Egy könyv a boldogságról?

Egy könyv a boldogságról?

Cserna-Szabó András Puszibolt, ez áll a borítón. A borítón, amelyet akár furcsának is tarthatunk. Hiszen a puszibolt, az amolyan gyermekvers hangulatot megidéző aranyos szavacska, míg a képen, egy arctalan, meztelen női alak fekszik. Valahogy ez a két dolog különös párosításnak tűnik, nehéz egymáshoz kapcsolni őket, legalábbis a mű elolvasása nélkül. Utána már menni fog.

Azonban mi is az a puszibolt? Minimum egy figyelemfelkeltő cím, amely elég ahhoz, hogy levegyük a könyvet a polcról. A könyvet, mely a fülszöveg szerint a boldogságról szól. A boldogság, pedig a puszibolt portékája. A puszibolt pedig, ”hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés siralom).” 

Tehát, most akár naivul azt hihetnénk, a kezünkben egy regény, amiben többnyire mindenki boldog, vagy, ha éppen nem az, majd az lesz. Legfeljebb előtte szenved egy kicsit, de az meg kell, az együttérzés miatt. A végén meg majd lesz nagy mosoly és happy end. Szóval várjuk a regényt és a boldogságot. Aztán se regény, se boldogság.

Ugyanis tulajdonképpen nem igazán regény ez, inkább amolyan novellafüzér, ha már mindenképpen be kellene sorolni valahova. Sok novella, sok szál, melyek néha keszekuszák, de végül mégis mindig összefonódnak. Ami az egyik történetben homályos, világos lesz egy későbbiben. A szereplők visszatérnek, ismerik a másikat, vagy legalább is már hallottak egymásról.

Persze, hogy hallottak egymásról, mivel mind ugyanannak a kis városkának a lakói. A kis városkának, mely valahol Magyarországon található, hogy pontosan hol, az nem derül ki, de nem is fontos. Elég annyit tudni róla, hogy van itt minden, ami egy városkának kell, iskola, áruház, bank, kórház, videotékák, szexuális szolgáltatást kínáló üzletek, templom, boltok, piac, bordélyház, autószalon, rendőrség, könyvtár, számos kocsma, mint például a Zöld Törülköző vagy a Menzeszes Csiga, és jó néhány szobor. Mindamellett van trafik, melyben nincs semmiféle árucikk, csak Klotild néni a termetes testével és a boldogságával, egy lángosos bódé, amely eljutat egy fiút a boldogság definíciójához és egy őszinte vendéglő, ahol tilos a kedvesség. Továbbá van egy patika, ahol a patikus legyekből tart háremet, és itt van a Vérkönnyeket Síró Mária Szanatórium is, pár minimális végtaggal rendelkező beteggel, akik jogos önvédelemből felfalják a nem szimpatikus ápolókat. Szóval tényleg nincs semmiből hiány. Viszont, hogy boldogság is van-e, az már más kérdés.

20081220konyvajan9

A szerző már nem hiteget, ahogy a fülszöveg tette, az első három mondatban tudtunkra adja, fogalma sincs, boldogok-e a városka lakói, sőt azt sem tudja, mi a boldogság, de talán mégiscsak van, hiszen látott ő már boldog embert. Tudniillik, volt  boldog ember a városban, ha csak egyetlen egy is, Klotild néni, a trafikos asszony. Ő mindig boldog volt. Azonban a sors iróniája, hogy csak volt, ugyanis halálra röhögte magát. A többi ember vajon boldog-e? Többnyire inkább csak próbál az lenni, de valami mindig közbeszól, például egy nő, vagy a halál. Valahogy senki sem találja úgy igazán meg a boldogságot. Talán azért, mert állítólag Klotild nénivel meghalt az is.

Szóval ilyen boldogságot kapunk a regénytől. Mindezt olyan stílusban, amelytől talán fel is háborodhatunk, ha érzékenyebb lelkülettel vagyunk megáldva. Vannak itt trágár kifejezések jócskán, mindenféle nemi szerv emlegetése nem kevésszer, és megdöbbentő, sokkoló, időnként már-már undort keltő történetek.  Olykor majdnem felkiált az olvasó, hogy ilyen nincs, ez megőrült. Hogy juthatnak valakinek ilyen ötletek az eszébe, mint például legyekkel szeretkezni? Mindezt még részletezni is? Ez már betegesen perverz. Normális ez?

Ha ilyen gondolatok kavarognak a fejünkben, akkor elég fellapozni a 7. fejezetet, és ott aztán megkapja a  kételkedő a nagy igazságot:

„mi a normális? Gyermekeket nemzeni a biztos halálra? Ez ön szerint normális? Döglött állatok húsát ebédelni? Ez normális? Könyveket írni a több millió könyv mellé? Normális?”… „perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak vagy mondjuk patikusnak. Minden normális, művész úr, és persze semmi sem az. Önnek magyarázzam? Mert normálisnak lenni csak valamihez képest lehet. De erről a valamiről nekünk nincsen tudomásunk. Ha majd lesz, kérem, akkor eldönthetjük, ki volt nagyobb idióta. Az, aki ötven évig minden éjjel együtt hált a hájas, bibircsókos, izzadságszagú feleségével? Vagy az, aki pompás legyekkel szerelmeskedett?”

Szóval tessék, ezek után merjen még háborogni valaki. Bár háborgás helyett inkább olvasson tovább, jobban jár. Igaz a végén nincs happy end, ha ezek után még akad, aki azt vár. Ott is csak egy bölcsességféleség akad: „Mert a troli, kérem, az csak arra megy, amerre a villanydrót vezet. Másfelé nem bír menni, ilyen a troli.” Aztán pedig mindenki döntse el, hisz-e még a boldogságban, kinyílik-e még a puszibolt.

 

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*