Egy tökéletes nap volt. Majdnem kifaragtunk egy tököt.

Egy tökéletes nap volt. Majdnem kifaragtunk egy tököt.

Féltett. Még fel sem öltöztem, már az ajtóban volt. Látom rajta, hogy fél, hogy elveszíthet és ettől még jobban szeretem. Pedig semmi indoka rá, az övé mindenem.

A faleveleket erőszakosan dobálta a viharos szél. A Balaton hullámai tisztára mosták a partot, a madarakat ide-oda dobálta. Úgy éreztem csak én vagyok biztonságban, csak engem nem ragadhat magával az őszi szél, mert szorítja a kezem. Ölelésével és csókjával melegít fel, rajongva figyelem a szavait és csak nézem et a gyönyörű férfit, aki szeret engem. Hosszú hónapok óta, most újra Csodaországban vagyunk. Bár még csak egy hét telt el, mióta rádöbbentünk, hogy nem szeretnénk egymás nélkül élni az életünket, mégis érzem, hogy ez most más. Most tényleg minden porcikájával és gondolatával itt áll mellettem, mellettünk. Csak szorítom én is a kezét, bár már fájnak az ujjaim. Nem akarom elengedni és most érzem, hogy ő sem akar elengedni.

Hazafelé tartunk és én már alig várom, hogy a mellkasán pihentethessem az arcom. Ez lesz az első 24 óránk együtt. Nem éreztem még magam boldogabbnak és úgy érzem, ő ugyanezt érzi. Filmezünk majd, főzünk és kifaragjuk az első halloweeni tökünket. Tökéletes.
Egész délután szeretkezünk. Minden érintése, csókja, ölelése megerősít abban, hogy szeret s én legszívesebben napokat töltenék vele ebben az ágyban. Őt idegesíti a nyikorgása. Nekem szinte szükségem van rá, hogy nehogy azt higgyem, álmodom. Mindenem az övé, minden gondolatom, rezdülésem, szerelmem.

Holnap egész nap távol lesz és nekem szükségem van valamire, ami megnyugtat. Amitől végleg elmúlik a lelkem remegése, s végre újra övé lenne a bizalmam is. Szükségem van rá, hogy elhiggyem, tényleg én vagyok most a legfontosabb, s valódi amit érzek, tényleg engem akar mindenestül.
De csalódnom kell és most iszonyatosan szeretném, ha nem nyikorogna az ágy és felébredhetnék a karjaiban ebből a rossz álomból.

El kell most mennie, mert értenie kell, hogy nem hazudhatunk egymásnak, hogy ez már nem az a régi szeretősdi, ez most több, mert újra kell építenünk magunkat egymás mellett. Szívem szerint hozzá bújnék, vicces tököt faragnánk és valószínűleg odaégetnénk a csirkét. De el kell mennie, mert ha nem ért meg, ha nem érti meg, hogy elveszíthet ostoba hazugságok miatt, ha nem bízik abban, hogy megértem őt, akkor újra romba döntjük Csodaországot.

Ő elmegy és én megpróbálok aludni. Rettegek attól, hogy ráébred, nem is akar igazán, hogy nem érem meg a küszködést, hogy túl nehéz neki. S közben reménykedem, hogy tényleg annyira szeret, amennyire éreztem egész végig, s reggel már az ébredésem előtt az ablakban lesz. Mert nem akar elveszíteni.

Írta: Pápai Barbara

Kiemelt kép: http://img.wallpaperfolder.com/

Szerző:

Vendégszerkesztő

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!