E-book vs. nyomtatott könyv

E-book vs. nyomtatott könyv

Igen tudom, hogy ezt a témát már sokan körüljárták, sokan sokféleképp érveltek, az egyik vagy a másik mellett, mindenkinek megvan a maga véleménye, és nyilván mindenki azt választja, amelyik neki jobban tetszik. Azonban nálunk még nem esett szó róla, így most összegyűjtöttem én is a magam érveit. Le kell szögeznem, hogy sosem volt e-book olvasóm, így hamar kiderül, én melyik oldalon állok, de azért beismerem, mindkettőnek megvan a maga előnye, és persze a hátránya is. Nézzük melyek ezek, vagyis szerintem melyek ezek.

 

s-media-cache-ak0.pinimg.com

Imádom a könyveket, az illatukat, a tapintásukat, és órákat el tudok tölteni egy könyvtárban vagy egy könyvesboltban, ha tehetném, az összes könyvet örökbe fogadnám…és itt meg is van az első hátránya a könyvnek. Nagy bánatomra, nem hozhatom haza mind, hiszen rengeteg helyet foglalnának, és a könyvrengetegben egyre nehezebb lenne megtalálni az éppen keresett darabot. Kivéve persze, ha rendszerezném, ahogy a könyvtárak, szóval ez a probléma még orvosolható, viszont akkor is korlátozott lehetne csak a gyűjtemény, hacsak nem lenne egy óriási épületem a tárolásukra, persze ez elég irreális álom.

A könyvvel szemben az e-bookokat lehet halmozni, és keresni is könnyű köztük, egy kis eszközön rengeteg elfér, tehát ez jó dolog, főként, hogy én mindenhova minimum egy könyvvel megyek, de ha tehetem inkább többel. Ez pedig olykor komoly problémákat okoz, mikor még egy és még egy könyvet betuszkolok a táskába, majd igyekszem nem megszakadni. Nem tudhatom előre, milyen hangulatom lesz. Ugyanis  nekem az a szokásom, hogy több könyvbe is belekezdek, nem szép sorban haladok velük, hanem mindig azt kapom elő, amelyhez kedvem van, és mindig aggódok, hogy pont nem lesz nálam, az amelyikre épp szükségem lesz. Ez egy e-book olvasóval viszont könnyen megoldható, és anélkül jöhetnek velem kedvenc olvasmányaim, hogy plusz kilókat vinnék magammal.

http://ebookfriendly.com/

Azonban az ebook olvasó lemerülhet, vagy épp elromolhat. Ilyen egy könyvvel soha nem fog előfordulni. Ugyan egy könyvet is érhet baleset, elhasználódhat, elszakadhat, ráborulhat valami. Amilyen ügyetlen tudok lenni, biztos, hogy valami étel vagy ital előbb-utóbb rákerül. Ugyan sajnálom a könyveket is, de, ha az e-book olvasót öntetném le, sokkal nagyobb kár érne, mintha egy darab könyv lenne az áldozat. Ellenben a könyv történetéhez hozzátartozik minden egyes folt, hiszen a könyveknek saját történetük van, a jó könyv megviselt, a jó könyv rongyosra és foltosra van olvasva.

Ahogy Cserna Szabó András is írta:

„És tudjuk, megkerülhetetlen szerzővé csak az lehet, akinek könyve belehuppan a fürdővízbe, a Tiszába, a Balatonba vagy a Földközi-tengerbe, pörköltszaft-pecsétet hord magán és vörösbortól maszatos. Az igazi könyv nem a könyvespolcon lakik, hanem a párna alatt, az éjjeliszekrényen, az ágy mellett a padlón, a kocsi kesztyűtartójában, a télikabát zsebében, a strandtáska mélyén naptejek és jégkrémpapírok tőszomszédságában vagy éppen (urambocsá’) a vécéablakban.”

lapozz.files.wordpress.com

Ha már szóba jöttek a vizek, a víz ugyancsak nagy ellensége az e-book olvasóknak, ugyan a könyvnek se használ, de az majd megszárad, még az e-book olvasónak könnyen a végét jelentheti, ha belepottyan a kádba, pedig milyen jó dolog is a fürdőkádban olvasni. Nyilván óvatosnak kell lenni, ellenben én időnként extrémen ügyetlen vagyok, beismerem, de attól még szeretek fürdés közben olvasni. Ahogy a másik kedvenc helyem a vízpartok, egy tó, folyó vagy akár tenger és egy jó könyv, ennyi kell a lazításhoz. Azonban a strandokat nem csak én, hanem a tolvajok is szeretik, de valahogy könyvet nem nagyon lopnak, ellenben az e-book olvasó láttán már jobban csillog a szemünk. A könyvet gond nélkül ott hagyhatjuk a törölközőnkön, mire visszamegyünk, akkor is ott lesz. Azonban egy e-book olvasót jobb, ha jól elrejtünk, és ez persze nem csak a strandon van így, az elektronika kütyükre mindig hamarabb szemet vetnek a tolvajok. Ha pedig mégis eltulajdonítják könyvünket, olcsóbba pótolhatjuk, persze vannak nagyobb értékűek is, azokra azért jobb vigyázni.

A pótlásról szólva pedig még egy érv a könyvek mellett, ez pedig a könyves boltok, vagy épp a könyvtárak. E-book olvasóval nem kell ezekbe járnunk, könnyen beszerezhetjük olvasmányaink otthon ülve. Ugyan ez sokaknak előny, de én imádok a könyvek közt barangolni, megtapogatni őket, beszippantani az új könyv illatot, vagy épp a könyvtárak régi könyveinek illatát, majd felpakolva leendő olvasmányaimmal hazamenni. Ilyenkor még a cipekedés sem zavar, hiszen alig várom, hogy hazaérve belevessem magam az olvasásba.

driftingpages.files.wordpress.com

Apropó olvasás, én ezt a tevékenységet a legelképesztőbb pózokban művelem, és számomra egy könyvet sokkal könnyebb fogni és tartani. Valamint tudom, nem a legjobb szokás, de ha egy jó könyv kerül a kezembe, szeretem aláhúzogatni az érdekes gondolatokat, ez pedig biztos megoldható valahogy e-book olvasón is, de a ceruza és a papír mégiscsak jobb, és nekem gyorsabb is. Ha gépen kell kijelölnöm valamint, mindig mellé jelölök, ügyetlen vagyok, már mondtam. Emellett a papír tapintására és illatára is szükségem van, sőt lapozni is szeretek, amit persze lehet e-book olvasón is, de én a könyv lapozást szeretem, az pedig egészen más.

Persze bőven vannak még érvek mindkettő mellett, sorolhatnám még pár oldalon át, és lenne, aki egyetért, lenne, aki nem, összegezve én a könyv mellett teszem le a voksom, főként, hogy én az a típus vagyok, hogyha valamit gépen kell olvasnom, azt is kinyomtatom, könnyebben dolgozok egy papírral és a szemem is kevésbé fáj tőle, nincs is ebook olvasóm, és nem is tervezem a beszerzését, így én maradok tisztelettel a könyvek rajongója.

(kiemelt kép: buzzfeed.com)

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*