Egy magyar művész beállítottságú lány Angliában

Egy magyar művész beállítottságú lány Angliában

Egy művészlélek lány 14 évesen Harry Potter és a borongós időjárás hatására beleszeretett Angliába. Már akkor érezte, neki ott a helye, tudta, hogy ott akar élni, majd álma néhány év múlva valóra vált, hiszen a vágyott országba költözhetett. Jelenleg Newcastle-ben jár egyetemre, ahol a Fine Arts képzést végzi, azaz képzőművészetet tanul. Ő Szemán Petra, ma őt mutatom be nektek.

Petra, vagy ahogy sokan hívják Szemi, magára a „művész beállítottságú” jelzőt szereti használni, mert véleménye szerint művésznek hívni valakit, nagy dolog, és mindenkire össze-vissza ráaggatják, vagy épp mindenki magára aggatja ezt a jelzőt. Azonban ő inkább megvárja amíg kezében lesz a diplomája és kiérdemelheti ezt a címet, addig pedig marad művész beállítottságú.

Ugyan művész beállítottságú már nagyon régóta, mégis sok minden akart már élete során lenni, a színésztől a vegyészen és a matematikuson át egészen a bölcsészig. Azonban kétévente új irány fele kezdett érdeklődni, még a művészet kiskora óta az élete részét képezte, állandóan rajzolt. 16 éves kora körül ráébredt, ez az, amivel foglalkozni akar, nem csak hobbiként, hanem főmunkaidőben, még akkor is, ha nem biztos, hogy meg tud majd élni belőle. Hiszen, ahogy ő mondta:  „Sikeres vegyész bárki lehet – a művészet sokkal kalandosabb.”

untitled_1

Sokáig úgy gondolta, hogy a művészetet nem lehet tanítani, annak belülről kell jönnie, mert amint tanítják, az alkotót elterelik egy irányba, bekategorizálják. Azonban tanulmányai során Megyeri Zsófia művésznő mellé sodorta az élet, aki mellett ráébredt, hogy nem elég ha önmagát képzi, szükség van egy olyan művészeti közösségre, ahol állandóan jelen van az inspiráló impulzus, ahol új ötletekre, új perspektívákra, új lehetőségekre bukkanhat, és ezáltal tovább fejlődhet. Erre a közösségre pedig rálelt az egyetemen, ahol azóta is folyamatosan alkot.

Évekig egy kis fekete tollal készítette rajzait, majd az utóbbi időben bár sosem rajongott igazán érte, mégis áttért a festésre. Tematikailag is nagyot váltott, hiszen korábban műveit a személyes, bensőséges hangulat jellemezte, most kinyílt előtte a világ, és már bármilyen témában szívesen alkot. Mostanában emberi testeket rendez át általa eszkábált geometriai rendszerekben, sőt olykor úgy dönt, hogy valami egyértelműen pornográf művet készít. Szeret különleges felületekre festeni, gyakran a szeméttárolóból gyűjt érdekes dolgokat, mint például egy két méter magas háromszög alakú rózsaszín falapot, melyekre ráfest.

untitled_2

Ihletet merít bármiből és bárhonnan. Mindenre egy potenciális műalkotásként tekint, fő ihletforrása az emberek és a természet, különösképpen a tengert kedveli. Ha pedig nagyon ihlet hiányban szenved, addig lapozgatja a könyveket a könyvtárban, amíg talál valamit, amitől felébred alkotókedve. Témaválasztásnál a fő szempontja, hogy legalább öt percig kösse le az adott téma, onnantól kezdve pedig már könnyen megy az alkotás. Az ihletre nem szeret várni, így inkább megküzd érte.

Sok művén egy egy ember alak, vagy arc bukkan fel. Legtöbb esetben képzeletből rajzolja figuráit, de sok időt tölt olyan emberek, színészek, modellek keresésével, akiknek érdekesnek tartja arcfelépítését. Gyakran csak egy rajz befejeztével veszi észre, hogy egy-egy alak bizonyos része egy kedvenc karakterének az adott részére hasonlít.

untitled_5

A jövőben szeretne még jobban elmerülni a művészet elméleti részében és a művészetfilozófiában, valamint utazni. Az, hogy hazatér-e valaha, azonban még a jövő titka, hiszen szeretné beutazni a világot, eljutni távoli kontinensekre, Szeretne élni Skóciában, Svájcban, San Franciscóban és Ausztráliában is, de még az is előfordulhat, hogy egyszer csak úgy dönt, Magyarországon akar lakni.

Érdemes elkalandozni Petra képei között, számos lenyűgöző alkotást láthatunk, rajzokat, festményeket, sőt még fotókat is, de megcsodálhatjuk meseillusztrációit is. Nézzetek körül nála, és győződjetek meg saját szemetekkel arról, milyen tehetséges művész beállítottságú lány is ő valójában! Szerintem már most kiérdemelné a művész jelzőt, még ha nagy dolog művésznek hívni valakit, akkor is, őt bátran hívhatjuk már most is annak! Remélem még sokat hallunk róla és alkotásairól! Sok sikert kívánok neki!

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*