A nyugalom szigete, ha fesztivál van, akkor is
Július másodikán meleg reggelre ébredünk. Marikával száguldunk Kapolcs felé. Beatlest hallgatunk kazettáról, mert Marika kicsit régi vágású hölgy. Úgy érzem magam, mint egy kislány a pacis körhintán. Mindenhol fények és szavak. Még békás gumicukor is van. A Völgy akkor ébredezik, amikor odaérünk. A szervezők megpróbálják eltakarítani az előző napi zuhé maradványait, vagyis szalma kerül a sárra. Kapolcs gyönyörű hely, dombok ringatják estelente álomba. De most még ragyogóan vakítanak a napsugarak, meg is pirítják rendesen a bőrünket. Ami rögtön feltűnik a rengeteg árus mellett, hogy tisztaság van. Rengetegen vannak, még sincs eldobott szemét vagy ott felejtett sörösdoboz. Az Udvarokból zene csalogat. Jazz, blues, népzene. A választék óriási, a paletta széles. Tulajdonképpen be sem kell mennünk sehová, a zene lépten-nyomon elkísér. Utcazenészek gondoskodnak a járókelők jó hangulatáról. Mégis úgy döntünk, hogy betérünk a Palya-Udvarba. Bea menedzserével ugyanis interjút beszéltünk meg, aminek lassan eljött az ideje. A rezidencia nagyon barátságos. Két program között érkezünk, a felnőttek babzsákfotelokban és hintaágyakban relaxálnak, a gyerkőcök pedig élvezik a nagy meleg ellen felszerelt vízpermet hűsét. Aztán egyszer csak körbe ül mindenki és kezdődik a dobolás. Közben pedig Bea is feltűnik. Fekete ruhában van, kedves és barátságos. Hosszú és érdekes válaszokat kapok tőle. Mivel miatta szerettem meg a népzene gyönyörű és határtalan világát, egy kicsit izgulok interjú előtt, az izgalom azonban rögtön elpárolog, amint elkezdünk beszélgetni. Az égig érő mosolya és hihetetlen kisugárzása miatt rögtön megnyugszom. Annyi mindent köszönhetek neki, a zenéjének és a szavainak. Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni, hogy interjúzhattam vele. Nagy élmény volt és hatalmas megtiszteltetés.
Kedvesen mosolygó zenész
Kicsit még eufórikus állapotban vagyok, amikor Bea elköszön. Maradunk még az udvarban, a tömeg afrikai mondatokat skandál és ütemre üti a dobokat. Néhányan táncolnak is, a jókedv mindenkire átragad. Ezután útnak indulunk. Nyakunkba vesszük a Völgyet és mindenhová betérünk, ha csak rövid időre is. Nagyon izgalmas a barangolás. Az árusok kínálata egészen elképesztő. Többek között kerámiák, édességek, főzött fagyi, gyertyák, ékszerek, szobrok, üveg díszek és kézzel készített tárgyak sokasága várja a vásárlókat és az érdeklődő tömeget. A Harcsa Veronika udvarába is ellátogatunk, és bár bőven kicsúszok az interjúzási időből, Veronika mégis szívesen beszélget velem. Harmóniát áraszt magából, egyszerre szelíd és mégis határozott. Nagyon örülök, hogy ő is nyilatkozott a Magazinnak, ezáltal vele is találkozhattam személyesen. A Kaláka udvar következik, Varró Dani felolvasóestjével, amit végig mosolygunk. Dani fiairól mesél, a történeteken pedig nagyokat kacagunk. Néha egy-egy megzenésített vers hangzik el, de a spontán költészetből is kapunk egy kis szeletet. A csiga kimeríthetetlen ihlet forrás, mint a Völgy szimbóluma. Ezt pedig remekül ki is használják a színpadon lévők.
Lassan búcsúzunk. Csak egy nap jutott nekünk. Egy felejthetetlen, élménydús nap Csodaországból. Zenei és vizuális emlékzuhatag. A Völgy régóta várt rám, én pedig szaladtam a karjaiba, hogy elárasszon kultúrával és kalandokkal. Ne félj, találkozunk még kedves. Jövőre ugyanitt. Én nem felejtelek. Ebben biztos lehetsz! És már bele is döcögünk a naplementébe Marikával…
Virágok mindenütt
Kérnem sem kellett, mégis pózolt
Palya Bea Liliána hercegnője
A hűsítő vízpermetnek mindenki nagyon örült
Sólyom és gazdája
Először én is azt gondoltam, de nem, nem szobor. Ő egy élő ember.
Mindent nagyon szépen köszönök a Művészetek Völgye szervezőinek, valamint Harcsa Veronikának és Palya Beának, illetve a kedves és segítőkész menedzsereiknek. Köszönöm Izabellának és az ő aranyos édesanyukájának. Meg persze Marikának, aki eljuttatott Kapolcsra.
Interjú Veronikával
Interjú Beával
