Egy elfolyt szerelmeslevél piszkozatának margójára

Egy elfolyt szerelmeslevél piszkozatának margójára

Üdv, üdv!
Tudod, ahogy most itt ülök, kékre ázott buszmegálló magányban, úttalan félúton,
Eszembe jutott, hogy milyen a szemed, ha mosolyogsz.
Meg az is, hogy ezt neked is el akartam mondani azon a hajnalon,
Mikor már 28 órája nem láttalak. Azóta ennek a számnak már sokadik négyzetén,
Reményt kuporgatva.. kuporgok.
Emlékszem, akkor elhatároztam magam, hogy elmondom, hogy tetszel,
Pirulva suttogtam a párnámba és nagyon reméltem, hogy meghallod.
Valaha el sem tudtam képzelni, hogy ez még megtörténik,
Hogy valaki még egyszer ott feszül minden ívemben,
4.22-kor, hajnali részegségben
Vagy egy málladozó buszmegállóban, időtlenül. Valahol.
Felröhögök, hülye vagyok.
Kételkedem abban, hogy ez valós,
Hogy érzem, hogy egyszerre emelkedik a mellkasom valakivel,
Hogy egyáltalán tudom, hogy létezik ilyen.

A napokban megtaláltam a szavunkat,
Akartam valamit, ami rád emlékeztet.
Francia szócska, valami régi szerelmeslevél hagyaték,
Ha belegondolok, még érzek is benne valami túlporcukrozott
Nyári vízpartmagányt.
Mégis arra gondoltam, hogy ez a mi szavunk.
Csodálatos.
Egyszerű, alig hallható,
Tétován reppen ajakról – ajakra,
Olyan, mint én, riadt kismadár, a két karod között.
Puhán a tenyeredbe foghatnád, nem menekülne el,
Hiszen remeg.
Remegek.
Elképzellek, nézem az íveid, amik mögé néha elbújni vágyok.
Megígértem, hogy akkor nem várlak, észre sem kell venned.
Nézem és tudom, hogy a történet végére ez a buszmegálló, a 28 hatványai
És még a szavunk is, csak az én tulajdonomat fogják képezni.
Kizárttá teszed, hogy bármi is kettőnké legyen.
Formidable. Üvegen az esőcseppek.
Mégis milyen csodaszép.

U.I.: Most felszállok erre a buszra és próbálok nem arra gondolni, milyen a szemed, amikor mosolyogsz.

Forrás: pinterest.com

Forrás: pinterest.com

Szerző:

Horváth Margaréta
"Ha itt nem találsz, keress meg ott."

Szólj hozzánk!