Egy könyv azoknak, akik mézből vannak

Egy könyv azoknak, akik mézből vannak

Egyszer egy lány arról mesélt nekem, hogy csodák márpedig léteznek és az álmok valóra válnak, csak hinni kell bennük. Neki elhittem. Ő arról álmodozott, hogy író lesz. Igaza lett.  2011 februárjában jelent meg Albert Tímea első könyve a Gipsz égbolt.

Pár éve rábukkantam egy blogra. Szerelem volt első látásra. A különleges szóhasználat, a szívhezszóló bejegyzések egyből magukkal ragadtak.  Majd a blog egyszer csak eltűnt, de szerencsére nem örökre, a blogger visszatért, más néven ugyan, de még lenyűgözőbb stílusban, még magávalragadóbb bejegyzésekkel. Aztán néha még előfordult, hogy  szünetelt,  de sosem véglegesen. Végül biztosítva a halhatatlanságát, a virtuális napló megjelent könyvként is.

Most mikor a könyv halálát jövendölik, gyilkosként a világhálót és a számítógépeket megnevezve, akkor itt egy ellenpélda. Magyarországon még egészen fiatal műfaj a blogkönyv, de én egészen biztos vagyok benne, van értelme a digitalizációval szembe szállva a könyvért harcolni. Hiszen mennyivel másabb levenni a polcról és átlapozni a jellegzetes illatú olvasmányt, mint a gép előtt kattintgatva, a szembántó fénnyel küszködve a monitorra meredni.

Mikor Timi könyvét a kezembe vettem, teljesen meggyőzött, hogy a könyv nem halott. Ugyan mindig izgatottan vártam, és örömmel olvastam a világhálón az új bejegyzéseket, de mégis más érzés megfogni egy könyvet és belelapozni, belemerülni a nyomtatott szavakba. A hatást tovább fokozza, tökéletesen illeszkedve a könyvhöz, a borító, melyet Egri Mónika tervezett. Nekem mindig egyik kedvenc részletem jut eszembe, ha ránézek: 

‎”Ősz. Darvakat hajtogat papírból. Egyszer azt hallotta, hogy Kínában hisznek abban, hogy aki meghajtogat ezer darvat, annak teljesül egy kívánsága.”.

Bár talán nem is kell ezer darvat meghajtogatni, elég, ha hiszünk az álmainkban és küzdünk értük, és akkor valóra válnak. Úgy, ahogy Timié is.

Mindig úgy gondoltam, hogy egy könyv attól lesz könyv, hogy élni kezd, hirtelen ott érzed magad benne, és egyáltalán nem számít, hogy más életét olvasod, hogy nem is veled történt meg az egész, de akár veled is megtörténhetett volna. Te is lehetnél a lány, akinek folynak a könnyei, mert azt érzi nincs a helyén, vagy akin „keresztül csap az a vegyszerszagú legtisztábbra klórozott tökéletes magány”. Esetleg ez mind meg is történt már veled, hiszen a szerelem nem csak napfény és vidámság, a szerelem fáj is, „érzelemmészárlás”.

Azonban ahogy Timi mondta a Gipsz égboltról:

„Sokan azt fogják gondolni, hogy csak szerelemről szól, esetleg viszonzatlan szerelmekről. Na ők azok, akik tévednek. Emberekről szól. Kapcsolatokról. Túlélésről” .

Valóban, annyi érzés van a könyvben, amennyi csak egy tiszta szívű embernek lehet, de ez nem csak szerelem. Sokkal több annál. Túlélés. Hiszen mennyi mindent túl kell élni, mennyi mindennel meg kell küzdeni, és olykor ez nagyon fáj, de mégsem szabad feladni. A legszebb szavakat pedig a fájdalom szüli, és talán a fájdalmat könnyebb szavakba önteni, mert a boldogságról félünk beszélni, félünk, hogyha kimondjuk, boldogok vagyunk, elillan, mint az álmok, melyeket, ha elmesélünk, sosem teljesülnek, vagy a vágyak, melyekről meg kell válogatni, kinek mesélünk, mert ellophatják.

Miközben a könyvet olvastam egyszerre sírtam és mosolyogtam. Sírtam, mert a szavak életre kelnek, életre kel a fájdalom is velük, és mosolyogtam, hogy nem vagyok egyedül, önző öröm talán, de jó tudni, hogy nem csak én éltem át ilyet, nem csak nekem fájt, nem csak nekem volt nehéz. Reményt adott, és erőt a küzdelemhez, a kitartáshoz. A fájdalom megosztható, a remény pedig tovább adható, így könnyebb, így, ha fáj is, túlélhető. Ebben a túlélésben segít a könyv.

gipzs-égbolt

Olyan őszinteséggel szembesülünk, ami talán megijeszt, talán nehéz elviselni a szomorúságot, szembesülni nem csak az írónő érzéseivel, hanem sokszor magunkkal is, átélni a fájdalmait, és a fájdalmainkat, meglátni azt is, ami a saját lelkünk mélyén lapul. Azonban nem csak a szenvedés a könyv témája, közel sem csak az, érzések, amelyek olykor fájnak, de a fájdalommal erőt is hoznak. Minden fájdalmas helyzettől, érzéstől, kapcsolattól tanulunk valamit. Talán legközelebb így is elkövetjük ugyanazokat a hibákat, de mégis gazdagabban távozunk, erősebbek leszünk.

A könyv mellbevágó őszintesége olyan egyedi különleges megfogalmazással jut el hozzánk, amilyennel nem mindennap találkozunk. Talán van, akinek ez sok, van, aki leteszi, hogy ő ezt nem érti, de akinek a lelke nem üres, meg fogja érteni, át fogja érezni az összes fájdalmat és reményt. Belecsöppen egy világba, ahonnan nem akar megszökni. A Gipsz égbolt, egy könyv  „Azoknak, akik mézből vannak”.

 

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*