Egy átlagos nap

Egy átlagos nap

Barna hajtincsét fogta és a töredezett végeket nézte. Mindig magának szokta levágni a haját. Nincs pénze fodrászra és egyébként sem szeretett idegen helyekre menni. Annyira belemélyedt
a hajvégek fürkészésébe, hogy észre sem vette a barátnőjét, aki az imént sétált el előtte. Amúgy sem tudott volna miről beszélni vele. Nincs pletykázós hangulatban. Sosem volt, de azért a másik kedvéért csak magára erőltette, akár egy szűk ruhát, melyben ugyan
kényelmetlenül érezte magát, de a visszajelzések pozitívak iránta. Szinte mindig elköveti ezt a hibát. Ha annak lehet tekinteni egyáltalán… Feladja személyiségének egy töredékét a másik fél kedvéért. Már annyira hozzászokott ehhez az attitűdhöz, hogy észre sem veszi. Ott ül a bevásárlóközpont közepén. Teljesen átlagos kinézetű, mégis vannak helyzetek, mikor az emberek megnézik. Ilyenkor mindig arra gondol, hogy lehet valami az arcán. Ha van a közelben mosdó, azonnal meglátogatja, hogy megnézze magát a tükörben. Általában nem talál semmi furcsát, mégsem tudja elhanyagolni a nyilvános wc-vel való kapcsolatát. Most
is ez történt. Egy tömzsi, bajszos fickó bámulja, ő feláll és elindul, kivételesen a kijárat felé. Maga sem tudja, hogy miért ült ott, mintha várna valakire. Csak jól esett neki. Elfáradt, nehéz napja volt. Egy irodában dolgozik adminisztrációs ügyintézőként, szakmailag megfogalmazva. Mások csak titkárnőnek hívják. Nincs más dolga,
mint adatokat bevinni a gépbe, megírni pár e-mailt, és persze a kávéfőzés is az ő feladata. Nem lehet kifogása, több, mint egy évig volt munkanélküli, meg kell becsülnie munkahelyét. A buszmegállóban áll és próbálja feldolgozni az aznapi sérelmeit. Érzékeny lélek, nem mutatja ki, de ha valaki egy kicsit másképp néz rá, akkor már megsérül. Majdnem mindenki sugdolózik, nem bolond- gondolja ő- tudja, hogy róla. Előtte persze mindenki
a legkedvesebb énjét mutatja. Olyan a világ, mint a Facebook. Mindenki a legelőnyösebb profilképet választja ki magának, kap rá háromszáz lájkot olyan emberektől, akiket nem is ismer, csak azért jelöli vissza az ember, hogy még több virtuális kedvelést tudjon szerezni. Ő nem ilyen volt. Nincs is facebook-ja. Még a mobiltelefonja is nyomógombos. Megérkezik a kettőpera. Felszáll a csuklós buszra. Nem szokott leülni, meghagyja a lehetőséget másoknak. Ilyenkor csak úgy tesz, mintha kinézne az ablakon. Látni viszont nem lát a valós világból semmit. Képzelete képkockái elevenednek meg szeme előtt. Le kellett volna szállnia, de észre sem vette, hogy továbbutazott. Mire észbe kap a végállomáson találja magát. Nem csak ő utazott eddig. Egy ember, akinek a kezei tele vannak szatyrokkal, és a ruhája is ütött-kopott. Ebből-habár nem szereti az előítéleteket-arra következtet, hogy a férfi valószínűleg hajléktalan. Ott állnak a buszmegállóban és várják a következő járatot. A férfi a kukában talált egy cigarettacsikket, megpróbálja, hátha tud még szívni belőle. Megérkezik a jármű. Felszáll. A férfi marad. Ő az egyedüli utas. Nem mer elkalandozni, nem szeretne többet utazni, fáradt és holnap reggel kezdődik elölről az egész nap.
Ami ugyanolyannak tűnik, egy kicsit mégis más. Reggel már nem szokott reménnyel telve ébredni, ahogy annak idején. Minden napnak tulajdonított egyfajta varázst. Most már más a helyzet.

Tudja, hogy nem történik semmi, hiába várja.

Írta: Mettler Alexandra

Kiemelt kép: http://www.pexels.com

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás