Egy megnyugtatóan süllyedő világ – Ajánló az Anton Vezuv zenekarról

Egy megnyugtatóan süllyedő világ – Ajánló az Anton Vezuv zenekarról

Végtelen kottákba íródott, csodás hangszerek által előcsalogatott, mély fájdalommal teli remek dallamok, amik egészen a szívedig hatolnak. Ha kikapcsolod, pedig végtelen ürességet érzel a helyükön, s úgy érzed az előbb valamivel több, s most valamivel kevesebb lettél.

Igen. Pontosan ezt jegyeztem fel egy, a füzetemből kitépett lapra azon a napon, azon az estén.. amikor megtudtam, hogy én lehetek az a szerencsés, aki bemutathatja Nektek azt a zenekart, ami már így is rengeteg ember szívét lopta el. Köztük az enyémet is.

Ez a zenekar nem más, mint az Anton Vezuv. Amelynek frontembere, Gyulai István ’Sztív’ (énekes-dalszerző) megtisztelt engem azzal, hogy interjút készíthetek vele és zenekarával.

Anton Vezuv - Bird

Anton Vezuv – Bird

A zenekar története 2010 környékén kezdődött azzal, hogy Sztív elvonulva a külvilágtól, egy rosszabb időszakában, pár évet egy budapesti pincében élt, ahol egy zongoránál ülve, dalok írásával töltötte idejét. Természetesen voltak elég rossz időszakok is, amikor Sztív tényleg nem ment sehova. De voltak jobbak is, amikor néha kijárt a városba inni. De nem tervezett semmi mást a jövőre nézve, csak azt, hogy másnap felébred és énekel tovább.
Később pedig billentyűs lett az Amber Smith-ben: ahova az Anton Vezuv basszusgitárosa, Tibi ajánlotta be.

Sztív dalai szépen lassan elkezdtek kiszivárogni a fiókjából az internet és persze az ismerősök segítségével, aztán találtak maguknak embereket. De ezek közül az emberek közül az előbb említett basszusgitáros, Kalmár Tibi volt a legrámenősebb. Ő nagyon megszerette Sztív dalait és addig erőltette, hogy zenéljenek együtt, hogy összerántott egy komplett zenekart. Ő hozta Csét, a gitárost, Zsiga Ádit, a dobost(aki időközben sajnos kilépet)– és így végre megalakult az a zenekar, amely Anton Vezuv néven elkezdte gondozni Sztív különleges szerzeményeit. Az ötödik tag később Stéger Tomi lett(aki sajnos már szintén nem tagja a zenekarnak)
Zsiga Ádi helyére pedig időközben Kocsis Szabolcs lépett. – így teljessé téve az egészet.

A zenekar a lassan, de ösztönös biztonsággal úszó lemezkészítés alatt bár ritkán adott koncertet, ezek az alkalmak mégis különleges események voltak, a zenekar pedig megfordult Budapest számos reprezentatív klubjának színpadán. Első nagylemezük: az Into The Sea, 2014 szeptemberében jelent meg, Sztív születésnapján.

Anton Vezuv

Anton Vezuv

És nem csak az album története, hanem maga az album is különleges: 

A lemezfelvétel során a hagyományos pop-rock hangszerek mellett és az apróbb elektronikákon kívül a zenekar használt még spanyolgitárt, trombitát, harmonikát, glockenspielt, bendzsót, (sőt a Moment of Bliss című dalban még egy 25 fős gyerekkórus is szerepel). A dalok nagy részét egyben vették fel, hogy a hangulatot megtartsák.
Az album keverési munkálatait Schram Dávid mellett a korábban a Portisheaddel, az Oasis-szel és Robbie Williams-szel is dolgozó angol hangmérnök, Rupert Coulson, valamint a zenekar gitárosa, Csé végezte.

Az album borítóját pedig Sztív felesége rajzolta, eredetileg egy szalvétára.
Az album koncepciója a tenger és a halak köré épül: a Fishes című dalhoz kötődik az albumcím-választás is, van továbbá egy tengeres dal (Seven Seas), valamint a Warm You is egy végtelen, már-már izlandi természetet idéz meg.
Volt, hogy véletlen mellényúlásokat benne hagytak a dalokban, zongoraszék recsegést, papírtologatást, stb. A hangulat kedvéért pedig volt, hogy lekapcsolt lámpákkal játszottak, volt hogy néma csendben ültek egy dal előtt 5 percig.
Bird című számukhoz azóta pedig videoklip is készült.  És Naked Woods-szal is dolgoztak már közösen.

Anton Vezuv - Into The Sea - borító

Anton Vezuv – Into The Sea – borító

Egy biztos: a dalaik egy megnyugtatóan süllyedő világba repítenek el minket és egyszerűen elvarázsolnak. S érezhető rajtuk/bennük ez a hihetetlen mértékű összeszokottság, ami a zenekar tagjai között alakult ki, és természetesen Sztív néminemű introvertáltsága is.
Szerintem nélkülük sokkal kevesebb lenne a világ és a rajongóik is. – mondom ezt én egy egész éjszakai Anton Vezuv hallgatás után.

Az interjút jövő héten már ti is olvashatjátok. Addig is hallgassatok bele a dalaikba!
>>Most 2 koncerten is elcsíphetitek a zenekart Budapesten –  05.14-én és 05.18-án.<<

Szerző:

"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."