkül, mert tudjuk, hogy az idő mégiscsak véges és csak egyszer, egyetlenegyszer van jelenidő.

 

* Kihagyható helyzeteket élünk meg kihagyhatatlanként. Aggódunk és szorongunk, de azt is tudjuk, hogy a pokol bugyrai nem az iskolai egyeseknél kezdődnek – és azt is megtanultuk, hogy egyes helyzetekből jobb kimaradni. Aztán meg mégsem maradunk ki – máskor meg elmaradoznak helyzetek, emberek, helyzetek és emberek…

 

* Mindig várjuk a nagy dobást – de nem feltétlenül Godot-ra.

 

* Nem szeretjük a reflektorfényt, de törünk a fény felé. Vakondokként föld alatt maradni nem lehet életcél.

 

* Vér folyik az ereinkben. Harmincévesen megtanulunk salsázni, elutazunk Egyiptomba, negyvenévesen mindenkit kihívunk szkanderezni – nagy mellénnyel. Nem mindig kell nyerni. Megtanultuk, hogy az elismeréseket néha más zsebeli be, de akkor sem maradunk üres zsebbel.

 

* A spárgát tizenévesen sem tudtuk megcsinálni. Most sem. A lustaságot lustaságnak nevezzük. A barátságot barátságnak.

 

* Örülünk gyerekeink sikereinek, de nem szégyenkezünk a sajátjaink miatt. Nem tesszük magunkat zárójelbe.

 

* Igyekszünk nem a mások számlájára írogatni, hanem a magunkéra – néha mégis rossz helyre nyújtjuk be.

 

* Alkalomadtán kifestjük a körmünket, tiszta bugyit veszünk, felvesszük az erre az alkalomra tartogatott tűsarkú cipőt (az sem számít, ha másnapra véres a lábunk) és megyünk, el az éjszakába azzal, akit szeretünk. Szeretjük hinni, hogy ez megtehető – megtenni, amíg szerethető.

 

* Szeretünk nagyokat szerelmeskedni. Már tudjuk a különbséget.

 

* Nem félünk belenézni a kaleidoszkóp mindig változó képeibe és az sem számít ha rájövünk: mi, nézők is elmosódunk néha.

 

* Meg akarjuk magunkat találni a világban. Szeretünk boldogok lenni, de tudjuk, hogy néha a mennyország nem komfortos és a pokolból kitörő lángok is lehetnek felemelőek.

 

Megsúgom, hogy nem akkor vagyunk boldogak, ha reggelente nem fáj semmink. A spárgát pedig tizenévesen sem tudtuk megcsinálni. Most sem.

 

Írta: Dr. Szabó-Tóth Kinga


Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.