Szeretem azt akik vagyunk,
hogy mindketten elragadtatjuk magunkat –
ha a másikról van szó.
Szeretem, hogy mindketten
buta kisgyerekként is tudunk örülni –
egy lila kis virágnak.
Szeretem, hogy beszélsz
a szöcskéhez, hogy csodálod a Dunakanyart.
Szeretem, hogy tudod, hogy utálom
ha hozzám érnek, és te mégis
hozzám érsz, azt szeretem,
biztos tudod, azért teszed.
De mégis mindig bocsánatot kérsz,
mert udvarias és kedves vagy.
Ezt is szeretem.
És szeretem, hogy
néha tényleg egyszerre lépünk,
és ha velem szemben állsz, beindul
a tükörreflex, meg hogy
kimondod az utolsó szavaim még egyszer.
“Még egyszer.”
További írásokat ITT olvashattok még a vendégszerkesztőnktől!
(Kérésére a nevét nem tesszük közzé.)
Kiemelt kép: https://www.pexels.com/