Egy hajnal titkai

Egy hajnal titkai

A nap kíváncsi, kutató mosollyal simul a háztetőre. Cserépről cserépre nyújtózik. Nem tudja, hogy figyelem, mozdulatlan vagyok, csak egy apró porszem a polc egyik kopott kiszögellésén.
Hajnal van, de tudom, hogy a világ odakint rám vár. Hív, csalogat, az égbolt is ezért öltözött ebbe a szívrepesztően festői kékbe, amihez hasonlót néha az itáliai reneszánsz festők kevertek hajdanán, tengervízből, fülledt éjszakák kockaköveiről felrepedt sóhajokból és kagylók örökre elrejtett titkaiból.
Még nincs ébren senki, még titkokat szuszognak a nyár kacérságától felforrósodott falak.
A világ beszél hozzám – amikor néha egy pillanatra elcsitul a zaj és a szél, megfagynak a kételyek és elszunnyadnak a kérdőjelek, hallom. Fülelek. Kinyílok.
Hiszen ennyi minden nem lehet véletlen, ezek útjelző táblák, amelyek irányt mutatnak. Az elgurult, eső áztatta gyümölcs, a becsukódó ajtó, az elfordított arc, az elszalasztott pillanat… mindet összegyűjtöm, és a zsebembe gyűröm. Hogy alkalomadtán emlékeztessenek, hogy megint elgyengültem, vagy ostoba módon vártam, hogy valami láthatatlan erő helyettem cselekedjen. Hogy a nap egyetlen perce, amikor képtelen voltam mosolyogni, talán számított volna.
Lesütött tekintetek országában élek, a gyerekek szemellenzővel születnek, a vakság már a szív genetikai mutációja.
És tudom, nagyon jól tudom, hogy a végén csakis azokat az esélyeket fogjuk sajnálni, amelyeket elszalasztottunk, hagytunk kicsúszni a szorításunkból. Bánkódunk majd, és fülledt éjszakákon, mikor az álom inkább odakint ücsörög a csillagok alatt, a folyóparton, újra és újra végigrágjuk ezeket a perceket. A „mi lett volna, ha” a legveszélyesebb kábítószer az univerzumban.

Szerző:

Kata
"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás